2007-07-18

UFÓba mánpedig nem megyünk!

Van nekem egy képzeletbeli, empirikus úton bővülő listám dolgokról, amiket nem fogok többé csinálni, mert nem jók. Például nem fogok moziba járni, mert rengeteg a tahó és a színház sokkal jobb és nem kerül sokkal többe. Nos, ez a lista tegnap egy újabbal bővült: Nem megyünk többé Papp László Sportarénába – aka. UFÓ vagy Szappan – koncertre!

Tegnap megtekintettük George Benson és Al Jarreau kitűnő működésének egy jelentős részét az UFÓban. Azért csak egy jelentőset, mert olyan zavaró tényezők játszottak közre a műélvezetben, mely a korai távozásra sarkallt minket. Az első ilyen a parkolási díj volt. A koncert időtartamára az UFÓ alá 1 000 forintért lehet parkolni, ami a pofátlanság csimborasszója. Bevinni palackokat tilos, amit még üvegpalackok esetében meg is értenék, de a pillepalack esetében már nem annyira. A büfében az a módi, hogy az üveges üdítőt kitöltik egy fedeles papírpohárba – a la McDonald's – amit szerintem pont annyira lehet megsuhintani, mint egy pillepalackot és pont annyi HP-t is sebez. A büfék árképzése a 400 forint három deci szinten mozog, a személyzet valószínűleg élőholtakból verbuválódott, legalábbis a mozgási sebességükből erre következtetek. A 12 000 forintos jegy a lelátóra szólt, mely a küzdőtér közepére néz. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a teniszpálya közepén lévén hálóra nézel, de a színpad az bizony a jobb csücsökben látható, amit tiltásig jobbra fordított fejjel lehet csak szemügyre venni. A régi BS-ben elkönyvelte az ember, hogy azért szűk a hely, mert régi építésű a csarnok, from communist times. Na, az új építésű UFÓ széksoraihoz az kispolszki hátsó ülése egyenesen limuzin. Negyed óra múlva már menekültem is volna, pusztán amiatt, hogy fájt mindenem bokától felfelé és nyaktól lefelé. Az utolsó csepp a pohárban a hangosítás volt. Az előadók hangja úgy visszhangzott és kongott, mintha a lépcsőházunkban bazseváltak volna.

Számoljunk csak! Ha nem potyajegyesek vagyunk – bevallom, na, azok voltunk – akkor 2x12 000 a jegyár, 1 000 forint a parkolás, 800 forint a két pohár üdítő, tehát 25 800 forintért ülhettünk volna egy visszhangzó teremben egy kényelmetlen székben, kitekert nyakkal. A szórakozásról nekem más az elképzelésem, így szó sincs arról, hogy a Mamma Mia! musicalt megtekintsük majd itt az év végén, akár fizetősen, akár potyailag.

Amiről nem a szervezők és nem az UFÓ tehet, az a hazai celebritás termelésünk kitűnő példája, Gáspár „Megasztár” László viselkedése. Tudod, a képernyőn keresztül még szimpatikusnak tűntél, de ennek a varázsa már akkor lefoszlott rólad, amikor sorra-másra azt láttuk, hogy kezded azt gondolni magadról, hogy Te fingtad a passzátszelet. Tehetséges vagy, de olyan ellenszenves, hogy még politikust is tudnék mondani nálad szeretetre méltóbbat, ami nagyon kellemetlen rád nézve. Tudod, ha húsz ember áll sorba szépen türelmesen, akkor bunkóság a sor elején álló távoli ismerőshöz odamenni, hogy vegye meg az innivalódat, ha celeb vagy, ha nem. Balszerencsénk pont azokra a székekre sodort, amik előtte voltak annak a székeknek, melyen Te és kísérőid is helyet foglaltak. Tudjuk, hogy szép hangod van és tudsz énekelni, de hidd el, ha ezt nem fitogtatod úgy, hogy le akarod énekelni azokat, akik nálad is jobban tudnak, akkor sokkal szimpatikusabb ember benyomását kelted. Közel sem arról volt szó, hogy lelkesedsz és énekelsz az előadóval, mert az normális dolog. Te ellenben szerepelni akartál a melletted ülő lányoknak. Laci, még egy apróság: George Benson és Al Jarreau beszél angolul. Te nem. Ez azoknak, akik téged hallanak nyilvánvaló. A Megasztáron is fonetikusan írták ki neked és a csapat java részének a dalszövegeket a súgógépre. Ez persze nem baj, csak ne akarj pózolni a nem létező tudásoddal, mert úgy jársz, mint általános iskolai osztálytársam aki egy akkor népszerű, egyszámos zenekar dalának refrénjét – miszerint „Was ist los mit Dir mein Schatz?” – úgy énekelgette, hogy „Was ist los a very much?” Szóval faszán elrontottad a szórakozásunkat, meg a körülötted ülőkét, hogy esne veled szerelembe egy talicska kanmajom!
Ja, George és Al fantasztikusak voltak, amikor éppen hallottuk őket.

6 megjegyzés:

dZé írta...

Az unszimpatikus szó használatáért kollegiális megrovásban részesítelek.
A megasztár - megváltóm. Nem is írok inkább semmit.

Sam. Joe írta...

Közben ki lettem képezve, hogy az ellenszenves gyógyszerész, az nem az unszimpatikus, hanem az antipatikus. Azért, mert az egyik görög, a másik meg latin. Kijavítottam! Köszi!
(Innentől az excaliburt sem merem majd használni, mint voltkardom.) 8-]

Goten írta...

Amikor én voltam Depeche Mode-on, akkor nagyon jó volt a hangosítás... Mondjuk látni nem sokat láttam, mert a lehető legtávolabb ültem, szemben a színpaddal :D. Gáspár Lacihoz meg no comment.

TRf írta...

A Kavics akkusztikája úgy szar, ahogy van. Phil Collinson ültem a "hálónál", tudom milyen érzés. Annál már csak az szarabb, ha a hátsó karéjban van: oda ugyanis már másodperces késéssel és visszhanggal együtt jön meg minden. Seal koncertről úgy jöttünk ki félóra elteltével, hogy öröm volt nézni. Ezt alaposan elb*ták derék francia építőipari barátaink!

Goten írta...

Igen, mondjuk azt érdekes volt nézni, hogy a lenti tömeg tapsolása és hullámzása kb. egynyolcados késésben volt a zene ritmusához képest :D.

Goten írta...

Ööö, izé, pont fordítva... A zene volt késésben a mozgáshoz képest xD. Megárt a meleg :-).