2006-06-30

vaKÁCIÓ – Flashback

Mindenekelőtt azzal kezdeném, hogy a Vízlépcső nem lehetne újra régi önmaga – mint bizonyára feltűnt nektek, eltűnt a háttér, a Régiségbolt és pár kép, mert a régi internetszolgáltató törölte azt a pár megás FTP-met, ahol ezeket tartottam –, ha nem lenne Reischig Feri és nem biztosított volna webterületet alá!

A fene sem akarja bizonygatni, hogy a becsípődéseim – régi számítógép és Matchbox gyűjtés – bizony jó dolog. Én tudom, az meg hogy ki mit gondol róla nem annyira érdekel. Viszont az már annál inkább, hogy lássátok, hogy nekem mi a jó benne.

Józsefvárosba, a „nyóckerbe” jártam általános iskolába, mert édesanyám azt gondolta, hogy zenészt neveltet belőlem és ennek az a legjobb módja, hogy abba az iskolába járok, ahonnan a Magyar Rádió gyerekkórusa is verbuválódik. Szegény csak arra nem gondolt, hogy a „nyócker” iskola ettől még „nyócker” marad. Fogalma sem volt róla, hogy a zene oktatását azzal kezdik, hogy az írni-olvasni is alig tudó gyerekeknek megpróbálják lenyomni a torkán a szolfézst, ami annak ellenére, hogy abszolút hallásom van, szeretem is a zenét, egy életre elvette a kedvem attól, hogy ne csak élvezzem a muzsikát, hanem zenéljek is. Azt meg végképp nem sejthette, hogy a pici gyerekek azért, hogy az úgynevezett „C” osztályba járhassanak – ahová az elitez, rulez, kórusos arcok, akik gyakran jártak külföldre –, úgy taposnak, könyökölnek és törtetnek majd, mint a felnőttek a való világban. Nyolc éven át gyűlöltem iskolába járni és nem vagyok hajlandó eljárni az osztálytalálkozókra, mert félek megmondanám a magamét Anita osztálytársamnak, aki azt csinált a hátborzongató osztályfőnökünkkel, amit csak akart – például ő osztályzott le mindenkit magatartásból -, meg Klári Néninek, hogy szégyellhetné magát, hogy akkoriban úgy táncolt, ahogy egy taknyos kis hatodikos fütyült.

Ez az iskola volt az, ahol megtanultam, hogy milyen érzés, amikor meglopnak. Volt nekem egy ütött-kopott Matchboxom, amit még a „Märklin boltban” – az „átkos” Budapestjének egyetlen magán játékboltjában – vett nekem anyukám, a használt cuccok közül, pár másikkal egyetemben. Ma már tudom, hogy ez egy 1965-ös Ford Mustang-ot mintáz. Akkor csak azt tudtam, hogy az oldalából kiálló kis pöcökkel kormányozni lehetett a kerekét, ami nem a megszokott „Fast Wheel” kerék volt, mint a hetvenes évek végi-nyolcvanas évek eleji Matchboxokon, hanem csillogó „krómozott” felni, igazi gumikkal, amiket le is lehetett venni. Mit tudtam én még akkor az amerikai izomautókról?! Nekem csak a „kormányozható kerekű Ford” volt. A sztár, a legkedvesebb játékszer. Csoda, hogy vittem magammal mindenhová? Főleg az utálatos iskolába. Olyan jó volt megfogni időnként a zsebemben, mert biztonságérzetet nyújtott, arra emlékeztetett, hogy a napközi után lehet haza menni, tologatni a kisautókat a szőnyegen, otthon nyugalomban. Aztán jött a Balogh Kálmán nevű osztálytárs, aki ellopta. Jellemző, hogy ő volt az első, aki a társaságból börtönbe került, bár – úgy tudom – később lett követője. Otthon nem mertem megmondani - de ha meggyónom is, mi történik? Legfeljebb kiosztanak, hogy miért hordok játékokat az iskolába. Hamar kiderült, hogy ő volt, de mit tehetett egy kisgyerek a felsős, kisebbségi rokongyerekek háta mögé bújó tolvajpalánta ellen?

Beszerezni az akkori játékszer szakasztott mását ezért fantasztikus érzés. Szakasztott ugyanolyan, mint az a kisautó volt, bár szinte biztos, hogy nem ugyanaz. Úgy emlékszem, hogy az sokkal megviseltebb volt szegény. Jó ismét kézbe venni, megint gyereknek lenni és csodálni, hogy milyen szép, mennyivel szebb, kidolgozottabb, mint a mai silány, csupa műanyag társai.
Azt hiszem, fel fogom hívni Giraffe-ét, meg EG-t! Mindketten odaigérték a régi Matchboxaikat egy meggondolatlan pillanatukban...


2006-06-29

Kép, szöveg nélkül

Ytse gyűjtése ez is.

vakÁCIÓ! - Sztárok még mielőtt sztárok lettek

Ha van tíz percetek, akkor tekintsétek meg EZT. Vicces, tényleg. Ytse gyűjtése ez is.
Ja, TV Net strikes back! Két napja esténként felhív a robotjuk, hogy sikerült-e megjavítani a hibát. Ha igen, nyomjak 1-et, ha nem, nyomjak 2-őt. Ha ma is felhív holnap rövid, baráti látogatást teszek náluk.

2006-06-28

vakáCIÓ! - A világ legrosszabb klippjei sorozat folytatódik

Ne nézzétek meg Ezt a klippet hanggal, mert akkor olyat fogtok mondani, hogy:
„– Néddmán, ez a dzsordzsmájkel akar lenni!?
– Jó ez az autószerelő ruha!
– Sáskakungfu a hegyormon!
– A csaj sünbe ült? Ráadásul ennyiszer?
– Ne, én még nőni akartam!”
Ytse gyűjtése!

2006-06-27

vakácIÓ! – Amikor az ész megáll és ácsorog

Ma a cégnél a konyhában láttam egy szép zenélő dobozt. Azt hiszem természetes reakció, hogy az ember megpróbál megszólaltatni egy ilyet. Nem sikerült. Egyik irányban sem sikerült elforgatni a kis felhúzókart. Innentől az is természetes reakció, hogy az ember belekukkant és rádöbben, hogy miért nem zenél a doboz.

Jópofa zenélő ládikó. Na, jó! Megengedem, hogy némileg giccses.

Amiért nem zenél: Cukor! Cukrot tart benne az eszetlen! Áááááááááááááá!

2006-06-26

vakáciÓ! – ISP váltási szivornya V.

Pénteken Anikónak küldött levelemre azonnal megjött a válasz – szabin van. Nem számítottam semmi jóra, de mint kiderült, kolléganője olvasta a segélykérésem és továbbította valakinek, aminek az eredménye egy hívás lett a TV Net ügyfélszolgálattól. A kisasszony nagyon kedves volt – hozzáteszem ezzel soha nem volt baj. A nyűgöm neki is elsírtam – immár negyedszer. Megígérte, hogy visszahív. Így is tett. Az első kolléga valóban kiírta a hibajegyet a T-Valami felé, amire leginkább a T-Valami a füle botját se. Hétfőig türelmet kért. Most hétfő este van és van net, az úgynevezett „back”. Lassabb mint a régi volt, de legalább van valami. Egy dolog forog csak a fejemben: Vajh’ miért nem tudja a support, ha az előfizetőnek van már egy függőben lévő hibajegye?

A mai forró nap a Hungaroringen telt, Intel szervezésben. Huhh… Jó volt na! Bemelegítésnek ódon E30-cas BMW-kkel csapattunk szlalompályán. Aztán gokartozás volt a program, amihez egyszerűen nem volt kedvem. Nem is tudom miért. Talán, mert a legnagyobb forróságban volt talán, mert abban már volt részem sokat és magamban kipipáltam, megvolt, még Ákos verseny gokartjával is. Természetesen volt részünk előadásokban és egyebekben, de a nap végére maradt a legnagyobb attrakció: Opel Astra kupás versenyautók vezetése! Legnagyobb meglepetésemre – és örömömre – benne voltam az időmmel első tízben, pedig jó 80-100 ember beült a volán mögé. A döntőre nem maradtunk ott, de nem bánom, mert hárman vártak rám és túl jól ismerem magam. Az óra ellen biztos jól teljesítek – ha mehetek még 10-15 kört, akkor biztos hozom egy kezdő versenyző átlagos idejét –, de a versenyhez nem vagyok elég rámenős. Köszi Intel!

Kamaszkorom álomautója a BMW E30. A fene gondolta volna, hogy annyit kell csavarni a kormányán, mint egy hajón. Azért így is élmény volt, pedig szegényt nem is kellett felkapcsolni egyesből.


Ilyen Opel Astra Kupás verdákkal csapattunk. Ez éppen Ytse.

2006-06-23

T-Offline

Internet nincs, csak számla, de ez még az előző hónapra az előző szolgáltatótól. Végső elkeseredésemben küldtem egy segélykérő levelet a PR-esüknek, aki Anikó, és imádom, és drága jó lélek, és hátha bír segíteni. Olyan nekem ő, mint Kenobi a Lázadóknak. Az utolsó remény. Már megbántam ezt az egészet. Guska az internet isten ráadásul megnyugtatott, hogy jó nagy baromságot csináltam, mert egyszavas jelzővel ki tudja fejezni a szolgáltató minőségét. Nem a „tejszínhabost” használta a jelzős szerkezetben. Jó a kedvem! Előző szolgáltató meg mókás. A csekk mellé volt hírlevél, amiben a lelkemre madzagolják, hogy ne maradjak le az 50 cent koncertről, június 19-én. A borítékot 21-én adták fel. Well done!

ISP váltási szivornya – Part III.

Tegnap előtt ismét felhívtam a supportot. 25 perc telefonon, sok zenehallgatással holdba téve. Szemlátomást senkinek sincs dunsztja sem, hogy mit is kéne tennie. Olyat is mondott szegény ember, hogy “Menjek be a T-Pontba és kérjem vissza a modemet.” Felhívtam a figyelmét, hogy én nem annyira égetném magam ilyesmivel, valamint megkérdeztem, hogy őszintén gondolja-e, hogy a T-Online azután, hogy felmondtam a szerződésem velük, ilyen előzékeny lesz. “Jó, akkor menjek be és vegyek náluk modemet.” Ismét elmeséltem, hogy van már modemem. Jó kis TV Net-es noname. “Ja, akkor várjak, mert nyolc napot szoktak mondani az átállásra, de ma valószínűleg már holnap – a negyedik napon a szerződéskötés napjától számítva – már működni fog.” Most van az ötödik nap. Hozzáférés nincs. Azt hiszem, most van az, hogy szólok a TV Net PR-esének, hogy segítsen, mert szerintem fogalmuk sincs az ügyfélszolgáknak, hogy mi is van. Tipikus “Nincs ott valami normális, akivel beszélni lehetne?” eset.

2006-06-21

ISP váltási szivornya – Part II.

Tegnap késő délután felhívtak a T-Online-tól, hogy miért akarom elhagyni őket. Érdekes, mert a papírion amit ki kellett tölteni a lemondáskor, volt egy ilyen rovat, ott megírtam. Sebaj, elmeséltem újra. A bácsi megállapította, hogy a hűségszerződésem lejárt tavaly - szerintem meg tavaly előtt - ezért nincs akadékja annak, hogy elmenjek tőlük. Még nyolc napig él az előfizetés. Ennek különösen örülök, mert változatlanul nincs átállítva a port, hozzáférés nuku. Este újra fel beszélgetésbe elegyedek a TV NET ügyfélszolgálattal, bár nem hiszem, hogy sok értelme volna.

2006-06-20

BARACKBOLYHBERREGÉS!

MOST! AZONNAL! DE MÁRIS! Tessenek elmenni elolvasni EZT! Trauka gyűjtése!

ISP váltási szivornya – Part I.

Éreztem én előre, hogy ezt meg fogom szívni! Úgy kell nekem, hogy nem hallgattam a megérzésemre. Jó darab ideje már, hogy a T-Online – született Axelero – ADSL előfizetője vagyok. Műszaki szempontból elégedett, másként meg nem, mert elkövették már ellenem a túlszámlázás, meg a „papíron megemeltük a sávszélt, a valóságban nem” bűnét. Jelenlegi bűnük csupán annyi, hogy bitang drágák a konkurensekhez képest. A TV Net meg akciózni kezdett, hogy megduplázzák a sávszélt ugyanazon az áron. Vonzó az ajánlat, bedőltem. Azért a 4500/512 nem hangzik rosszul, különösen az 512 fel. Pénteken ráértem, elmentem a TV Net-hez, hogy tisztázzuk mi kell azon a háromhavi számlán kívül, amit az akcióban kérnek. Az ügyfélszolgálaton nagyon kedvesen elmagyarázták, hogy hogyan mondjam le az előfizetést, hogy adjam le a kábelmodemet. Én meg elkövettem a hibát, hogy szót fogadtam. Hétfőn T-Pont-ba be, kábelmodem lead, papírmunka elvégez, mindenből másolatot kér. Bevallom megkönnyebbültem, hogy leadhattam a kábelmodemet, mert egy időzített bombát tiszteltem abban a vacakban. A Siemens kitűnő terméke örök életében tűzforró volt. Így a negyedik év tájékára már megjelentek a dobozán kívülről is az égett foltok. Nem is tartottam máshol, mint a padlón, mert hátha a parketta nem fog tüzet tőle olyan gyorsan. (Lásd a mellékelt képeket!) Mint ki jól végezte dolgát, TV Net ügyfélszolgálathoz ki. A hírdetésben „belvárosi ügyfélszolgálatot” emlegetnek, amitől azért a Lehel út eleje... háááát... szóval nem az. Mindegy, közel van a metróhoz. Rengeteg időt elszúrtunk az adminisztrációval, mert az ügyfélszolgálati program többször makacskodott. Új akció, új kihívások, ráadásul én voltam az első ügyfél, aki a ügyintéző hölgynél az akcióban külső ISP-től akarta ezt a szolgáltatást. Kellemesen elbeszélgettünk, nem is rohantam, szóval semmi gáz. Megkapom a noname kábelmodemem, majd boldogan szökellve haza. Összedugom, a három zöld lámpát kapok, csak éppen konnektálni nem tudok. A Wi-Fi gateway azt mondja, hogy nem kap IP-t a szolgáltatótól. Először azt gondolom, hogy a T-Online törölte ilyen bámulatra méltó sebességgel a hozzáférésem, ezért beírom a régi ADSL szolgáltatás és az új 2.5G-s közötti áthidalónak a paramétereit. Az eredmény ugyanaz. Kábelezek jobbra-balra, nincs változás. Notebook elő, közvetlenül rádug, ugyanaz. Kábelmodem szülőkhöz átvisz: Ősz atyám hozzáférésével tökéletes. Support felhív. Az operátor rájön a dolog okára: Az átkozott Siemens modem más porton kommunikál mint a világ összes többi kábelmodemje. Át kell konfigurálni a T-Kábel/T-Online-nál valamit. Felhívom az operátor figyelmét – aki egyébként tökéletesen udvarias és segítőkész –, hogy nem az én ötletem volt, hogy leadjam azt az ipari hulladékot, hanem az ügyfélszolgálat tanácsait követtem. Ezen elképed. Kiír egy hibajegyet én meg reménykedem, hogy másnapra – azaz mára, amikor e-sorokat a cégtől posztolom – lesz netem. 8-(
Eddig TV NET – Sam. Joe 1:0

A sárga foltok nem koszból vannak...


...belső tűz emészti a lelkét.

2006-06-18

Verdák – Cars

Moziban voltunk tegnap este és a filmnek köszönhetően másfél órára elfelejtettem a külvilágot. A Verdák minden autóbolond kis- és nagygyereknek kötelező! A Pixar felülmúlta önmagát látványban! Nem véletlen, hogy a Porsche és a Ferrari is minden bizonnyal örömmel licencelte a jogokat a filmhez. Megint sikerült becsempészniük ezt-azt az előző Pixar mozikból, ami régi szokásuk – afféle filmes easter egg. Én a Toy Story pizzás pick-up-ját szúrtam ki, de biztos van több is. Persze a történet sablonos és minden másodperce előre sejthető, de a karakterek bájosak és – nem kis mértékben köszönhetően a zseniális szinkronnak –, a poénok pedig ülnek. Az autóbolondok kimondottan fogják élvezni a becsempészett utalásokat és meglehetősen insider poénokat. Csak egyet tudok tanácsolni: tessék elmenni és megnézni szélesvásznon! Én már alig várom, hogy kijöjjön DVD-n. Ha idén Ytse megy az IDF-re, akkor szegénynek csomó mindent kell hoznia nekem a Disney boltból! Ja, igen! Nagyon fontos! Tessék bent maradni a teljes végefőcím alatt! VÉGIG! Amúgy a film oldala is zseniális: http://carsthemovie.com

Flo a szívdöglesztő autóhölgy. Egy 1950-es Ford Thunderbird tanulmányról lett mintázva, erre utal a rendszáma is: "Show Girl".

Luigi a kis 600-as Fiat. Ferrari szurkoló és autógumi lerakatot üzemeltet.

Sarge - azaz Őrm'ster - a háborús veterán Jeep.

Sheriff, aki egy Mercury 1949-ből.

Tajvani krónikák – Képriport III.

A Blogger megint meg van bolondulva. Pár képet engedett kirakni az előző posthoz - csavarjatok oda, nézzétek meg őket -, de egyszercsak megmakacsolta magát. Így a harmadik - utolsó - darabban teszem ki azokat a képeket, amiket még szerettem volna. (Kevéssé vígasztal a tudat, hogy a MSN Spaces még ennél is vacakabb.)

Hajózunk az öböl túloldalára - szép tiszta vizen.

Szép nagy madár lehetett, ami ezt tojta...

Ötletünk sincs, hogy mit nem szabad! Úszni nem, ez világos, bár kötve hiszem, hogy ebben a pöcében valaki pancsolni akarna. De hogy mit tilt az alsó tábla? Passz... Volt aki arra tippelt, hogy petárdázni, más szerint gabonát robbantani. Az ötleteket várom a post kommentjébe!

Valamiket itt sem szabad. Valószínűleg kerékpározni, de a másik... Fiakkerezni?

Ez már megint Taipei és egy piac. "Vaj kurva stílus." Világos, nem?

Tajvani krónikák – Képriport II.

Jogos az igény, hogy tovább meséljek a tajpeji történésekről, de elkövettem azt a hibát, hogy hagytam magamban túl sokáig ülepedni a történéseket, ezért csak foszlányok maradtak meg bennem. Ezért inkább a koncentrálok a képekre. Az érkezést követő napok a munkáról szóltak. Amit erről érdemes tudnotok, azt elolvashatjátok ITT, meg ITT. Óriási mázlim volt, mert harminc foknál sohasem volt melegebb, gyakran nagyon erős széllel. Aztán elég sokat esett, javarészt este elkezdte, és reggel mintha elzárták volna. Hatalmas élmény egy ilyen trópusi esőt látni, mert nálunk öt perc ilyet hívnak felhőszakadásnak. De egész éjjel?! Hűűű… Ott dobolt az ablakomon aludtam, is mint a bunda. Ami a munkát illeti… Jó volt újra látni Tomaszt, a magyar szalámi mániás lengyel PR-es cimbit, aki most váltott céget. Persze kapott is egy rúd Pick-et. Aztán ismét megtisztelő volt és nagyon élveztem Richard Brown társaságát. A VIA második embere az egyik legokosabb, de mindenképpen a legjobb humorú valaki, akit csak ismerek. Aztán az is klassz, amikor az ember elé toppan egy-egy ismerős. Vicces, ha az ember kint találkozik személyesen olyan honfitársaival, akikkel itthon soha. Szóval örültem, hogy láttam Erast. Az is mókás volt, hogy Eszterről, aki a ProHW-nál dolgozik, kiderült, hogy gyakorlatilag egy utcában lakunk. (Hű, tényleg! Képeket kell küldenem neki!) Aztán… Az, hogy jól kijöttünk a Hír TV-s srácokkal, az persze nagyon jó volt és sokat röhögtünk, de… Szóval befelé sírtam magamban. Felemás érzés volt viszontlátni azt a típusú Sony kamerát, amivel mi is dolgoztunk, meg persze folyton Few járt a fejemben. Csuda jó volt, hogy egy napot sikerült kirándulással tölteni ebben a fantasztikusan felemás országban. Felemás, mert teljesen természetes, hogy azok, akik meg vannak fázva, azok sebészmaszkot viselnek. Ugyanakkor egy kis vidéki városban a szemünk láttára futott keresztül az úton egy jókora patkány, meg ugyanott az apály lévén jól lehetett látni, hogy tele van dobálva a part mindenféle szeméttel. A hangulatos étterem terasza előtt pedig egy felfúvódott kutya – vagy tán disznó – hulláját ringatta a víz. (Ez megvan képben is, de inkább nem tettem ki.) Amitől öt méterre egy idős bácsi horgászott. Ugyanebben az országban nem ismerik a kuka intézményét, de szelektíven gyűjtik a szemetet. A benyomásokról így majd inkább képekben. A hazaút természetesen nem volt olyan kényelmes, mint ellenkező irányba. Óriási szerencsém, hogy elaludtam. Persze nem igazi álomba merülve, hanem olyan hibernálásszerű „jobban telik így az idő” bóbiskolásba. Érdekes módon északnak kerültünk, Japán, Szibéria és Finnország felett.
Kínai Windows a sajtószoba egyik gépén. Valamelyik a magyar kiosztás... Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, akkor kérhettem volna a közönség segítségét, hogy telepítsük a megfelelőt.

Snake Alley. Túristalátványosság, némi állatkínzással. A szokásos mutatványok között megtaláljuk a "kígyó megeszi a nyuszit" címűt is. "Kellemes" hely...

A vacsi visszanéz. Amúgy is rühellem a halat, hát még így. Vacsora a Snake Alley-ban.

Formosa Magnus aka. Chevrolet Magnus aka. Daewoo Magnus.

Tamsui városka lakónegyede.

Tamsui promenádja. Hangulatos, ha az ember nem néz a víz felé, mert ott aztán minden van. Párszáz méterrel odébb ringatta a víz a kutya - malac? - felfúvódott tetemét.

Templom ugyanott. Na ez viszont nagyon szép volt. Igaz pár lépéssel odébb macska méretű patkány szaladt át az úton.

2006-06-13

Tajpeji krónikák - Képriport I.

Lövésem sincs, hogy mi ütött a Bloggerbe, de az előző posthoz nem lehet képeket feltölteni, ha megfeszülök akkor sem megy. Így kénytelenségből a képek több külön postot kapnak, lévén az utazás utózöngéi - jetlag, fáradtság - töltik ki a napjaim. A képen egy embléma, ami egy kereszteződésben a földön ugrott elém. Később többet is láttam máshol.

Futurama leírás a Malév fedélzeti magazinjában. Sikerült az "immoral"-t - morálmentes -, immortalnak - halhatatlannak - olvasnia a fordítónak. Azért fordítás közben nem árt gondolkodni. Mintha a robotok halandóak lennének...

"Ez az édes kis kutyuska felvidít és segít elfelejteni a mindennapok fáradtságát. Azzal, hogy elhozom a kutyust magammal, folyton jó kedvem van míg dolgozom vagy utazom." Idézet a China Airlines árúcikkeket kínáló fedélzeti magazinjából.

"Vásároljon órát, melyen Harry Potter átadásra kínálja a sörnyitóját!" A forrás mint fent.

Vannak komoly rejtélyek az életben. Fel nem foghatom, hogy egy-egy légitársaság miért tilt bizonyos dolgokat. Mi a fene lehet a CD-lejátszókban, amitől egyes társaságok tűzzel-vassal üldözik őket. Hogy a China Airlines mi kivetnivalót talál a digitális kamerákban? Passz! Ja igen, a nyelvhasználat... Hát érdekes.

Nos, ázsiai dimenziókhoz a rendelkezésre álló hely elmegy. De európaiakhoz már nem annyira. Benji - bár tényleg nem egy apró srác - látványosan kilóg a székből.

Az a rohadák lábtartó. Teljesen önállóan csapódik le, és fájdalmasan. Ez a szomszédos ülésé, ha az ember szemben ül vele, akkor lilára veri a lábát. Vicces, mert jópár évvel ezelőtt betiltották az ülések alatti keresztmerevítőket - talán a Lockheed L-1011 Tristar kapcsán - lévén egy túlfutásos balesetben eltörték az utasok előre vágódó bokáit, így szerencsétlenek járásképtelenül bennégtek. Jó, ez gumírozott, de nem szeretném tudni, hogy mit csinál a bokámmal hasonló helyzetben.

Tajpej Rúzsa Magdija.

Itthon engem a Suzuki Wagon R+ harcsaszemű telefonfülkére emlékeztet. Itt, ezzel az átdolgozott nózival meg lámpatestekkel acsarkodó kölökmozdony, kifejezetten tetszik. Teljesen széria, nem átdolgozott, sok ilyet láttam. Suzuki Solio GLX-nek hívják. Így kéne.

Folyt. köv.

2006-06-05

Tajpeji krónikák - Utazás és érkezés

Előszó: Pgyuritól ez úton kérek elnézést, de deklarálnom kell, hogy ez egy szélessávú hozzáférést feltételező blog. Min anno az 3lit3z BBZ-k… ;-)

Első rész: ODA
Kicsit eltotojázom az időt, és öt percet vár rám a taxi. A sofőr ritka normális fazon, jól elbeszélgetünk. Tulajdonképpen a kelés nem is olyan veszélyes, fél hatkor csörög a vekker, illetve negyedkor, mert Vera úgy állítja be nekem. Nem baj, így is elvacakoltam az időt a fürdőszobában. Ferihegyről Frankfurtba Malévval megyünk. A százszemélyes 737-600-as talán ha félig van, de inkább még annyira se. A két Hír TV-és kollégával már csak a gépen találkozom. A haverkodás mérsékelt, de korán van, meg nem is ülünk egymás mellett. Csabi – az operatőr – a kamerát egy sporttáskaszerű tokban hozta, de a 737-es kalaptartójába így sem fér fel. Megkéri a stewardesst, hogy „Tegye el hátra”. A válasz „Nekünk sincs gardrób”. Ugyan mosolyog hozzá a légies kisasszony, de akkor is paraszt – már bocs. Malév, ez van. Aztán kiderül, hogy egyáltalán nincs business class utas, így a nekik rendszeresített ruhásszekrénybe kerül a kamera. Few srác jár az eszemben. (Sóhaj.) A kamerával a gazdái is beülnek az üres első osztályra, aztán még páran, akik látják, hogy szabad a vásár. Teljes három szék az enyém és így nagyon kényelmesen elvagyok Frankfurtig, a legfrissebb Harry Potter – A félvér herceg – tényleg jó. A kaja demó méretű omlett. Áldom az eszem, hogy hoztam szendvicseket. Az első szalámis kiflit a négyből be is verem. Közvetlenül a leszállás előtt kicsit göröngyös a levegő. Nem szeretem az ilyesmit, de kibírható. A reptéren bevárom a kollégákat, és mérsékelten haverkodunk. Nem tudom hová tenni őket. Az operatőr srác tök közvetlen, a szerkesztő-riporter másik – Benji – eléggé visszafogott. A beszélgetésükből kiveszem, hogy kómás sok munka és éjszakázás okán. A reptér egy vicc. A betonról busz visz a terminálra, de egy árva monitor nem sok, annyit nem látunk az induló gépek adataival. Ez azért gáz, mert Ferihegyen nem kaptunk beszállókártyát a Frankfurt - Taipei menetre. Az egyik csarnokban megkérdek egy valamilyen tisztséget viselő brünhildát, hogy hol találok transfer desket, de felvilágosít, hogy nincs ilyen, menjek közvetlenül a kapuhoz. Tök jó, de melyik kapuhoz menjek? Megyek az orrom után – úgy néz ki én lettem a vezérürü, a kollégák követnek. Megtaláljuk a gépet. Rengeteget állunk sorba, mert ugyan csak ketten vannak előttem, annyit könyvelnek nekik, mint az állat. Útitársaimnak integetek, hogy csatlakozzanak hozzám, de ők rendületlenül állnak a másik sorban a pult előtt még akkor is, amikor én már visszatértem a pisilésből. A klotyó egy vicc, koszos és büdös. Nem ez jellemző erre az országra! Türelmesen várom, hogy elinduljon a beszállítás. Amikor a sorom mondják, megyek. Folyosó melletti ülést kértem, ezt is kaptam, a gép jobb oldalán a „kétüléses” részen. Csendben fohászkodom, mert nem ül mellettem senki. Még a betonon állunk, de az utaskísérők már osztogatják a fejhallgatókat, így felhorgad bennem a remény, hogy mázlim lesz. Elhangzik a „doors to flight position” a hangosbeszélőn, így csendben ujjongok, hogy igen, ezt megnyertem! Tényleg nem ül mellettem senki! A két kollégának is mázlija van. Ők egy sorral előrébb ülnek és négy széken osztoznak ketten! Juhé! A 340-es Airbus – legnagyobb meglepetésemre – egyhuzamban teszi meg a távot. Ugyanolyan szórakoztató rendszert integráltak az ülésekbe, mint amilyenhez már volt szerencsém a Northwest gépén januárban. Ez viszont még annyira sem működik. Először azt hiszem, hogy szét vannak nyomva a távirányító gombjai – a hivatalosan nekem járó ülésben tényleg ez a helyzet, nem sikerül angolra állítanom a nyelvet – de a másik ülésé is marha nehezen kezelhető. A menüben ugrál, nem azt csinálja, amit szeretnék, kettőt-hármat is ugrik egyetlen menüpont helyett. Dühítő, mert ugyan ott van, de nem működik. Nagy nehezen betöltök egy Space Invaders klónt és akkor tapasztalnom kell, hogy a világon semmi baja a vezérlőnek, egyszerűen túl lassú a rendszer, ha egy alkalmazás elindul, akkor az már stabil. A legnagyobb truváj azonban a gép orrára és hasára szerelt kamera, aminek ha az ember akarja, közvetíti a képét a rendszer. A székek amúgy kicsit másak, mint a Northwesté. Esküszöm, hogy sokkal szűkebbek, mint a 737-es Malév gépen. Ha itt ülne mellettem most valaki, nem tudom, hogy férnék el. Közvetlenül az ablak mellett itt is megeszi a lábteret egy doboz, csak ez még nagyobb, mint ami a NW-en volt. Viszont van egy lehajtható lábtartó, ami nekem nagyon útban van, lévén nem marad a helyén az átkozott, és szétüti a sípcsontom és a bokám. Alá meg nem fér be a lábam. A hely minimális a notebookot csak akkor tudnám kinyitni, ha az előttem ülők nem hajtanák háta az ülést. Persze hátravágják. Így azt a testtartást veszem fel, hogy háttal az ablaknak, mögém kispárna, a lábaim valahol kinyújtva a folyosói ülés alá, melynek a tálcáját totál kihúzom és keresztbe fordítom a gépet. Nagyon kényelmetlen, de thin and light notebook ide vagy oda, így is nehezen férek el. Állati rossz látni, amikor Budapesttől néhány kilométerre északra húzunk el. Ehh… A várakozással együtt legalább hatórányi kerülő. A kajára nagyon kíváncsi vagyok és… ÁLLATI KELLEMESEN CSALÓDOM! Várom a „pasta or chichken”-t, ehelyett „salmon or pork” van! Naná, hogy röfit kérek, régi ellensége vagyok a halnak. A röfin kínai jellegű szósz – mi más legyen, téliszalámi? –, a köret rizs és valami párolt zöldség, ami számomra beazonosíthatatlan. Meglepően jó. Picsi bébizsömle, kis gyümölcs, kis saláta, és pici ribizlis süti. Befalom, pedig a felszállás után már kivégeztem egy szendvicset, de éhes vagyok. Ja, a légikisasszonyok nagyon édesek. Kedvesen mosolyog mindegyik, csicseregnek, rohangálnak, ha rájuk mosolyogsz, akkor még kedvesebb mosolyt kapsz vissza. Rohadék vagyok, kihozom a két szék nyújtotta helyből, amit lehet. A csomagtartó a fejem felett valahogy úgy esik, hogy csak az én cuccaim vannak benne. AMERIKA! Így annyit pattogok fel-le, amennyit jólesik. Nem is merek belegondolni, hogy visszafelé milyen lesz nem két ember helyén ülni. Mint a kaloda.
Ahogy „Megasztár” Soma mondaná, „szakmázzunk egy kicsit!” Kölcsönkértem az APC PR ügynökségétől egy kiegészítő külső akkut a notebookhoz. Magától is tud 4+ órát, de hát azért egy tizenórás repülésnél az – mint tudjuk – semmi. Az előbb vázoltam, hogy hogyan helyeztem el a gépet. Nos, ha nem lenne ennyi hely, akkor nem tudom, hogy hová tenném a nagyobb formátumú ponyvaregényre emlékeztető méretű téglatestet és a vezetékét, ami a gépbe fut. Talán az ülészsebbe? Jaj, ez a kaloda... Megkockáztatom, hogy egyedül utazónak nem használható, a business class-ra meg minek, hiszen ott van 220. A felszállás előtt kértem egy Taipei Times-t. Mindig van benne a cikkemhez használható „színes” IT hír – most is. A tajvani nem tudom milyen hatóság kötelezte a beszállítókat, hogy „Linux kompatibilis” gépeket kell szállítaniuk a közigazgatásnak, mert támogatni akarják a nyílt forráskódú szoftvert. Bölcs. A Fekete Tenger felett járunk, mikor felfüggesztem a gépelést. Tíz és negyed óra, és 8700 kilométer a célig. Érdekes politikát követnek a gépen. Kaja után egyiptomi sötétség, a nép nagy része alszik is. Én képtelen vagyok. Sok film van a rendszerben, de egyikhez sincs kedvem, ezért maratoni Masters of Orion partyt csapok. A gép szénné ver easy-n – lehet, hogy fáradt vagyok? –, de vígasztal a tudat, hogy kick-boxban még mindig én vagyok a jobb. A második kaja előtt minden figyelmeztetés nélkül felkapcsolják a lámpákat. Megjön a „pasta” – kellett nekem hiányolni?! A másik az valami marha, de az az indiai szósz van rajta, amitől rosszul vagyok. Sohasem tudom, hogy mi a nyűnek hívják, talán ez a curry? Szóval a paszta az szar, belekóstolok de passzolok. (Később kiderül, hogy Csaba megeszi és rossz is lesz tőle a gyomra.) A süti jó, és kapok egy teljes doboz kólát is. Tapiei előtt másfél órával megjön a viharos szél. Nem halálos, azt már rég tudom, hogyha a légkísérők nem ülnek le, akkor nem kell félni, de én nem vagyok valami nagy hullámvasút hős.

Második rész: OTT
Leszállunk, nagyon lassan jutunk ki. A csomag megvan, de valamit rápakolhattak a bőröndömre az egyik oldala szét van nyílva, mint egy rosszul záródó kagyló. Úgy döntünk, hogy ebből ügyet kell csinálni. Megyek reklamálni. Benji és Csaba meg cigizni. Odaérek, előttem sokan. Mutatom a tyúknak, hogy mi az ábra, aszondja OK, mindjárt jön. Szétnyitom a bőröndöt, szerencsémre semmi sem tört el, a két üveg ajándék Unicum is épp. Próbaképp összezárom a bőröndöm és teljesen jól csukódik. A fene sem fog ezért várni. Ki is megyek a fiúk után. Állnak sorban a pénzváltónál, de lebeszélem őket, mondván negyed óra múlva jön az ingyenes shuttle. A terelgető személyzet – ebben az országban minden ilyesmire van ember, portás a házakban, füttyös forgalomterelő ember a parkolóházak előtt – már felsorakozott. Kérdezik, hogy melyik a szállodánk, megmondom, hogy a Howard Plaza. Biztos ami biztos alapon bevésetik velünk, hogy ezt úgy mondják kínaiul, hogy „hüühaa”, vagy inkább „hüjhaaa”. Amúgy nincs gatyarohasztó meleg. Csak harminc fok, a rettenetes páratartalommal és iszonyú széllel. A szél az most nagyon jó, de nem jobb tőle, csak azt hiszem, hogy jobb tőle. Rájöttem, hogy a Computex a Cebit inverze. Ott rohadt hideg van, eső, hó, itt meg rohadt meleg és pára. Nedves és szottyos, ami isteni, ha nővel van az ember, de dzsungelban és trade shown kibaszás. (Közszolgálati jelleggel álljon itt az „Emuláljunk otthon Taipei időjárást” tanfolyam! Kérjünk kölcsön legalább két ipari hajszárítót a sajátunk mellé. Húzódjunk be a fürdőszobába és álljunk be a zuhany alá. Előtte csukjunk be szorosan minden nyílászárót, a réseket tömítsük el törülközőkkel. A hajszárítókat készítsük be előtte a fürdőbe. Álljunk be a zuhany alá, folyassuk magunkra a forró vizet addig, míg a fürdőszobatükrön kiütközik a pára. Nedvesen lépjünk ki a zuhany alól és törülközés nélkül vegyünk fel valami elegáns ruhát. NA ILYEN a normál tajvani időjárás. Ha a jelenlegi szeles állapotot akarjuk elérni, akkor kapcsoljuk be az összes hajszárítót és a legnagyobb meleg fokozaton fordítsuk magunkra. NA ILYEN MOST!) Igazándiból én olvadni szoktam, mint a fagyi, amin az sem segít, hogy minden zárt hely 16 fokra van kihűtve. Az utcáról belépve a langyos szotty ilyenkor nem szárad meg, hanem ráfagy az emberre. Ha lehet még rosszabb. Szóval ülünk a buszon, és a dugóban jó ötven perc alatt érünk el a szállodához. Minden pórusom ragad, ölni tudnék egy fogmosásért. Szerencsére az egész buszra jutunk vagy hatan, így nem járja végig a menetrend szerint a szállodákat, hanem csak azokat, ahová megyünk. A miénk a harmadik. Becuccolunk. Hüühaaa a hely tényleg. Belső üvegezett lift az átriumban étterem, kis medence közepén zongorista és trombitás szolgáltatja az élő zenét, de még hogy! Bejelentkezünk. A recepción kis csomag vár, benne a postán tévesen „vásárlóként” kiküldött badge miatt megreklamált, újra kiküldött badge, ami minek szól? Úgy van, vásárlónak! Holnap mehetek reklamálni, de jó! A szobába beérve letépem magamról az egy napja rajtam lévő ruhát, száguldok a fürdőszobába fogat mosni és fürdeni. A tisztálkodó cuccaimat kibontva tapasztalom, hogy a fogkefetartóm üres. Reggel fogat mostam és reflexből feltettem a polcra a helyére. LOL. Isteni mázli, hogy itt azt is kap az ember, meg plüsspapucsot, ami éppen még jó a lábamra. Tök jó, mert ezt is elfelejtettem betenni. Nagyjából délelőtt tíz van, mikor lefekszem. Nem állítok be órát, mondván ébredek, amikor ébredek. Háromkor kelek, egy órát szöszmörgök és nekicsapok a városnak. A térképen elvben közel van a kiállítás, gyakorlatban akarom ellenőrizni. Deák tér – Blaha Lujza tér közötti nagyjából a távolság. Vészhelyzetben vállalható, gyakorlatban csomagokkal semmiképp. A pénzváltásról lecsúsztam, fél négyig, háromig vannak nyitva a bankok. A 101-es épületben – Tajpej új jelképe, egy 101 emeletes felhőkarcoló – ami pont a kiállítási helyszín mellett van, találok egy nyitva tartó bankot. Viszont csak útlevéllel hajlandók váltani, amit a szállodában hagytam. Coki. Majd holnap – ergó rá vagyok szorulva az ingyenes shuttle-ra, kelhetek korán. Igaz az elcserélt badge miatt is mindenképp korán kell kelnem. A szállodában kérek egy térképet – just in case. Tajpej az a hely, ahol nem mernék vezetni. A gyalogosok, kerékpárosok és robogósok együtt járják halálos táncukat az autósokkal. A gyalogosokkal nincs sok gond, a járdán és a zebrán mennek. A kerékpárosokba kamikaze hajlam szorult, járdán, a szembe sávban, menetiránnyal szemben oldal, hogy aztán a kereszteződésben a zebrán hajtson át félútig, ahol minden szabályt figyelmen kívül hagyva vág egy balost. A robogós a legveszélyesebb. Mindent megcsinál, amit a bringás, de amikor negyvennel mennek a járdán, mert gyakran csak a sarkon tud felhajtani, viszont az utca közepén lévő ház előtt akar parkolni, akkor ölni tudnék. Iszonyat veszélyesek, de legalább már nincs a négyen egy robogón formáció – papa, mama két gyerek –, ami négy éve még minden perces látvány volt. Valami rémlik, hogy tavaly előtt volt egy kampány az autós gyerekülések és a halálos családi robogós motorozás ellen. Az autósokkal sincs alapvetően semmi baj, mert mindenki úgy vezet, hogy a másik számít rá, hogy a sávok között fog cikázni, de itt úgy tűnik az eredendő hülyeség, ami pusztít. Láttam kutyával az ölében vezető öregurat és fiatal jampigyereket egy Hyundai Tiburonnal úgy vezetni, hogy a bal lába fel volt húzva az ülésbe. Nagyon macsó! Gondolom automata volt, mert másképp macerás. Én szénnépofoznám az ilyet, ha rendőr lennék. Szóval elmentem császkálni és visszafelé jövet tűnt fel a felirat az étteremben, hogy a Computex ideje alatt ingyenes Wi-Fi háló üzemel! Rulez! Megyek le mindjárt és ráhiénázom a lobbyból. Ha ezeket a sorokat olvassátok, akkor sikerült! 8-)
A szobába belépve összefutok a kollégákkal, akik szintén kintről érkeznek. Egy órát pihiznek, és hívnak, hogy menjek velük. Megbeszéljük, hogy rám dörömbölnek. Sok kedvem nincs és pénzt sem váltottam még, de majd meglátjuk…
(Mental note: Fotóznom kell helyi Wagon R+-t! Gyárilag úgy van felszpojlerezve, hogy előröl úgy néz ki, mint egy morcos mozdony! Vadállat, így azonnal kéne egy otthon!)

2006-06-01

Tervezett üzemszünet

Vasárnap hajnalban a közeli Tajvan szigetére látogatok Computexből kifolyólag. Nagy valószínűséggel üzemszünet lesz visszaérkezésemig, nagyjából másfél hétig. Utánna számíthattok a szokásos jelentésre, a közbülső időszakra nem merek igérni semmit...

Star Wars rajongók sok idővel

Zseniális VIDEÓ itt.