2008-02-12

Pokoli nyaralás - The Mermaid Resort, Phuket, Thaiföld

Péter barátomnak igazi pokoli nyaralásban volt része. Mindannyiunk okulására álljon itt a története. Előre szólok, se nem vicces, se happyend sincs a végén. Jelzem, én valószínűleg nem lettem volna ilyen nyugodt és türelmes.

Mikor megérkeztünk már furcsának találtam, hogy senki sem köszönt. Thaiföld a mosolyok országa, még az útszéli motoros futár is rámosolyog az emberre. A szállás kitűnő volt, szép medencével, szerencsénkre pont egy medencére nyíló szobát kaptunk. A tulajdonos egy határozott tekintetű alacsony, 40 körüli Dán férfi, aki a magatartása alapján inkább légiós őrmesternek tűnt, mint nyájas hoteltulajdonosnak.

A szálloda kiválasztásánál fontos szerepet játszott a Wi-Fi szolgáltatás megléte. A szobában sajnos nem működött, csak a szálloda utcára néző hangos, zajos teraszán. Egy hibát a második napon elkövettem, mikor is többed magammal kimentünk a zajos teraszra internetezni – a terasz étteremként is szolgál, de a reggelin kívül nemigen láttam embereket ott rendelgetni –, kivittem a szobából magammal egy üveg Bacardit és 2 poharat. A tulajdonos tajtékozva, őrjöngve odarohant hozzám, hogy ezt hogy képzelem, ez egy étterem és… Elnézést kértem tőle és visszakullogtam a kibontatlan üveggel a szobába. Hallottam a többiektől, hogy még fél órán keresztül őrjöngött. Odamentem hozzá és elmondtam neki, hogy mi legszívesebben a klímás szobánkban interneteznénk, Bacardi-t szürcsölgetve, nem pedig a zajos teraszon üvöltöznék Skype-on az itthoniakkal a benzingőzben, de csak azért említem meg, mert az ajánlatában a szobában elérhető internet szerepelt. Erre elmondta, hogy ez egy extra szolgáltatás, ami egy hónapja készült el. Mondtam neki, hogy rendben, de ha ezt felteszi a honlapra, akkor nem ide jövök. Megértette, kezet fogtunk. Béke.

Pénzünket, értékeinket a megérkezés pillanatában a számkódos szobai széfben helyeztük el. Más országokban nem teszek ilyet, inkább elrejtem valahová és belakatolom a bőröndbe a pénzt. Thaiföldön, ha az ember a parti nyugágyon hagyja a táskáját, fényképezőgépét és órák múlva megy csak vissza értük, akkor abban biztos lehet, hogy érintetlenül ott találja. Hatodik alkalommal voltunk Thaiföldön, az első pár nap után az ember ellazul, és nem az értékeit számolgatja percenként – ez itthoni beidegződés. Teltek-múltak a napok, mi igazából nem vásárolni, hanem nyaralni mentünk, ami túl sok pénzbe nem kerül. Négy nap múlva megszámoltuk a pénzt a széfben és 700 dollárral kevesebb volt benne, mint amennyit elhoztunk. Gyorsan hívtuk az itthoniakat, hogy nézzék meg a kisfiókban, ágy alatt, kocsi ülése alatt, szóval minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen. A pénzt otthon, egy zárt zipzáras pénztárcába raktuk. Napokig ettem magam rajta, hogy hol szórhattam ki, abban biztosak voltunk, hogy otthon. Minden ötletből kifogytunk, az itthoniak mindent átnéztek gondoltuk, ha majd hazaérünk meglesz.

Teltek-múltak a napok megint megszámoltuk a pénzt, megint hiányzott 200 dollár és 2000 bath. Ez már nem tréfadolog, hívtuk a tulajdonost. Inkább mérgesnek mondanám, mint segítőkésznek. Elmondtuk, hogy biztosak vagyunk benne, hogy valaki szép lassan a széfből lopkodja a pénzt. Odahívta a recepcióst, akinél a széf kulcsa van. Megmutatta, hogy a széfet kinyitni, becsukni csak az általunk megadott kóddal lehet. A kulccsal ki lehet nyitni, de visszazárni már nem lehet. Mondtam neki, hogy kamerás megfigyelő-rendszerekkel foglalkozom, és ez pont velem történik meg. Határozottan megmondta, hogy ez LEHETETLEN. Kicsit olyan volt, mint egy pszicho-thrillerben, ahol senki sem hisz a főhősnek, de mégis megtörtént, ami megtörtént.

Megszámoltuk a pénzt, visszazártuk a pénztárcába, felírtuk egy papírra, hogy mennyi van benne majd bezártuk a széfbe. Délelőtt 11 óra volt, elmentünk befizetni egy hajóutat, majd 2 körül visszaértünk a Mermaid-be. A barátnőm kinyitotta a széfet, kivette a pénztárcát, megszámolta a pénzt és megint 100 dollárral kevesebb volt benne. Bocsánat! Egy fontos részletet kihagytam –remélem Columbo olvassa ezt – mire visszaértünk a széfen az ERROR felirat volt látható. A barátnőm szólt a recepciósnak, és az nyitotta ki. Egyből a vendégszerető tulajdonoshoz siettem, aki bejött a szobánkba és szó szerint mérgesen, őrjöngve hazugnak nevezett minket. Azt mondta biztos én csináltam, mert elmondtam neki, hogy biztonságtechnikával foglalkozom, és ők nemrég megmutatták, hogy hogyan működik a széf. Azóta ezen gondolkodom, hogy ebből vajon mi következik. Notebook, brillgyűrű, PDA, óra minden érintetlenül volt hagyva minden alkalommal, csak a széfből tűnt el pénz. Elég kellemetlen dolog ez egy nyaraláson. A tulajdonos felesége megkérdezte, hogy hívja-e a rendőrséget. Végiggondoltam, hogy egy tortúrán kívül semmit nem érek el vele. Próbáltam nyugodtan beszélni vele ÉN, akitől eddigre több mint 1000 dollárt elloptak, hogy próbáljuk megfogni a tolvajt, mert biztosan a szállodában dolgozik. Megint elmondta, hogy kizárt és nekem nagyon kellemetlenül kellett érezni magam. Másnap elmentünk kirándulni, megkértem rá, hogy jöjjön be a szobánkba, számoljuk meg együtt a pénzt, írjuk fel egy papírra, odaadjuk neki a szobakulcsot, majd mikor hazaérünk, közösen megszámoljuk. Nagy duzzogva beleegyezett, de letolt, hogy azt beszéltük meg, hogy 10:30-kor megyünk el és már dél van. (Általában a bárban ücsörgött és beszélgetett). Mire hazaértünk hozta a szobánk kulcsát, odavezetett a teraszajtóhoz, amiről lehúzott egy darab cellux-ot, majd ugyanezt nagy elégedettséggel a bejárati ajtóról is. Kinyitottuk a széfet, megszámoltuk a pénzt természetesen megvolt. Nagy elégedettséggel elviharzott. Néztem utána, hogy ez most mire volt jó?

A nyaralás hátralévő részében próbáltunk nem gondolni erre, hanem arra, hogy jó, hogy nem motorral ütöttek el és a műtét lett volna 1000 dollár. Ha valaki ezt a történetet thaiföldi nyaralása kapcsán elmeséli én biztos, hogy nem hiszem el.

Megkérnék mindenkit, aki ebben a szállodában járt, vagy oda fog menni és hasonló esettel találkozik/találkozott kérem, írja meg nekem ide kommentként. Nagyon bánt minket a dolog és nagyon el vagyunk keseredve. Nem is az összeg nagysága, hanem az elv és a hozzáállás miatt. Természetesen nem hinném, hogy a tulajdonosnak az én napi 100-200 dollárjaimra lenne szüksége.

Nincsenek megjegyzések: