2007-03-14

A világ legpocsékabb zenéi – Cheeky Girls

Régebben voltak próbálkozásaim a világ legvacakabb zenéinek megtalálására, mint például ez, vagy ez itt ni. De a Cheeky Girls munkássága olyan, mint a Lola-T az autóskártyában, azaz mindent visz! Az úgy volt, hogy ma véletlenül odaszörföztem a Zémeg tévére és egy lányduó művét sikerült látni, akik kicsit angolul, kicsit arabul, kicsit franciául énekeltek valami Habibiről, vagy nak. Ez hozta elő a memóriám mélyéről a hátborzongató élményt a Cheeky Girls-ről. Én azt hittem, hogy már réges-rég tovatűntek a süllyesztőben, de nem! Van nekik fantasztikus májszépész oldaluk az új lemezükről négy szám előzetesével, melyek jelentős előrelépést mutatnak első, bemutatkozó munkájukhoz képest – lásd majd alább, mert ugye a YouTube-on minden fent van – de még így is magasan felettük található a béka ülepe. Nekem a „Do you drive a V8, Baby” a kedvencem. Ennyire hátborzongató akcentust még nem hallottatok a popiparban! Azután van nekik Wikipédia oldaluk is, melyből kiderül, hogy az ikerpár Román importból került az Egyesült Királyságba. De mielőtt kiélvezitek a két oldal iszonyúságát, tekintsétek meg azt a számot, mely az Egyesült Királyságban a slágerlista második helyéig küzdötte fel magát, Írországban pedig a harmadikig!!! Ehhez a szöveghez képest az Csip-csip-csóka bonyolult! HOGY CSINÁLTÁK!?


Nincsenek megjegyzések: