2007-04-14

Beijing Calling

Pekingből jelentkezem élőben. Vízlépcső pont ezért hanyagolódott kicsit mostanság, merthogy készültem ide és sok volt a munka előtte, meg sok lesz a munka utána. Az út eseménytelen volt, Austrian Airlines semmivel sem jobb, vagy rosszabb, mint a Lufthansa, csak „pásztáórcsikin” helyett „pásztáorfis” van, de a „pásztá” pont olyan borzalmas, mint mindenhol máshol! Éljen és virágozzék a hazulról hozott sonkás és szalámis szendvics. Ja, az MP-től kölcsönkapott PSP belengette nekem a nagy büdös lompost, az utolsó napon végrehajtott memóriakártya csere után azt mondja, hogy „The game could not be started. (80020321)”. Szóval semmire sem tudtam használni, „isten hozta gémóverben”. Most éppen formázom a memorystücköt és visszaírom majd rá az ISO-kat a gépről, de nem sok reményt fűzök az operációhoz. (Tényleg nem jött be, faszán megsétáltattam a PSP-t.)

Dél körül értünk ma Pekingbe, a reptérről rögvest a szállodába mentünk, ahol én azonnal nyugovóra tértem. Rosszul tűröm én már ezeket a tíz óra körüli repüléseket, vénülök, ez van. A város rohadt nagy, de pont olyan ronda, mint mondjuk Leninváros. Minden tele felhőkarcolókkal, vonalzóval tervezett utcák. A vezetési stílus huszáros, a zebra a túlélés terepe, este nem kapcsolnak lámpát, csak ha már tényleg semmit sem lehet látni. Viszont tisztábbnak és kevésbé zsúfoltnak tűnik, mint Taipei. Mivel úgy volt, hogy kapunk itt friss agendát – nem kaptunk – 3 óra alvás után lemegyek a portára, hogy üzenjek a felelős PR-esnek, hogy az „Erő ugyan velünk van, de az agenda nem”. Véletlenül összefutok a főnöknőjével, meg az egyik német PR-os hölggyel. Százezer éve ismernek, elmesélik, hogy minden az előzetes tervek szerint megy. Ők indulnak mászkálni, ha van kedvem, tartsak velük. Persze van. Taxival bemegyünk a Mennyei Béke (Tian’ Anmen) terére – biztos megvan, ahol a tank elé állt a srác 99-es (?) zavargások idején, a dátumban nem vagyok biztos. Először azt gondoljuk, hogy a csávó körbevitt bennünket a fél világon, de nem. Ekkora marha nagy ez a hely. Körbecsászkálunk és az első benyomás lelombozó. Az itteniekből hiányzik a tajvaniak erőltetettség nélküli kedvessége és vidámsága. Simán fellöknek, neked mennek az utcán, de amin legjobban meg voltam lepve, az, hogy lépten-nyomon akkorákat köpnek, mint a nem is tudom mi. Az aluljárókban mindenhol gagyiárusok, akik műanyag szeméten kívül párplakátokat és Mao Elnök képét is árulják – a legkülönbözőbb méretekben.

A külföldieket lerohanják, levakarhatatlanok és nem kedvesek, csak köcsög rámenősek. Árulgatják a Kis Piros könyvecskét is, és angol nyelvű példányokat akarnak ránk sózni. Ha tudnák, hogy mit gondolok Maóról, akkor engem ott helyben elvinnének. Amúgy mindenhol rengeteg a rendőr és a katona.

Hamar bejárjuk a hatalmas teret, melynek a közepén Mao elnököt és a Maozoleumot is renoválják. Fogok életem kockáztatásával – tényleg, mert ugrálok a sávok közt, mint a hülye – fogok egy taxit és visszajövünk a szállodába. Ha látjátok e sorokat, akkor az azt jelenti, hogy sikerrel feltettem a képeket és ezt is a blogra. Aztán megyek vissza az ágyba, mert holnap még mászkálás és városnézés van, de holnap után jön a munka!

Szolgálati közlemény: Hiányzik a Cicám, akit nagyon szeretek!

Kell egy ilyen VW emblémát szereznem - mármint a bal sarokban lévőt - Csonti Golfjára! Azóta más VW-ken másfajtát is láttam, majd próbálok fotózni azt is.

Mao elvtárs mauzóleuma - Maózóleum... Éééééérteeed? - afelújítás alatt nem látogatható. Perverz egy barom vagyok, mert én becsszóra megnéztem volna! Egyébként ingyenes, csak ki kell állni a sort.

A Mao ajándékbolt is aluszik. Pedig egy olyan Maós tányér kéne. Ha van, akkor más színben is.

Szerelvényigazítás a Maózóleum mögötti nagy kőtüskénél: "Szép legyél ám nekem, bakker!"

A Tiltott Város bejárata, Mao elvtárs vigyázó tekintetével. Holnap megyünk ide, már alig várom!

Nincsenek megjegyzések: