2007-06-29

Szolgáltató kerestetik!

Ismertek normális ADSL szolgáltatót? Az előzmények olvashatóak itt, hogy miért kell új.

2007-06-28

A világ legpocsékabb klippjei - Wapp Papp

Annyira régen jelentkeztem utóljára ilyesmivel, hogy már nem is emlékszem mi volt az utolsó ilyen. Igazi ínyencséget találtam! Magyar előadók! Iszonyat és látszik hogy költöttek rá, nem is keveset.

Mazda MX-5 vs. MB SLK

Egy Mazda MX-5 szénné aláz egy Mercedes-Benz SLK-t. Nagyon kemény! Ákos lelte!

2007-06-27

Vámpírok Bálja - a musical

Közszolgálati kultúr-jelleggel a fenti című musical kritikájával szórakoztatnálak el benneteket. Nem írom ki, hogy „spoiler” mert az ilyesmit nem azért nézi meg az ember, mert nem ismeri a sztorit. Kizárt, hogy a filmet nem látta mindenki. Hogy röviden és tömören összefoglaljam: 40-60 százalék arányban a nem tetszett felé áll a mutató.

Kezdetnek a negatívumokkal indítanék, már csak azért is, mert a pozitívumok az előadás vége felé bukkantak elő.

A musical főmotívuma a Bonnie Tyler előadásában elhíresült Total Eclipse of the Heart című dal. Ezt nagyjából hatszor halljuk az előadás folyamán, különböző szövegekkel. Ez engem roppant zavart. Így utólag már tudom, hogy mi ez a zenei recycling: A musical zeneszerzője ugyanaz a Jim Steinman aki az előbb említett dal zeneszerzője, szövegírója, vágója, producere. Időnként az „I need a Hero” egyes motívumait is felfedezni véltem, de lehet, hogy csak az előbb említett dal okán hallottam bele. Szóval az okot már értem, de ettől még Jimmyboy elmehet a francba! Olyan ez, mintha mondjuk musical készülne a Thomas a Gőzmozdony kalandjaiból és a „Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat” kezdetű mozgalmi borzalom lenne a főmotívum, bár annak még ugye valami köze is lenne hozzá, mert legalább van benne vonat. Az ismerős, de semmiképp oda nem illő dal újra és újrafelhasználása elvette a kedvem az egésztől. Böszmeség ám ez Jim! Elkúrtad, nem kicsit, nagyon!


Valahogy az egész előadásból nem derült ki, hogy ez egy paródia, míg a filmből egyértelmű. Valahogy nem azt a hangulatot árasztotta mint a film, ami egyértelműen nem veszi komolyan magát.

Halálosan bosszantott, hogy a hangosítás borzasztó volt, az énekesekből egy büdös kukkot nem lehetett érteni, kivéve Krolock gróf szólóját. Ezt teljes egészében meg lehet hallgatni a http://www.vampirokbalja.com oldalon, ami szerintem remek. Szegény énekesek bizonyosan kitették a lelküket is, csak ebből én mit sem hallottam. A zene elnyomott mindent, néha azt sem hallottam ki, hogy ez most vajon milyen nyelv.

A jelmezek, a díszlet tetszett, a táncosok nem kevesebbet tesznek, mint a második felvonástól kezdődően megmentik az előadást! Krolock szólója előtt egy jelenetben úgy másznak ki a szarkofágokból, hogy azt hittem, hogy a Diablo III-ba csöppentem. LE A KALAPPAL! Az „élők látszanak a tükörben, az élőholtak nem” problémát zseniálisan és nem kis ügyességgel oldották meg! Nem lövöm le a poént, hátha valaki megnézi.

Alapvetően csalódás volt, a „Bonnie Tyler tribute” miatt, de ha a hangosítást sikerül eltalálni, bizonyosan sokkal jobb lesz. (Igen, a Hurra, Torpedo! volt már itt, de időszerű volt ismét elővenni a témát, idevág.)

2007-06-26

Linkeskedés - Kultúra minden égtájról

Itt az ideje, hogy frissítsem egy kicsit a linkeket. Betettem azokat az oldalakat, melyeket napi rendszerességgel olvasgatni szoktam, mert egyfelől így egyszerűbb őket végignézni a listából, mint a böngésző egymillió rendezetlen bookmarkjából, másfelől – szerintem legalábbis – nagyon jók, javaslom fogyasszátok ti is! Haladjunk tehát keletkezési sorrendben!

CsTom cimbi képei, csak úgy
CsTom Finnországba szakadt ki dolgozni meg élni és előszeretettel tartja a szemét a fényképezőgép keresőjén. Ráadásul utazik is sokat, így elég érdekes helyekről tud tudósítani.

Kacsacsőr
Dani cimbi Ausztráliába szakadt ki dolgozni meg élni. A blogot nemrég lőtte fel – állítja, hogy azért, mert látta a Vízlépcsőt és megtetszett neki a dolog –, és Bence cimbivel írnak mindenféléről, ami történik velük, kultúra, egyebek. Néha ici-picit selfblog, ami csak annak lehet érdekes, aki ugye ismeri az elkövetőt, de az olyan postok miatt, mint EZ IS ITT, azt gondolom kötelező!

Geistwald
Egy igazi, hiánypótló munka! Tököli kolléga a közelmúltban vágott bele a táblás játékokat taglaló blogba. Itt jegyezném meg, hogy a sakk is táblás játék, ami jól nyomon követhető az eddigi postokból. A cím az élőhalottakból álló Bloodbowl csapatának nevéből jön, mely tény szerintem már magában garancia a minőségre. Ma megbeszéltük, hogy kölcsönadom néhány egzotikusabb darabomat feldolgozásra jól.

2007-06-25

Indiai Superman Spiderwomannal az oldalán

Nem tudom eldönteni mi a legrosszabb ebben! A vinnyogás? A koreográfia? A kamerakezelés? A Blue-Box használata? A jelmezek? A Szív TV ehhez képest színvonal! ISZONYÚ! TZ lelte és nem térek azóta sem magamhoz tőle!

2007-06-22

Perdület

Valaki kibontaná nekem az alábbi két mondatot?
"Mintegy 5 milliárd évvel ezelőtt a végtelen kozmikus térben már megtalálhatóak voltak azok az energetikai-informatikai rendszerek, amelyeknek perdülete és elektromágneses sugárzása volt. A természet rendje szerint ez materializálódott, és kialakult a Föld."
Forrás: Elixír Magazin, 2007 június. 24. oldal. Cím "Elektroszmog a lakásban", szerző Béky László.

Nyári élményeim, avagy: Falusi turizmus rulez! Városi turizmus unrulez!

Feleim! Csend volt itt és nyugalom, BZ is csak módjával postolt, hiszen olyan „apróságok” töltötték ki a mindennapjait, mint a PECSÁ-ban Queen Emlékzenekarral bazseválni – amiről megint jól lemaradtam. Nyaralni voltunk egy minit, csak így határokon belül. Megosztanám élményeim, okuljatok belőle, vagy bátran ugorjátok át ezt a postot.

Úgy alakult, hogy az én szépséges kedvesem munkahelyén viharfelhők gyűlnek mindenfelől, teljesen kizárt, hogy egy normális, két hetes nyaralásra elmenjünk, de ami még rosszabb, hogy a szeptemberi túra, amit szerettem volna megejteni is teljesen esélytelen, hogy el tudjon szabadulni. Lévén az időnk minimális volt, úgy döntöttünk, hogy négy-öt napra elhúzódunk valahová itt határokon belül. Lévén XXI. században élünk, az interneten néztük ki a nekünk tetsző szállást. Tulajdonképpen nem is tudom az okát, hogy miért éppen Hévíz, de Hévíz lett belőle. Az első helyen már a telefonban elbukta az ember a dolgot, mert mást mondott, mint ami az oldalán volt, le akart minket húzni, az ott megjelölt ár dupláját kérve. Megköszöntünk továbbléptünk. A második hely – nevezzük Ornella Villának – már szimpibb volt. A névadó Ornella a telefonban iszonyú sokat beszélt és kért előre tíz százalék foglalót. Ezzel nincs is baj, de mikor kértük a bankszámlaszámát, hogy átutalhassuk, akkor közölte: „Az internet nem biztonságos, őt már húzták le, adjuk fel postán. Ő ért hozzá, informatikai főiskolát végzett.” Hát barátném – ha ez igaz –, akkor megvan a véleményem az oktatás színvonaláról! Szerintem szegénykének halvány fingja sincs a bankszámlaszám és a bankkártya szám közti különbségről, úgyhogy elslattyogtunk a postára és feladtuk. Azt még megbeszéltük, hogy hétfőn akkor érkezünk és délután háromig oda is érünk.

Délelőtt 11-kor sikeresen landoltunk is. A takaros családi házon semmiféle tábla nem volt arról, hogy ez az Ornella Villa – számos máson igen. Szerencsére csekk nálunk volt, házszám alapján azonosítottuk a tetthelyet. Beállunk az udvarba, csengetünk, semmi reakció, az sem tűnik fel, hogy az autópark megszaporodott a portán. Viszont az ajtó mellett nyomtatott felirat németül, valami olyan szöveggel, hogyha nem lennének otthon, akkor az utcában három házzal lejjebb a Vasorrú Masszázs és Kozmetikában, Ornella mamája áll rendelkezésre. Ezen kicsit megütköztem, lévén azt gondoltam, hogy egyetlen szülőhazám hivatalos nyelve még mindig a magyar. Később látnom kellett, hogy ez talán nem változott, de Hévíz már nem tartozik az országhoz, Ausztriához csatolhatták valamikor. A városkában hemzsegnek a német nyelvű cégtáblák, gyakran más alternatív nyelv nélkül. Szeretném tudni, hogy az a hatóság, mely a fővárosban nekiállt piszkálni MP barátomat az emblémás „Cégünkneve Computers Számítástechnika” táblája miatt – az embléma miatt egyáltalán nem néz ki hülyén, míg így leírva elég bénának tűnik –, annak hogyhogy nem csípi a szemét a számtalan „Reise Büro” és „Conditorei”? Na, mindegy. Átsétáltunk a Vasorrú Kozmetikába. Az ajtóban nyugdíjasok, a köszönésünkre nem reagálnak, pedig még ha nem is értenek magyarul – nem értettek, osztrákok voltak – akkor is egyértelmű volt a szituációból, hogy köszöntünk és egy „grüss gott” simán kifért volna belőlük. Odabent a köszönésre előbújik maga a névadó. Előadjuk, hogy mi járatban vagyunk. Erre a reakció: „Csöngettek?” Nem, mi ilyen idióták vagyunk, nem csöngettünk, mert barlangban lakunk, nem is tudjuk mi a csengő, nekünk ez sport, hogy a 32 fokban keresgéljünk téged, ahelyett, hogy becuccolnánk és elmennénk ebédelni valamit. Megnyugtattuk, hogy igen. „Akkor hívják fel Ornellát!” Mi van? Ki van írva, hogy ha nincsenek otthon, akkor te vagy a gyezsúrnaja amúgy sem tudjuk Ornella mobilját. Közöljük vele, hogy nem tudjuk Ornella telefonszámát és jó lenne, ha valaki beengedne minket. Erre elvonul egy szó nélkül a kezében telefonnal és magára zárja az ajtót, de közben még hátraszól, hogy „Tessék várni!” Hálás, kössz! Megcsókolhatom a cipődet? Telnek a percek, Vasorrú sehol. Aztán kidugja a fejét, hogy „Ornella tud magukról, hogy háromig jönnek, de még nincs ám három és a gyerekek otthon vannak!” Mindezt felelősségre vonó hangsúllyal, szemlátomást keverve a háromtólt a háromiggal. Erre megnyugtatjuk, hogy igen, tudjuk, valóban 11 óra van, és nem három, ezért is mondtuk, hogy HÁROMIG megérkezünk és lehetséges, hogy a gyerekek otthon vannak, mégsem nyitottak ajtót. Erre megint eltűnik egy szó nélkül. Telnek a percek, már azon vagyok, hogy rányitok, hogy akkor most mi legyen, keressünk egy másik zimmer freit ahol normálisak, vagy mi a pálya? Ekkor megjelenik egy tizenéves forma kissrác, félszegen bemutatkozik, és mondja, hogy akkor tessünk vele menni. Állítom, ő lehet az ész a családban. Az úton ő is megkérdezi, hogy tetszettünk-e csöngetni. Megnyugtatjuk, hogy tetszettünk. „Akkor megint elromlott.” Ááááááááááá! Vasorrút ezúton is csókoltatom, bizonyára mi vagyunk a hülyék. A hely takaros, tényleg minden van, ami kell. Légkondi nincs, mégis hűvös van a lesötétített apartmanban, holott kint harmincnál is több fok tombol. A franciaágy azonban egy büntetés. Én kedvelem a kemény fekhelyet, de azért jócskán a priccs szinten innen. A hajszálvékony szivacsbetéten keresztül érezni a keresztben futó, merevítő deszkát. Nyárra olyan vastag és nehéz paplanokat kapunk, ami télre is túlzás lenne. Persze ez ekkor még nem derül ki, csak éjjel.

Hozzáteszem, hogy fizetni is csak harmadszorra sikerült. Harmadszorra sikerült fülön csípni Ornellát, aki természetesen számlát nem adott. Viszont másnap reggel, fél nyolckor bekopogott, hogy kávéfőzőt hozzon.

Becuccolunk és elhúzunk ebédelni. Az első helyre beülünk, ami szembejön. A pincér pattogós stílusban adja elő magát, unszimpatikus, az arcán egy világfájdalom, hogy ő neki bizony ezt a hivatást kell űznie, ez neki mekkora csapás és gyűlöl minden vendéget. A kaja azzal együtt jó, a többi pincér – a lányok – kedvesek, csak ez az egy tulok. Visszafelé sétáltunkban a kisboltban lévő leányzó is mogorva, mint a franc. Igaz, másnap már mosolygott, harmadnap már tegeződtünk. Hévíz szépen bemutatkozott, ide sem jövök többé! Nem fér a fejembe, hogy miért a turizmusból akarnak megélni olyanok, akik totál alkalmatlanok a feladatra? Ornella még csak-csak, de Vasorrú miért nem a malacok elé pakolja a tápot? Vagy ott rontottuk el, hogy nem németül beszéltünk?

Délután még betérünk fagyizni a város belső részébe. Az árak érdekesek, láttunk 100 forintért is fagyit – olyan is – meg háromezerért fagylaltkelyhet. Nyolckor már szinte minden zárva – az osztrák nyugdíjasok nem azok a bulihuligánok –, cserébe lehet aludni a Derrick után. Ja, a kisvárosban kőkeményen fizetni kell a parkolásért, ami valahogy ismét groteszkül hat. Egy apró városkáról beszélünk, könyörgöm!

A fenti rossz benyomást erősítette még pár nappal később egy hasonlóan érdekes eset. Az én drágám a fejébe vette, hogy egyszer él, masszázst akar. Az nyilvánvaló volt, hogy Vasorrúhoz nem megyünk – a fentiek után még pénzt is adjunk neki? Az utcában lejjebb láttunk még hasonló szolgáltatót kiírva, nézzük meg! Családi ház, a kapu tárva. Megyünk befelé, az udvarból ötven feletti úriember battyog kifelé. Egy száll kifakult fecskében, hordóhassal, metszőollóval a kézben. Köszönünk, nem viszonozza, elsétál mellettünk. Bemegyünk az udvarba, minden zárva, odabent két ajtó is nyitva, a szúnyogok elleni szalagokkal elrekesztve a külvilágtól. Tanácstalanul állunk, hogy most hová is menjünk be. Erre a hátunk mögött felhangzik egy „grüss gott”. Megfordulunk, hát a mi pocakos bácsikánk az. Köszönünk neki ismét. Az ember vagy csík hülye, vagy süket és vak egyszerre. Na, mindegy. Mondjuk neki, hogy mi járatban vagyunk, szeretnénk masszázst. Erre ő: „Az én vagyok.” Ughhh... Nincs nekem semmi bajom a Kőbányai Világos fogyasztásában megpocakosodott lakatosokkal, míg nem akarnak mást csinálni, mint lakatolni, de masszázst ne akarjanak szolgáltatni, mert az nagyjából olyan benyomást kelt, mint egy sebészorvos tülltütüben a műtőben. Beinvitál. Nagyon ciki lenne azonnal elfutni, ezért belépünk a kezelőbe, mely légkondicionált és takaros, de fél méter távolságból a bácsinak olyan hónaljszaga van, mint egy talicska kanmajomnak. Szabadkozik, hogy most nem tud fogadni, mert ahhoz neki le kéne fürdeni, jöjjünk vissza holnap, de mit szeretnénk, egy órát, fél órát? Hát, én leginkább menekülni szeretnék. Udvariassági köröket hangoztatva kihátrálunk. Ő még valamit zagyvál valami öreg, vak, kutyáról, ami ha ő nincs itt, el van engedve és ugat, de nem kell félni tőle. Jézus! Futunk. Valahogy olyan groteszk az egész, hogy azt sem tudjuk, hogy nevessünk, vagy sírjunk.

Elkeseredésünkben betérünk a legflancosabb szállodába – valami nagyon bonyolult neve van, amit nem jegyeztem meg –, megkérdezendő, hogy mennyiért vehetnénk igénybe a wellnessrészleget. Az ár mellbeverő és ez valószínűleg az arcunkra is lehet írva, de a recepciós srác nagyon kedves. Kerek-perec megmondja: „Tudom, hogy ez rengeteg, de ha olcsóbban adnánk, nem jutnának be a szállóvendégeink.” EZ AZ! Erre vártam! Egy normális ember a droidok tengerében! Mi több, előhúz egy térképet és ajánlja a pár kilométerre lévő Kehidai termálfürdőt. Teljesen paff vagyok. Igen, ilyen is van! Mi több, már a portán a kapunál az őr bácsi is nagyon kedves volt, amikor megkérdeztük, hogy az utcáról beeső delikvensek is igénybe vehetik-e a fentebb említett részleget. Ennél a pontnál kiradíroztam egy fekete pontot Hévíz ellenőrzőjéből. Délután el is autózunk a tetthelyre és ismét leesik az állam.

Ahogy MP mondaná: „Amerika!” A pénztárnál kedvesek, a takarító néni az öltözőben kedvesen mosolyogva viszonozza a köszönésünket. Az egész hely döbbenetesen jól van kimódolva! Kapsz egy karóraszerű izét, amit egy leolvasóhoz illesztve megtudod az öltözőszekrényed számát. Az öltöző hatalmas és zseniálisan van kitalálva, hogy nemre való tekintet nélkül együtt maradhat a család, mert a közepén fülkékben lehet átöltözni, a szekrények ezen kívül találhatóak. A „karóra” segítségével lehet nyitni és zárni a szekrénykéket, nem kell vigyázni apró, elveszős kulcsokra, bilétákra, mifenékre. A fürdő rész nagyon tetszik, a zárt rész különösen, lévén késő délután is úgy éget kint a nap, hogy hallani vélem, amint sercegve égek a harmincas naptej alatt. Az élményfürdő – meglepő módon – pont a fedett részben található. Minden ragyog a tisztaságtól, a járólapot egy szerkentyűvel folyamatosan tisztítják, ami egyúttal a vendégekről lecsöpögő vizet is eltűnteti, hogy ne kelljen korcsolyázni rajta. A három óra pancsolás engem teljesen kielégít, a hely óriási, nem is vágytunk utána máshová. Hozzáteszem, hogy mi hétköznap, késő délután voltunk, amikor nagyon kevesen voltak ott és bizonyosan ez is nyomott a latban.

Hévízre visszafelé menetben megálltunk vacsorázni egy isteni vendéglőben. Kicsit zavarban vagyok, hogy Felső, vagy Alsópáhokon található-e a hely, de tán az utóbbi. Egy nagy emelkedő aljában áll, melyet egy óriási kanyar zár le. A hely parkolójából pár lépcsőn kell felmenni, faépület. Idős bácsi cimbalmozik – kicsit néha hamisan, de nagyon lelkesen. Köszönésünket kedvesen mosolyogva viszonozza. Idősebb hölgy a pincér és elsöprően kedves. Helyet foglalunk, étlapot kapunk. A hely atmoszférája a hévízi próbálkozásunk után olyannak tűnik, mintha másik planétára érkeztünk volna. Az étel hasonlóan a kiszolgáláshoz kitűnő. Megtömjük a hasunkat és nem is veszélyes az összeg, amit ott hagyunk érte!

Tudjátok, valahogy ez oltári gáz! Folyamatosan halljuk, hogy belföldi turizmus így, belföldi turizmus úgy. De tessék mondani! Az nem gáz, hogy az osztrák árakhoz még mindig a szovjet modort próbálják eladni nekünk? Örülni kell annak, hogyha valahová betérve köszönnek? Ha nem tulkok, ha mosolyognak? Ezek nem alapvető dolgok? Ha engem kérdez valaki Hévízről, a fentiek alapján nem fogom javasolni. Úgy tűnik, hogy inkább érdemes mellette egy kisebb községben találni valami helyet és ott eltölteni pár napot, fürdőbe pedig Kehidakustányba járni. 2007, Magyarország, ez van. 8-(

Üzenet a keszthelyi móló világítótornyába karcolva. Megklikkolod, megnől!

Tajpej - szilánkok még

Találtam még pár képet és egy videót a fényképezőgépemben, amiket meg akartam osztani veletek. Igérem ez az utolsó adag Tajpej idénre!
A 101 a szobámból. Pontosabban ami látszott belőle az esőben és a párában.

Ugyanaz éjszaka. Akkor kicsit jobb idő volt.


Még a fényképezőgép béna kis MPG-je is képes megmutatni, hogy mennyire ömlött az eső folyamatosan. Az előző képekből jól látszik, hogy hol kéne lennie a 101-nek, ami párafüggönybe burkolódzott.

2007-06-19

W apdét

Páran kérték, hogy valahogy hozzá lehessen férni a régebbi pápákhoz és szómagyarázatokhoz. Nos, ezen szerencsétlen embertársaink számára - csakis archívum jelleggel - kinyitottam a borzalmak kapuját itt:
wendigo.freeblog.hu.

Újdonság nem lesz, azt csak itt, Joe bácsi vendégeként fogom továbbra is elkövetni, de ha régi, hamvas pápákra vagy kiferdített ősi igékre vagy kíváncsi, a fenti linken megnyugvást találsz vala.

Jööööjjjvisszawááánder

A "láttadmársztivivanderfeleségét?nem?ősem!!!höhöhö" rovatunkban ma...(kattintson rá bal egérgombbal, ha túl mininek találja a képet Ön.)
(a BAL gombbal.)
(a másik ballal. balfék.)
(a jobb gombot ön szájára ne vegye. hülyén is nézne ki egy egérgombbal a száján Ön.)
(EZT a marhaságot olvasod???? a kép a lényeg!!! kattints rá!!!)
(((persze bal egérgombbal...)))

2007-06-12

Tajpej - szilánkok

Jelentem megérkeztem egy darabban tegnap, csak igyekszem túlélni az időeltolódást, meg beérni magam a munkával. Délben kiraktak a szállodából és persze jobb híján bevásárlóközpontokat látogattam "tök mindegy, de légkondi legyen" alapon. Persze láttam érdekességeket, amit csak telefonnal tudtam megörökíteni:

Lévén megállás nélkül, napokig ömlött az eső, olyan tempóban, mint amit mi zivatarnak hívunk, egy mélygarázs bejáratához odakészítették a homokzsákokat.

Már a lamereknek is van saját kozmetikumuk! Őrület! (Igen, tudom, a La Mer az annyit tesz, hogy A Tenger. Azért egy-egy Árokszállási Skálás poén néha nekem is szabad.)

Piramistechnológia! A bangkoki reptéren leragasztották annak a légitársaságnak a logóját a lapos kijelzőn, melynek nem intézi a transzfer ügyeit a pult. Tulajdonképpen le is festhették volna...

2007-06-11

Hajdulájzer

Az alábbi képecske poénja nem poén, ugyanis valós terméken olvastam...(az egér jobb bal mikrokapcsolójának ujjal illetésére a piktúra mérete növekvő tendenciát mutat)

2007-06-08

Mi? Nistráns?

(a piktúra kattintva duzzad)

Bájbáj Tajpej,pej,pej, gúdbáj! UPDATED!

Jelentem ma vagyok kint utoljára a kiállításon. Túl vagyok a mai egyetlen bevetésen, este meg elmegyek kutyát enni együtt az egyik céggel. Bevettem magam a sajtószobába, ami valamiért kihalt, mintha ciánoztak volna. Most vagy a japók mentek haza a hétvégére, vagy valahol Bill Gates gyerekkori koponyáját mutogatják és én nem tudok róla. Amúgy a japókkal tele volt minden, de leginkább a puttonyom, mert iszonyat nyüzsögnek, ha rájuk jön a bolondóra, nem néznek senkit, semmit. Az még csak hagyja ám, hogy simán belemászik a kamerádba, ha dolgozol, de amikor az egyik eközben rá is tette a lábamra a fotóállványát, akkor mérgemben rákiabáltam, hogy „BÁNZÁJ!” Csak lesett szegény feje, meg hajlongott. Én is hajlongtam kicsit, a körben állók meg röhögtek – a kínaiak is. NEWSFLASH: Azért maradt itt egy mutatóba. Ezt onnan tudom, hogy akkorát böfögött két hellyel mellettem, hogy azt hittem, hogy a rakétahatás leszakítja a fejét. Amúgy nem hiszem, hogy itt nagyon csipáznák a japókat. A háborúban, amikor a Szövetségesek kirugdosták őket innen, gondosan széteresztették azokat a kígyókat a vegyi fegyver kutatóközpontjukból, amikkel kísérleteztek. Lévén a dögöknek nem volt természetes ellensége a szigeten, rettenetesen elszaporodtak. Japán Birodalom, köszönjük! Már nem is haragszom annyira nagyon az amcsikra a két nuki miatt amit elpukkantottak a háború végén.

Olyan szinten ömlik egyébként az eső, hogy ilyet csak filmen láttam eddig. De már megtanultam kezelni a dolgot. Az esernyő itt olyan alapvető, mint az alsónaci. Őrülten jól ki van ám találva ez a hely és pont az ilyen apróságok miatt szeretem ezt az országot: Minden üzlet előtt van egy kosár, vagy egyéb alkalmatosság, ahová le kell tenned az ernyődet, ha bemész, hogy ne vizezd össze bent a követ. Kifelé menetben meg felveszed. Természetesen nem lopja el senki. Más helyeken – bevásárlóközpont, szálloda, mozi – meg spéci nylonzacsik vannak rendszeresítve erre a célra. Hosszú „csövek”, pont akkorák, amikbe beleférnek az ernyők.

Amúgy bemutatnám a Fejlett Tajpej Kétéltű Túlélőeszközt (Advanced Taipei All-terrain Survival Equipmen – ATASE)

Ebbe belefér minden presskit ami elől nem tud elugrani az ember, van párnázott része a noteszgépnek, jobbára vízálló, van egy zsebe az ernyőnek, egy másik a víznek és gurul utánad, nem kell cipelni. A vicces, hogy tavaly a sivatagos Nevadában, Las Vegasban kaptam a CES-en.

A Blogger már megint produkálja magát, azt gondolja, hogy mert kínai IP-m van, már kínaiul akarok postolni – de erre a kitűnő tulajdonságára rávilágítottam már Pekingből is. Amivel most szórakoztat az TRf nevének kiegészítése. Kéne valaki, aki kisilabizálja, hogy mit biggyeszthetett vajh’ utána!

Ja, voltam fent a 101-nek a tetején! Szép lehet, ha jó az idő, most megnéztem, hogy milyen az, amikor felhőt lélegzel. A lift nagyon komoly, iszonyat gyorsan fellőttek a tetejébe, nem kellett hozzá 40 másodperc. Nagyon vicces, a kislány aki bent áll és magyaráz, valószínűleg egy szót nem beszél angolul, hanem betanították neki a mondókáját fonetikusan, mert „lédiz end dzsentlümenek” szólított minket, holott csak fiúk voltunk a liftben. Ezen kívül az „elevator music”-ot is sikerült egy teljesen új szintre emelniük. Van róla videó, de a netkapcsolat megint szarakodik a sajtószobában, nem tudom feltölteni a YouTube-ra. Sebaj, majd otthonról bepótolom, addig kaptok állóképeket!

UPDATE: A szállodából sikerrel feltöltöttem a vidijót! Élvezzétek ki!

A 1-es csarnok odafentről. A taxik jó támpontok az arányok érzékeléséhez.

Nagyjából ennyi látszott a tájból. Kíváncsi vagyok, hogy szép időben mennyi látszana!

Ő Kwan Gong, aki "Resilient, wise and strong, pride never allowed his loyalty to undone." Bezony ám! Kwani koralból van és szerintem veszedelmesen jól néz ki, mintha a World of Warcraftból lépett volna ki. Ott árulták a 101 tetején.

A madárka is ott volt, ahol Kwani. Az árcédulán annyi nullával, hogy nem is tudtam kiolvasni. De ha válogathatok, inkább Kwanit vinném haza.

NEWSFLASH: Beült mellém egy másik csávó és ez is büfög, még a szagát is érzem... Bakker, elhatároztam, hogy ide fogok szarni, szimplán csak azért, hogy lássam, hogy megbotránkozik-e. Mondjuk legalább nem köpködnek harákolva, mint Pekingben.

Na, nekikezdek a cikkemnek a papírokba, és addig nem mozdulok a sajtószobából, míg kész nem leszek, mert eléggé szorosak a határidők. Holnap már nem szándékozom kijönni – szombaton úgyis a nagyközönségé a terep és annyian lesznek, hogy levegőt sem lehet majd venni – vasárnap meg indulok haza!

2007-06-07

W pause

Bocsánat, tudom, hogy rám lett bízva ez a blog, amíg Joe bácsi a ferdeszeműeket riogatja, de egyrészt látám, hogy onnan is grafománkodik, másrészt most nem tudnék viccelődni pár napig ismét.

(Egy nagyszerű ember indult el egy másik világba - remélem, jobb lesz, mint ez volt neki. Jó megérkezést, nagypapa...)

Tajpej negyedik nap - Szar meló, de valakinek ezt is csinálnia kell!

Attól tartok, hogy kezdek fáradni. Pontosabban: hozzászokni az itteni világhoz. Már nem tudok mindenre úgy rácsodálkozni, mint az első három alkalommal. Persze azért van min csodálkozni bőséggel.

Ugye van Tajpejnek az ő büszkesége a 101 emeletes kunyhó. Még sohasem voltam fent a tetején, mert kettővel a mostani vizit előtt nem lehetett még felmenni, tavaly amikor időm lett volna szar idő volt, tehát semmi értelme nem lett volna. Most nagyon szeretnék feljutni, de folyamatosan vagy ömlik az eső vagy csak simán felhős az ég, tehát kilátás zéró. De! A héten végig a következő látvány fogadta azt, aki felbámult a toronyra estefelé:

Az üzenet - "Hozzám jössz Diana?" - most még csak reklám, de aki kiéget 10 millió tajvani dollárt, küldhet ilyet a kiszemeltjének, csak az a lényeg, hogy az illető neve ne álljon öt karakternél többől.

Na, tisztelettel! A YouTube összekapta magát, így prezentálhatok egy eredeti kínai sárkány oroszlántáncot! Két ember van a maskarában, egészen hihetetlen amilyen összehangoltan mozognak!




Ez pedig az a bizonyos "szar meló, de valakinek ezt is csinálnia kell" anyag!

2007-06-05

Tajpej első nap - 25+ óra ajtótól-ajtóig

Sikerült megérkeznem, és mint a cím is mutatja, ajtótól-ajtóig 25 óra és 15 perc alatt abszolválni a távot. Mielőtt belemerülnék a részletekbe, egy újabb futamot kell elviselnetek arról, hogy miért is szar ez az utazgatás.

Sokan mondták már nekem, hogy „Neked olyan jó, bejártad a világot.” Persze, ez igaz bejártam, de úgy, hogy csupa olyasmit láttam belőle, ami a normális homo sapienst ilyen esetekben egyáltalán nem érdekli. Gyárakat, kiállításokat – értelemszerűen nem a British Museumot és a Louvre-t –, konferenciákat, de olyanokat, amit a normál turista, na olyanokat rendszerint nem. Ilyenkor aztán az ember felteszi magának a kérdést, hogy „megéri húsznál több órát törni magad egy repülőgépen?” Egyszer átszállni és egyszer beiktatni egy órás kényszerpihenőt – mint kiderült, Amsterdamból nem közvetlen járat volt Tajpejbe, hanem megálltunk Bangkokban – és nem aludni és totál felborítani a biológia órádat, hogy az egyik pillanatban aludni akarj, aztán enni, napközben meg elájulj az álmosságtól. A válasz az, hogy igen. Igen, mert itt lenni már nagyon jó. Klassz találkozni azokkal az emberekkel, akikkel rendszerint évente csak egyszer sikerül, akikkel javarészt csak üzleti ügyekben váltasz e-mailt, mégis barátként tartod őket számon. Mint Török cimborám és kollégám Sahin megfogalmazta: „Reggel, amikor ülsz a szállodában a vizes tojásrántotta felett, az agyad mint a méhkas, akkor nagyon tudod utálni ezt a hivatást. De délután meg este pont annyira szereti az ember.” Nos, ehhez én még hozzáteszem azt is, hogy én a reggel felébredek a szállodában, de hosszú másodpercekig nem tudom, hogy hol vagyok érzéssel, és a hosszú repülésekkel is így vagyok. A hetedik-nyolcadik óra környékén már nagyon bánom, hogy belevágtam az egészbe. Hogy még rosszabb legyen, azzal a géppel repültem Amsterdamba, ami kétszer is nyaralni vitt minket a volt kedvessel és mindkétszer „befalazott” ablakhoz szólt a neki kért, ablak melletti jegy. (Lehet egy olyan lajstromjelet elfelejteni, hogy HA-LOM?) Azt az érzést pedig nagyon utálom, ami akkor tör rám, amikor ő valamiért az eszembe jut.

Viszont az útra már nem nagyon lehet panaszom. Az EVA Air-en a kaja meglepően jó volt – semmi pásztá ór csikin! – a business classt lezáró konyha mögötti üléssorba kaptam helyet, ami azért jó, mert nem tolja az előtted ülő a képedbe az ülését, viszont cserébe a térded derékszögben tudod csak tartani, mert pont annyi a hely – érzem is a hatását, hogy a fene enné meg! A folyosónál ültem, tőlem jobbra senki, aztán pedig egy nagyon kedves tajvani idegenvezető srác, aki egy nagyobb idősebbekből álló csoportot vitt haza valahonnan és zavarba ejtő kitűnőséggel beszélt angolul. A PSP akkujai végig kitartottak, inkább már a kezem nem bírta. Nagyra értékeltem a négygigás memóriakártyát, mert így nem dühöngtem rajta, hogy sikerült 2-3 teljesen ratyi játékot is elhoznom. (Hogy az a Star Trek Starfleet Tactical Combat mekkora egy fos!?) Ráadásul az EVA 747-400 Combija valami elég régi madár lehet, a CRT képernyős, nézhetetlen szórakoztató rendszerű változat.

Az út eseménytelen volt, a csomagom is meglett. Ja, jelentem csempésztem! Tajvanon is kitalálták, hogy nem lehet behozni semmiféle ételt, nekem meg volt egy rúd szalámi a bőröndömben Tomasz barátomnak, aki lelkes híve az ilyesminek. Míg a csomagra vártunk, kifigyeltem, hogy az „ételt kiszimatoló őrkutyák” az ezt hirdető óriásplakát állításával ellentétben nincsenek szolgálatban. Azért jövőre nem játszom a szerencsémmel.

Az idén – tavallyal ellentétben – minibuszok viszik a jónépet a szállodákba, ami óriási baromság, de hát ők tudják. Az elsőből kiparancsolnak, mert már bejelentkezett egy ázsiai csoport annyi cuccal, mint az állat, úgyhogy a kisbusz be is térdel alattuk, a két fazon akit nem parancsoltak ki, azok sokkal rosszabbul jártak mint én, mert csak pislogtak ki a helyettem cserébe kapott útitársak csomagjai közül. Lévén én egy félórácskát elcsevegtem a TAITRÁ-s láthatósági mellényt viselő szervezőkkel és kényelmesen utaztam. Csak persze később kerültem ezért ágyba. A számításaimmal ellentétben dél helyett kettőkor sikerült magamra zárnom a szoba ajtaját. Bár lelkiismeretesen beállítottam az ébresztőórát négyre – fél ötre kellett volna lent lennem a shuttléhoz, ami elvisz a totálisan érdektelen megnyitó ceremóniára – mindenféle lelkifurdalás nélkül nyomtam le és aludtam vissza. Amit nem bírok szervezettel, azt nem bírom szervezettel, ez van. Viszont idén megkaptam a sajtóbelépőm rendben a szállodába, nem kell majd szenvedni vele holnap. Ja, megint új szállodában lakom. Kicsit kopottabbacska, mint az eddigiek, de hol érdekel? Hat után felállítottam a HQ-t, kipakoltam a cuccaim, betáraztam a pénzem a széfbe – mental note: holnap a pénzváltáshoz kell az útlevél – majd elindultam felfedezni a közvetlen környéket. A sarkon van éjjel-nappali, százötven méteren belül McDonald’s – életmentő lehet! – de sajna nem fogadnak el hitelkártyát, ezért majdnem éhen maradtam. A közértben szerencsére igen. Vettem inni, meg egy nagy csomag Oreo-t, amit félig fel is faltam. Aztán elindultam az ellenkező irányba. Ott találtam egy rohadt nagy bevásárlóközpontot – nem fog tajvani dollár a nyakamon maradni, ez már biztos –, ahol láttam is az én Cicámnak napszemüveget, igaz eredetit, nem kamut, könnyű 26 000 helyi dollárért. (Bankrablás után jelentkezem!) Viszont találtam egy Pizza Hutot, ahol elfogadták a hitelkártyám. Vicces egy hely, mert gyakorlatilag egy önkiszolgáló étterem, olyan kajákkal, mint „csípős japán seafood pizza”, aholis ettem kukoricalevest és egy fél pizzát önkiszolgáló büféileg, meg ittam hozzá almateát. Ott is hagytam érte a számított napi kaja javadalmazásom kétszeresét, de hát egyszer élünk! Szóval egy olaszos ételekkel foglalkozó, amerikai étterem franchise lánc, tajpeji kirendeltségében láttam japán jellegű ízesítésű pizzákat. Globalizáció rulez!!! Úgyhogy a fél doboz Oreo meg ezek most bennmaradásos körmérkőzést vívnak a gyomromban, én drukkolok nekik, mert amit már az érkezés után közvetlenül itt hagytam a fürdőszobában, már azért is a forgóajtóhoz láncolná magát a Greenpeace.


Viszont amitől nem tudom, hogy tudnék-e itt egészségesen élni, az a klíma. Elvben nincs meleg, mert csak 25 fok van, de a páratartalom gyilkos. Amikor kimész az utcára, akkor érzed, hogy „hű de szottyos”. Aztán elindulsz, és azt veszed észre, hogy csöpög rád valami víz. Aztán rájössz, hogy az bizony nem víz ám, hanem a tulajdon izzadtságod. Kondenzvíz csapódik ki rád, az inged facsarni lehetne. Gyűlölöm ezt, de nincs mit tenni. Őrülten kíváncsi lennék rá, hogy télen milyen lehet itt. A legrosszabb, hogy nem tudsz kiszellőztetni, mert bár nyitható az ablak, a levegő, ami kint van éjjel, semmivel sem frissebb annál, ami nappal van. Fojtogatóan párás, nem friss, az egyetlen megoldás a légkondicionálás, ami van mindenhol, de valamiért mindent túlhűtenek, pont mint az amerikaiak. Hihetetlen módon egészséges a nedves, párás szottyból bemenni a 19 fokos épületekbe izzadtan.

Nagyon felhős az idő, ami azért baj, mert idén semmiképp sem szeretném kihagyni a 101 Building-ből a kilátás megtekintését! Tíz körül elalszom aztán felébredek fél kettőkor. Négyig forgolódom, aztán feladom, olvasok.


Meglátom mennyi cuccom lesz és attól függően viszek egy ilyet ZeroCool-nak, lévén róla nevezték el. Valami olyasmi ez, mint a Pepsi MAX.

Na, ez nagyon vicces! A nutriciós tényeket sikerült ráírni Ángliusul, de az összetevőket már nem. Úgyhogy csak annyit tudni, hogy a kalapos fenyőfás gátugróból van benne pont 12. LOL, én mondom!

2007-06-03

Magyar fém mindenhol

Igen, bizony. Mindenki magyar, még az is, aki nem az.

2007-06-01

Shrek a Harmadik - a legrosszabbik

Spoiler nélkül elmondhatom: A Shrek harmadik részét felejtsétek el! Sablonos, közhelyes, unalmas és egyáltalán nem vicces. Csalódás, tré, kidobott pénz, elpocsékolt idő, ha kijön DVD-n, nem fogom megvenni, mert nem éri meg.

Gyerek kezébe' nem van ló


(klikkolsz, duzzad)

Tajpejbe le! - Pilot epizód

Szóval, az úgy van hogy vasárnap indulok Computexre. Addig Wendigo aka. BZ tartja majd a frontot – bár engem riogatott mindenféle a káromra elkövetett grafikus környezetszennyezéssel. Hogy tudok-e postolgatni kintről úgy, mint Pekingből, az teljesen kétséges, de ami ennyire rosszul indul mint ez a kanyar annak jónak kell lennie.

Most sajnáltatnám magam pár bekezdésben, hogy mennyire rossz is nekem! Ne felejtsük el, hogy a világ másik végére nem a lábam lógatni megyek, hanem dolgozni, ami a 40 fokban és a 100% körüli páratartalomban kemény bebüntetés! Hirtelen felindultságomban megnéztem az időjárási előrejelzést, a CNN-en ami meglepően alacsony hőmérsékletet és esőt jósol, tehát TELJESEN tanácstalan vagyok, hogy hogy a fenébe is öltözzek. Persze kárpótol majd, hogy pár olyan emberrel is találkozom majd, akiket nagyon kedvelek. UPDATE: Tomasz barátom most mondta MSN-en, hogy az információ teljesen hamis, 30 fok feletti hőség van, az eső és párásság igaz.

A felállás az, hogy a túrát barter üzlet keretében bonyolítjuk Walakivel. Viszont Walaki – szemlátomást – azt gondolja, hogy engem ezzel megvettek rabszolgának. Sikerült zseniális módon úgy szervezniük a túrát, hogy ahhoz, hogy délkelet-Ázsiába – azaz jobbra le – elutazzak, először elutazom északnyugat-Európába – azaz balra fel. Tehát eleve hozzáadódik az egész túrához négy óra nettó repülés teljesen feleslegesen, ami bruttó ennél lényegesen több az átszállás és a várakozás miatt. Szerencsémre MP rendelkezésemre bocsátotta a PSP-jét, Tas a pótaksiját, Sándor Zsolti meg még szerzett két, ipari méretű külső akkut hozzá, tehát valahogy kibekkelem az utat.

Walaki a Crowne Plaza Hotelben helyezett el, ami szép jó, teljesen kafa szálloda. Ezt tényt úgy jó 2-3 hete tudom. (Ez később fontos lesz.) Viszont Tajpejben a reptér 50 percnyi autózásra dugóban állásra van a várostól, ami azon túl, hogy büntetés a hulla fáradtságodra, taxiilag valami kegyetlen drága. Lévén úgy tűnt még egy hete, hogy idén nem lesz ingyenes busz a reptérről a hotelekbe, már elkönyveltem magamban, hogy megérkezéskor állhatok sorba, hogy a létező legrosszabb árfolyamon váltsak tajvani dollárt, majd pantomimezhetem el a taxisnak, aki a legalapvetőbb nemzetközi kifejezéseket – hotel, money, invoice – sem érti, hogy hová akarok menni, vagy nyomtathatom ki a hotel honlapját a kínai nevével. Erre a héten érkezik egy levél Walakitől, hogy lesz ingyen busz és hogy mely szállodákat érinti majd. Persze Crowne Plaza sehol sem szerepel. Gondoltam, hogy visszakérdek, mert furcsállottam, hogy Walaki pont abba a szállodába ne járassa a buszát, ahová a rabszolgákat újságírókat raktározza el. Meg is érkezett a válasz: a szálloda neve május elsejétől City Crown Hotel, tehát az ötödik a listán. Hát, köszi szépen, szívből gratulálok!!!

Amikor azt hittem, hogy Walaki már nem tud rontani a helyzeten, akkor sikerült neki. Tegnap küldtek egy e-mailt arról, hogy mely rendezvényeken KELL – „must” – részt vennem. Nem tetszett a hangnem, de fogjuk fel az „udvariasság a fordítás közben elveszett” helyzetnek. Legnagyobb meglepetésemre az első esemény, amin részt KELL vennem, az az érkezés napján délután négykor egy sajtótájékoztató arról, hogy másnap megnyílik a kiállítás, amire jöttem. Ez azért vicces, mert a legoptimistább becslésem szerint is leghamarabb délben lépem át a szálloda küszöbét, és akkor több mint húsz órája leszek majd talpon. Igyekszem pozitívan állni a kérdéshez, ha fel bírok kelni, akkor ott leszek, de nem lesz lelkiismeret furdalásom, hogyha nem.

Tehát abban bízom, hogy ami ennyire döcögősen indul, az csak jó lehet. Amúgy a másik tajvani légitársasággal utazom, az EVÁ-val. Az „egyikkel” a China Airlines-al már utaztam és a velük kapcsolatos élményeket anno összefoglaltam egy hosszabb, elbeszélő jellegű költeményben e lapokon. Őszintén kíváncsi vagyok, de nem várok sok jót.

Ha alkalmam nyílik, majd jelentkezem, addig legyetek rosszak!

Mekkora is az Enterprise?

Bataci lelte ezt a helyet itt arról, hogy mekkora is az NCC-1701D. Lelövöm a poént: NAGY!