2006-06-18

Tajvani krónikák – Képriport II.

Jogos az igény, hogy tovább meséljek a tajpeji történésekről, de elkövettem azt a hibát, hogy hagytam magamban túl sokáig ülepedni a történéseket, ezért csak foszlányok maradtak meg bennem. Ezért inkább a koncentrálok a képekre. Az érkezést követő napok a munkáról szóltak. Amit erről érdemes tudnotok, azt elolvashatjátok ITT, meg ITT. Óriási mázlim volt, mert harminc foknál sohasem volt melegebb, gyakran nagyon erős széllel. Aztán elég sokat esett, javarészt este elkezdte, és reggel mintha elzárták volna. Hatalmas élmény egy ilyen trópusi esőt látni, mert nálunk öt perc ilyet hívnak felhőszakadásnak. De egész éjjel?! Hűűű… Ott dobolt az ablakomon aludtam, is mint a bunda. Ami a munkát illeti… Jó volt újra látni Tomaszt, a magyar szalámi mániás lengyel PR-es cimbit, aki most váltott céget. Persze kapott is egy rúd Pick-et. Aztán ismét megtisztelő volt és nagyon élveztem Richard Brown társaságát. A VIA második embere az egyik legokosabb, de mindenképpen a legjobb humorú valaki, akit csak ismerek. Aztán az is klassz, amikor az ember elé toppan egy-egy ismerős. Vicces, ha az ember kint találkozik személyesen olyan honfitársaival, akikkel itthon soha. Szóval örültem, hogy láttam Erast. Az is mókás volt, hogy Eszterről, aki a ProHW-nál dolgozik, kiderült, hogy gyakorlatilag egy utcában lakunk. (Hű, tényleg! Képeket kell küldenem neki!) Aztán… Az, hogy jól kijöttünk a Hír TV-s srácokkal, az persze nagyon jó volt és sokat röhögtünk, de… Szóval befelé sírtam magamban. Felemás érzés volt viszontlátni azt a típusú Sony kamerát, amivel mi is dolgoztunk, meg persze folyton Few járt a fejemben. Csuda jó volt, hogy egy napot sikerült kirándulással tölteni ebben a fantasztikusan felemás országban. Felemás, mert teljesen természetes, hogy azok, akik meg vannak fázva, azok sebészmaszkot viselnek. Ugyanakkor egy kis vidéki városban a szemünk láttára futott keresztül az úton egy jókora patkány, meg ugyanott az apály lévén jól lehetett látni, hogy tele van dobálva a part mindenféle szeméttel. A hangulatos étterem terasza előtt pedig egy felfúvódott kutya – vagy tán disznó – hulláját ringatta a víz. (Ez megvan képben is, de inkább nem tettem ki.) Amitől öt méterre egy idős bácsi horgászott. Ugyanebben az országban nem ismerik a kuka intézményét, de szelektíven gyűjtik a szemetet. A benyomásokról így majd inkább képekben. A hazaút természetesen nem volt olyan kényelmes, mint ellenkező irányba. Óriási szerencsém, hogy elaludtam. Persze nem igazi álomba merülve, hanem olyan hibernálásszerű „jobban telik így az idő” bóbiskolásba. Érdekes módon északnak kerültünk, Japán, Szibéria és Finnország felett.
Kínai Windows a sajtószoba egyik gépén. Valamelyik a magyar kiosztás... Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, akkor kérhettem volna a közönség segítségét, hogy telepítsük a megfelelőt.

Snake Alley. Túristalátványosság, némi állatkínzással. A szokásos mutatványok között megtaláljuk a "kígyó megeszi a nyuszit" címűt is. "Kellemes" hely...

A vacsi visszanéz. Amúgy is rühellem a halat, hát még így. Vacsora a Snake Alley-ban.

Formosa Magnus aka. Chevrolet Magnus aka. Daewoo Magnus.

Tamsui városka lakónegyede.

Tamsui promenádja. Hangulatos, ha az ember nem néz a víz felé, mert ott aztán minden van. Párszáz méterrel odébb ringatta a víz a kutya - malac? - felfúvódott tetemét.

Templom ugyanott. Na ez viszont nagyon szép volt. Igaz pár lépéssel odébb macska méretű patkány szaladt át az úton.

Nincsenek megjegyzések: