2007-08-31

Marxim nyet!

Réges-régen, úgy jóval több, mint tíz évvel ezelőtt, mikor TRf még Girafféval együtt dolgozott a Központosított Sokkterápia Hatóságnál (KSH), a Shiny Happy People (Fényes Elek) utcában, volt egyszer egy kitűnő pizzéria ott, ahol a kurta farkú FidoNet túrt. A Kisrókus utcában, szemben a lepusztult gyárteleppel, amit azóta Millenárisnak hívnak volt a Marxim. A posztsztálinista dekorációval álcázott élelmiszer-lelőhely megtestesítette a Csapd le csacsi! titkos munkásőr sejtje pincebázisának hangulatát és mi szívből szerettük. Egyrészt akkor még eredetinek és viccesnek találtuk a megdöntött rendszert kifigurázó díszletet és várlázítóan ostobának azt, aki „tiltott önkényuralmi jelképek” használatáért feljelentette őket a Hatóságnál. Szép emlékek fűznek hozzá. Mint például amikor a mellettünk lévő boxban ülő amerikai picsakülönítmény fennhangon fikázta kicsiny országunkat, hogy itt mindenki mekkora bunkó és senki nem beszél nyelveket és így tovább. Akkor Armitage felállt és fennhangon kijelentette: „I am going to take a leak!” (Megyek hugyozni!) Lett is nagy csönd odaát, mi meg szívből röhögtünk rajtuk.

A minap arra jártunkban bementünk éhünket csillapítani, azzal a felkiáltással, hogy „jó tíz éve jó hely volt, lássuk most milyen!” A rövid változat: Nem jó! A hosszú változat? Nos, eleve a belépéskor a kutya nem köszön, a személyzet gyakorlatilag megkülönböztethetetlen a látogatóközönségtől. Ez utóbbi, két célcsoportból verbuválódik: A Tokyo Hotel nemzedék Taigetosz pozitív tagjaiból, illetve a személyzet barátaiból és üzletfeleiből. Amikor hátrasétáltunk felmérni, hogy van-e szabad asztal ahol elhelyezkedhetünk, tapasztalnunk kellett, hogy minden asztalra „Foglalt” cetli van elhelyezve – a tapasztaltak fényében őszintén meg vagyok lepődve ezen. Visszaóvakodtam a pulthoz és az ott ülő személyzetnek tűnő – éppen valami levest kanalazott és hozzá pirítóst fogyasztott – emberszabásúval a köszönés után közöltem, hogy szeretnénk vacsorázni. Erre ugyan nem köszönt vissza, de közölte, hogy üljünk le bármelyik asztalhoz, mert a cetlire rá van írva, hogy mikortól foglalt az asztal. Kösszép, hogy kioktattál! Leültünk, mert éhesek voltunk. Éppen akkor került elő a személyzet egy tagja, hogy megkérdezze, hogy mit akarunk, amikor fel akartam állni, hogy menjünk innen a francba. Mint később kiderült, hárman vannak a kb. nyolc bokszra, ami meglehetősen overkill, de még így is sikerült többször nyomtalanul eltűnniük. Leülve konstatálnom kellett, hogy a díszletek változatlanok, a hely ótvar mocskos, az ablak évek óta nem láthatott tisztítószert, az asztal ragadt. A bokszok előtt elhelyezett műanyag ülőkék közelébe se mernék menni, mert hátha elkapok valamit. Sikerült egy nyócker kocsma tisztaságát és kiszolgálási minőségét ötvözni a Pizza Hut áraival. Az étel minőségéről csak neutrálisan tudok nyilatkozni. Meg lehetett enni, de nem fogok törzsvásárlói kártyát igényelni. A szemlátomást 16 év alatti Tokyo Hotel rajongói klubból kiszabadult törzsvendégek telefüstölik a helyet és vidáman elsörözgetnek, a személyzet barátai és üzletfelei pedig ferdén néznek rájuk, amibe belefér egy-egy „Mi van, bazdmeg, mit nézel?!” beszólás is. Egyébként mint később rájöttünk, a személyzet tökéletes álcával ez utóbbiak között tűnik el, magasról leszarva, hogy ott vannak ilyen zavaró tényezők is, az úgynevezett vendégek. A pizzánkat elég hamar megkaptuk és a rettenetesen felvizezett innivalónkat is. Viszont az jó pár percbe beletellett, míg a pincért sikerült ráébresztenem arra, hogy egyrészt befejeztük, elviheti a koszos edényt, másrészt desszertet is szeretnénk, meg fizetni is. Amikor végül arra járt, akkor tájékoztattam a fentiekről amit ő szó nélkül tudomásul vett. Nem sokkal később megjelent a desszerttel, de számla nélkül. Egy szó nélkül letette a süteményt, majd tova is libbent. Amikor visszafele haladtában megismételtem neki, hogy fizetni szeretnék, közölte, hogy „Igen, hallottam, mindjárt hozom a számlát!” Hát én kérek bocsánatot! Sokat segített volna, ha közlöd velünk verbálisan is! Gyorsan fizettünk, a kétszáz forint körüli borravalót messze gavallérnak gondolom, soha-soha többé a lábunkat be nem tesszük oda! Kár érte, régen jó hely volt!

Nincsenek megjegyzések: