2008-04-09

Sanghaj még

Bevett szokás, hogyha valami olyasmit szeretnének letolni a nép torkán, ami a döglött kutyát sem érdekli, akkor az megkapja a „közkívánatra” címkét. Most mi a csudát csináljak, tényleg annyian kérdeztétek, hogy miért nincs több anyag Sanghajból hogy beadtam a derekam: Tessék itt van még egy adag Kína KÖZKÍVÁNATRA. Elnézést, hogy nem vagyok igazán lelkes, dögletesen fárasztó és unalmas út volt, csüggedt vagyok, ez van.

Naszóval! Sanghaj ékessége az Orientál Pearl – Orientális Gyöngy – tévétorony. Megfelelő szögből óriási fütyi még a két golyó is megvan hozzá, a rajta lévő két göb meg valami erotikus segédeszköz lehet – gondolom ettől orientális.

Bal oldalt Orientális Gyöngy, gyolyóstól. Jobbra tőle a világ legmagasabb sörnyitója épül.


A 267 méter magasban lévő étterembe így katapultál fel a lift.

A geek fantáziánkat meglehetősen birizgálta a mágnesvasút, ami egyedülálló a világon, mint élesben használt tömegközlekedési eszköz. Ezért a reptérre ezzel közlekedtünk ki jól. Bevallom csalódás volt, azt vártam, hogy a lebegés azt jelenti, hogy lágyan ringat majd, mint egy hajó, ezzel szemben zötyög elégé.



Így jön be az állomásra a cucc.


Ilyen menni vele. Kár hogy a sötét volt, így nem sok látszik abból, hogy mennyire teper. Lévén este volt, hogy ne legyen annyira hangos a környezetében, csak 300 Km/h-val zúz, amúgy négyszáz felett jár kicsivel.

2 megjegyzés:

TRf írta...

Voltam már néhány ilyen magas épületben, ahol a liftes néni/bácsi beszél, és bár teljesen természetes, én mindig meglepődöm rajta, hogy valahogy pont addig tud beszélni, amíg felér a lift. Be van lőve a dolog. :) Az is döbbenetes, ahogy átvált angolra, és amilyen lassan esett le, hogy hoppá, már angolul beszél... :)))

A vonaton meg magam alá rottyantottam. 300?!?!?! És rázott? Nahát! :) Idehaza a villamos ráz ennyire 30-nál!!! Egyébként szerintem teljesen jól látszik, különösen az elején, hogy hogy gyorsul, állat lehetett. Jó, hogy felraktad! :)

Sam. Joe írta...

Lift: Neki meg jött még egy telefonhívás is. Szóval bele kellett húznia.

Vonat: Lévén ez egy mágneses mezőn lebeg, azt vártam, hogy sima lesz az út. Hát nem az.