2006-06-05

Tajpeji krónikák - Utazás és érkezés

Előszó: Pgyuritól ez úton kérek elnézést, de deklarálnom kell, hogy ez egy szélessávú hozzáférést feltételező blog. Min anno az 3lit3z BBZ-k… ;-)

Első rész: ODA
Kicsit eltotojázom az időt, és öt percet vár rám a taxi. A sofőr ritka normális fazon, jól elbeszélgetünk. Tulajdonképpen a kelés nem is olyan veszélyes, fél hatkor csörög a vekker, illetve negyedkor, mert Vera úgy állítja be nekem. Nem baj, így is elvacakoltam az időt a fürdőszobában. Ferihegyről Frankfurtba Malévval megyünk. A százszemélyes 737-600-as talán ha félig van, de inkább még annyira se. A két Hír TV-és kollégával már csak a gépen találkozom. A haverkodás mérsékelt, de korán van, meg nem is ülünk egymás mellett. Csabi – az operatőr – a kamerát egy sporttáskaszerű tokban hozta, de a 737-es kalaptartójába így sem fér fel. Megkéri a stewardesst, hogy „Tegye el hátra”. A válasz „Nekünk sincs gardrób”. Ugyan mosolyog hozzá a légies kisasszony, de akkor is paraszt – már bocs. Malév, ez van. Aztán kiderül, hogy egyáltalán nincs business class utas, így a nekik rendszeresített ruhásszekrénybe kerül a kamera. Few srác jár az eszemben. (Sóhaj.) A kamerával a gazdái is beülnek az üres első osztályra, aztán még páran, akik látják, hogy szabad a vásár. Teljes három szék az enyém és így nagyon kényelmesen elvagyok Frankfurtig, a legfrissebb Harry Potter – A félvér herceg – tényleg jó. A kaja demó méretű omlett. Áldom az eszem, hogy hoztam szendvicseket. Az első szalámis kiflit a négyből be is verem. Közvetlenül a leszállás előtt kicsit göröngyös a levegő. Nem szeretem az ilyesmit, de kibírható. A reptéren bevárom a kollégákat, és mérsékelten haverkodunk. Nem tudom hová tenni őket. Az operatőr srác tök közvetlen, a szerkesztő-riporter másik – Benji – eléggé visszafogott. A beszélgetésükből kiveszem, hogy kómás sok munka és éjszakázás okán. A reptér egy vicc. A betonról busz visz a terminálra, de egy árva monitor nem sok, annyit nem látunk az induló gépek adataival. Ez azért gáz, mert Ferihegyen nem kaptunk beszállókártyát a Frankfurt - Taipei menetre. Az egyik csarnokban megkérdek egy valamilyen tisztséget viselő brünhildát, hogy hol találok transfer desket, de felvilágosít, hogy nincs ilyen, menjek közvetlenül a kapuhoz. Tök jó, de melyik kapuhoz menjek? Megyek az orrom után – úgy néz ki én lettem a vezérürü, a kollégák követnek. Megtaláljuk a gépet. Rengeteget állunk sorba, mert ugyan csak ketten vannak előttem, annyit könyvelnek nekik, mint az állat. Útitársaimnak integetek, hogy csatlakozzanak hozzám, de ők rendületlenül állnak a másik sorban a pult előtt még akkor is, amikor én már visszatértem a pisilésből. A klotyó egy vicc, koszos és büdös. Nem ez jellemző erre az országra! Türelmesen várom, hogy elinduljon a beszállítás. Amikor a sorom mondják, megyek. Folyosó melletti ülést kértem, ezt is kaptam, a gép jobb oldalán a „kétüléses” részen. Csendben fohászkodom, mert nem ül mellettem senki. Még a betonon állunk, de az utaskísérők már osztogatják a fejhallgatókat, így felhorgad bennem a remény, hogy mázlim lesz. Elhangzik a „doors to flight position” a hangosbeszélőn, így csendben ujjongok, hogy igen, ezt megnyertem! Tényleg nem ül mellettem senki! A két kollégának is mázlija van. Ők egy sorral előrébb ülnek és négy széken osztoznak ketten! Juhé! A 340-es Airbus – legnagyobb meglepetésemre – egyhuzamban teszi meg a távot. Ugyanolyan szórakoztató rendszert integráltak az ülésekbe, mint amilyenhez már volt szerencsém a Northwest gépén januárban. Ez viszont még annyira sem működik. Először azt hiszem, hogy szét vannak nyomva a távirányító gombjai – a hivatalosan nekem járó ülésben tényleg ez a helyzet, nem sikerül angolra állítanom a nyelvet – de a másik ülésé is marha nehezen kezelhető. A menüben ugrál, nem azt csinálja, amit szeretnék, kettőt-hármat is ugrik egyetlen menüpont helyett. Dühítő, mert ugyan ott van, de nem működik. Nagy nehezen betöltök egy Space Invaders klónt és akkor tapasztalnom kell, hogy a világon semmi baja a vezérlőnek, egyszerűen túl lassú a rendszer, ha egy alkalmazás elindul, akkor az már stabil. A legnagyobb truváj azonban a gép orrára és hasára szerelt kamera, aminek ha az ember akarja, közvetíti a képét a rendszer. A székek amúgy kicsit másak, mint a Northwesté. Esküszöm, hogy sokkal szűkebbek, mint a 737-es Malév gépen. Ha itt ülne mellettem most valaki, nem tudom, hogy férnék el. Közvetlenül az ablak mellett itt is megeszi a lábteret egy doboz, csak ez még nagyobb, mint ami a NW-en volt. Viszont van egy lehajtható lábtartó, ami nekem nagyon útban van, lévén nem marad a helyén az átkozott, és szétüti a sípcsontom és a bokám. Alá meg nem fér be a lábam. A hely minimális a notebookot csak akkor tudnám kinyitni, ha az előttem ülők nem hajtanák háta az ülést. Persze hátravágják. Így azt a testtartást veszem fel, hogy háttal az ablaknak, mögém kispárna, a lábaim valahol kinyújtva a folyosói ülés alá, melynek a tálcáját totál kihúzom és keresztbe fordítom a gépet. Nagyon kényelmetlen, de thin and light notebook ide vagy oda, így is nehezen férek el. Állati rossz látni, amikor Budapesttől néhány kilométerre északra húzunk el. Ehh… A várakozással együtt legalább hatórányi kerülő. A kajára nagyon kíváncsi vagyok és… ÁLLATI KELLEMESEN CSALÓDOM! Várom a „pasta or chichken”-t, ehelyett „salmon or pork” van! Naná, hogy röfit kérek, régi ellensége vagyok a halnak. A röfin kínai jellegű szósz – mi más legyen, téliszalámi? –, a köret rizs és valami párolt zöldség, ami számomra beazonosíthatatlan. Meglepően jó. Picsi bébizsömle, kis gyümölcs, kis saláta, és pici ribizlis süti. Befalom, pedig a felszállás után már kivégeztem egy szendvicset, de éhes vagyok. Ja, a légikisasszonyok nagyon édesek. Kedvesen mosolyog mindegyik, csicseregnek, rohangálnak, ha rájuk mosolyogsz, akkor még kedvesebb mosolyt kapsz vissza. Rohadék vagyok, kihozom a két szék nyújtotta helyből, amit lehet. A csomagtartó a fejem felett valahogy úgy esik, hogy csak az én cuccaim vannak benne. AMERIKA! Így annyit pattogok fel-le, amennyit jólesik. Nem is merek belegondolni, hogy visszafelé milyen lesz nem két ember helyén ülni. Mint a kaloda.
Ahogy „Megasztár” Soma mondaná, „szakmázzunk egy kicsit!” Kölcsönkértem az APC PR ügynökségétől egy kiegészítő külső akkut a notebookhoz. Magától is tud 4+ órát, de hát azért egy tizenórás repülésnél az – mint tudjuk – semmi. Az előbb vázoltam, hogy hogyan helyeztem el a gépet. Nos, ha nem lenne ennyi hely, akkor nem tudom, hogy hová tenném a nagyobb formátumú ponyvaregényre emlékeztető méretű téglatestet és a vezetékét, ami a gépbe fut. Talán az ülészsebbe? Jaj, ez a kaloda... Megkockáztatom, hogy egyedül utazónak nem használható, a business class-ra meg minek, hiszen ott van 220. A felszállás előtt kértem egy Taipei Times-t. Mindig van benne a cikkemhez használható „színes” IT hír – most is. A tajvani nem tudom milyen hatóság kötelezte a beszállítókat, hogy „Linux kompatibilis” gépeket kell szállítaniuk a közigazgatásnak, mert támogatni akarják a nyílt forráskódú szoftvert. Bölcs. A Fekete Tenger felett járunk, mikor felfüggesztem a gépelést. Tíz és negyed óra, és 8700 kilométer a célig. Érdekes politikát követnek a gépen. Kaja után egyiptomi sötétség, a nép nagy része alszik is. Én képtelen vagyok. Sok film van a rendszerben, de egyikhez sincs kedvem, ezért maratoni Masters of Orion partyt csapok. A gép szénné ver easy-n – lehet, hogy fáradt vagyok? –, de vígasztal a tudat, hogy kick-boxban még mindig én vagyok a jobb. A második kaja előtt minden figyelmeztetés nélkül felkapcsolják a lámpákat. Megjön a „pasta” – kellett nekem hiányolni?! A másik az valami marha, de az az indiai szósz van rajta, amitől rosszul vagyok. Sohasem tudom, hogy mi a nyűnek hívják, talán ez a curry? Szóval a paszta az szar, belekóstolok de passzolok. (Később kiderül, hogy Csaba megeszi és rossz is lesz tőle a gyomra.) A süti jó, és kapok egy teljes doboz kólát is. Tapiei előtt másfél órával megjön a viharos szél. Nem halálos, azt már rég tudom, hogyha a légkísérők nem ülnek le, akkor nem kell félni, de én nem vagyok valami nagy hullámvasút hős.

Második rész: OTT
Leszállunk, nagyon lassan jutunk ki. A csomag megvan, de valamit rápakolhattak a bőröndömre az egyik oldala szét van nyílva, mint egy rosszul záródó kagyló. Úgy döntünk, hogy ebből ügyet kell csinálni. Megyek reklamálni. Benji és Csaba meg cigizni. Odaérek, előttem sokan. Mutatom a tyúknak, hogy mi az ábra, aszondja OK, mindjárt jön. Szétnyitom a bőröndöt, szerencsémre semmi sem tört el, a két üveg ajándék Unicum is épp. Próbaképp összezárom a bőröndöm és teljesen jól csukódik. A fene sem fog ezért várni. Ki is megyek a fiúk után. Állnak sorban a pénzváltónál, de lebeszélem őket, mondván negyed óra múlva jön az ingyenes shuttle. A terelgető személyzet – ebben az országban minden ilyesmire van ember, portás a házakban, füttyös forgalomterelő ember a parkolóházak előtt – már felsorakozott. Kérdezik, hogy melyik a szállodánk, megmondom, hogy a Howard Plaza. Biztos ami biztos alapon bevésetik velünk, hogy ezt úgy mondják kínaiul, hogy „hüühaa”, vagy inkább „hüjhaaa”. Amúgy nincs gatyarohasztó meleg. Csak harminc fok, a rettenetes páratartalommal és iszonyú széllel. A szél az most nagyon jó, de nem jobb tőle, csak azt hiszem, hogy jobb tőle. Rájöttem, hogy a Computex a Cebit inverze. Ott rohadt hideg van, eső, hó, itt meg rohadt meleg és pára. Nedves és szottyos, ami isteni, ha nővel van az ember, de dzsungelban és trade shown kibaszás. (Közszolgálati jelleggel álljon itt az „Emuláljunk otthon Taipei időjárást” tanfolyam! Kérjünk kölcsön legalább két ipari hajszárítót a sajátunk mellé. Húzódjunk be a fürdőszobába és álljunk be a zuhany alá. Előtte csukjunk be szorosan minden nyílászárót, a réseket tömítsük el törülközőkkel. A hajszárítókat készítsük be előtte a fürdőbe. Álljunk be a zuhany alá, folyassuk magunkra a forró vizet addig, míg a fürdőszobatükrön kiütközik a pára. Nedvesen lépjünk ki a zuhany alól és törülközés nélkül vegyünk fel valami elegáns ruhát. NA ILYEN a normál tajvani időjárás. Ha a jelenlegi szeles állapotot akarjuk elérni, akkor kapcsoljuk be az összes hajszárítót és a legnagyobb meleg fokozaton fordítsuk magunkra. NA ILYEN MOST!) Igazándiból én olvadni szoktam, mint a fagyi, amin az sem segít, hogy minden zárt hely 16 fokra van kihűtve. Az utcáról belépve a langyos szotty ilyenkor nem szárad meg, hanem ráfagy az emberre. Ha lehet még rosszabb. Szóval ülünk a buszon, és a dugóban jó ötven perc alatt érünk el a szállodához. Minden pórusom ragad, ölni tudnék egy fogmosásért. Szerencsére az egész buszra jutunk vagy hatan, így nem járja végig a menetrend szerint a szállodákat, hanem csak azokat, ahová megyünk. A miénk a harmadik. Becuccolunk. Hüühaaa a hely tényleg. Belső üvegezett lift az átriumban étterem, kis medence közepén zongorista és trombitás szolgáltatja az élő zenét, de még hogy! Bejelentkezünk. A recepción kis csomag vár, benne a postán tévesen „vásárlóként” kiküldött badge miatt megreklamált, újra kiküldött badge, ami minek szól? Úgy van, vásárlónak! Holnap mehetek reklamálni, de jó! A szobába beérve letépem magamról az egy napja rajtam lévő ruhát, száguldok a fürdőszobába fogat mosni és fürdeni. A tisztálkodó cuccaimat kibontva tapasztalom, hogy a fogkefetartóm üres. Reggel fogat mostam és reflexből feltettem a polcra a helyére. LOL. Isteni mázli, hogy itt azt is kap az ember, meg plüsspapucsot, ami éppen még jó a lábamra. Tök jó, mert ezt is elfelejtettem betenni. Nagyjából délelőtt tíz van, mikor lefekszem. Nem állítok be órát, mondván ébredek, amikor ébredek. Háromkor kelek, egy órát szöszmörgök és nekicsapok a városnak. A térképen elvben közel van a kiállítás, gyakorlatban akarom ellenőrizni. Deák tér – Blaha Lujza tér közötti nagyjából a távolság. Vészhelyzetben vállalható, gyakorlatban csomagokkal semmiképp. A pénzváltásról lecsúsztam, fél négyig, háromig vannak nyitva a bankok. A 101-es épületben – Tajpej új jelképe, egy 101 emeletes felhőkarcoló – ami pont a kiállítási helyszín mellett van, találok egy nyitva tartó bankot. Viszont csak útlevéllel hajlandók váltani, amit a szállodában hagytam. Coki. Majd holnap – ergó rá vagyok szorulva az ingyenes shuttle-ra, kelhetek korán. Igaz az elcserélt badge miatt is mindenképp korán kell kelnem. A szállodában kérek egy térképet – just in case. Tajpej az a hely, ahol nem mernék vezetni. A gyalogosok, kerékpárosok és robogósok együtt járják halálos táncukat az autósokkal. A gyalogosokkal nincs sok gond, a járdán és a zebrán mennek. A kerékpárosokba kamikaze hajlam szorult, járdán, a szembe sávban, menetiránnyal szemben oldal, hogy aztán a kereszteződésben a zebrán hajtson át félútig, ahol minden szabályt figyelmen kívül hagyva vág egy balost. A robogós a legveszélyesebb. Mindent megcsinál, amit a bringás, de amikor negyvennel mennek a járdán, mert gyakran csak a sarkon tud felhajtani, viszont az utca közepén lévő ház előtt akar parkolni, akkor ölni tudnék. Iszonyat veszélyesek, de legalább már nincs a négyen egy robogón formáció – papa, mama két gyerek –, ami négy éve még minden perces látvány volt. Valami rémlik, hogy tavaly előtt volt egy kampány az autós gyerekülések és a halálos családi robogós motorozás ellen. Az autósokkal sincs alapvetően semmi baj, mert mindenki úgy vezet, hogy a másik számít rá, hogy a sávok között fog cikázni, de itt úgy tűnik az eredendő hülyeség, ami pusztít. Láttam kutyával az ölében vezető öregurat és fiatal jampigyereket egy Hyundai Tiburonnal úgy vezetni, hogy a bal lába fel volt húzva az ülésbe. Nagyon macsó! Gondolom automata volt, mert másképp macerás. Én szénnépofoznám az ilyet, ha rendőr lennék. Szóval elmentem császkálni és visszafelé jövet tűnt fel a felirat az étteremben, hogy a Computex ideje alatt ingyenes Wi-Fi háló üzemel! Rulez! Megyek le mindjárt és ráhiénázom a lobbyból. Ha ezeket a sorokat olvassátok, akkor sikerült! 8-)
A szobába belépve összefutok a kollégákkal, akik szintén kintről érkeznek. Egy órát pihiznek, és hívnak, hogy menjek velük. Megbeszéljük, hogy rám dörömbölnek. Sok kedvem nincs és pénzt sem váltottam még, de majd meglátjuk…
(Mental note: Fotóznom kell helyi Wagon R+-t! Gyárilag úgy van felszpojlerezve, hogy előröl úgy néz ki, mint egy morcos mozdony! Vadállat, így azonnal kéne egy otthon!)

1 megjegyzés:

veniko írta...

sam.joe - amit nem írtál, hogy kezded, lábad, minden jól van, épségben?

veniko