2007-12-07

God save the Queen! - We will rock you

Az elmúlt két napot Londonban töltöttem. Látogatásom fénypontja a We will rock you című Queen musical megtekintése volt. A rövid változat: ODABASZ! A hosszabb? Nos, a hosszabbat lásd alább. Mivel titkos forrásaim szerint van rá esély, hogy az előadás egyszer elkerül ide, úgy mint ahogy Bécsben is lesz januárban, igyekszem nem lelőni a poént.

Az angliai színházlátogatási szokásokról csupán annyit, hogy messze mi voltunk a legjobban öltözöttek. Engem MP már felkészített lélekben, bár azt hittem, hogy a „melegítőalsó és strandpapucs” amivel jellemezte a helyiek öltözködési szokásait túlzás. Nos, nem. Én egy kék futócipőt, farmert és egy C&A inget viseltem, amiért a zakós és már-már kisestélyibe bújt kollégák és kolleginák gyanúsan méregettek. Mikor megérkeztünk a tetthelyre és elénk beült egy fazon sörrel a kézben, terepszínű nadrágban, favágó ingben és bomberdzsekiben, akkor én vigyorogtam sátáni mosollyal. A Dominion Theater méretben és stílusban is olyan mint a mi Operett Színházunk a Nagymező utcában. Nos, ez sem akadályozta a fentebb citált helyieket, hogy úgy öltözzenek, ahogy.

Amit a We will rock you-ról tudni érdemes, hogy a Queen legnépszerűbb dalai köré épített musical és már öt éve fut kint. Nem vártam sokat a történettől, az bugyutácska, viszont sokat lehet rajta röhögni, ha megérted a poénokat. Nos, ezzel bizony lesznek bajok, mert feltételezi, hogy az ember ha nem is hardcore Queen fanatics, azért ismerje a munkásságukat és legyen a fejében a legtöbb Queen sláger szövege. (Példa: A végén, mikor meghal a negatív hős, Killer Queen [újabb utalás, nudge-nudge], akkor a „Tie your Mother down”-ból hangzik fel kb. 10-15 másodperc. Vigyorogtam a gyönyörűségtől, a többiek szemlátomást nem vették le.) Pluszban némi jártasság az elmúlt ötven év angol és amerikai popkultúrájából ajánlott. (Ki tudja, hogy mi az az X-Faktor? Megfejtés: Tehetségkutató műsor, mint mifelénk a Csillag Születik, vagy a Megasztár.) Enélkül a poénok érthetetlenek. Sokszor volt, hogy a helyiek nevettek valamin, amit én és a többiek körülöttem egyáltalán nem vettünk le, számtalanszor volt, hogy szétröhögtem magam valamin a helyiekkel együtt, a körülöttem ülők meg nem értették. Aztán persze olyan is volt, ami mindenkinél kiváltotta a nevetést.

Az első öt perc után ki akartam menni a teremből, annyira műanyag volt amit láttam. Felségsértésnek – érted, „felségsértés” nudge-nudge – éreztem a Radio GaGa szövegének az átköltését. Aztán... Aztán elkezdett valahogy működni a dolog. Rájöttem, hogy ezek az emberek ott lent a színpadon nagyon tehetségesek. Jelzem, a mi musicalszínészeinknek sincs szégyenkezni valója, de ami pörgés a színpadon volt, néha csak lestem, hogy most tényleg énekelnek, vagy ez playback? Aztán rá kellett jönnöm, hogy bizony tényleg sajátszájúlag nótáznak!

A díszlet minimálisnak tekinthető, sokat operálnak LED-falakkal, amiknek a képi világa alulról közelíti a 80-as évek színvonalát, aztán rájöttem, hogy az bizony szándékos. Viszont a jelmezek nagyon rendben vannak! Nagyon tetszett, hogy igyekeznek bevonni a közönséget, énekeltetni minket, illetve a We will rock you alatt elvárják a taps-taps-fel, taps-taps-fel karmozgást. (Aki nem tudja, hogy most miről van szó, az csendben szégyenkezik! Nekik videó alább.) Szóval a helyiek lelkesen tomboltak, a körülöttem ülők nem annyira értették, de engem kevéssé érdekelt. Ha BZ ott van, akkor együtt kirúgjuk a ház oldalát.

Érdemes lehet tudni, hogyha elvetődtök Londonba, hogy az előadás előtt néhány perccel tényleg nagyon komoly kedvezménnyel lehet venni jegyeket. A We will rock you-ra pedig érdemes!

Taps-taps-fel! Taps-taps-fel! Freddie a Wembly-ben énekelteti a közönséget. 1985-ben a Live Aid-en.


Képek az előadás officiális oldaláról.

Nincsenek megjegyzések: