2006-03-29

Kirándulásaim Macintosh Földre
Második rész: Hogyan nem lettem Macszállott

A Windowsok után az OS X nagyon fura világ. Eleve szokatlan, hogy minden alkalmazásnak ott vannak fölül a legfelső sorban a tulajdonságai és beállítanivalói. Zsigerből olyasmit keresnék ott, amit a Windows Start gombja mögött találni meg a 9x-ekben, meg az XP-ben, mert megszoktam, hogy a programok hóbelevancai logikusan a programok ablakában keresendők. Világos, hogy ez egy sajátosság és nem hiba. De nagyon megnehezítette az első lépéseimet. Valami, amit meg kell szokni, ki kell tapasztalni és mikor az ember rájön, hogy hogyan működik, akkor vagy megszereti, vagy nem. Nekem nem sikerült.

Fokozta a nyűgömet az, hogy éppen melyik programnak vannak felül az ügyes-bajos dolgai, azt az teszi, hogy mi aktív. Az OS X itt lökte elém az első taposóaknát! Amikor valamiről azt hittem, hogy kiléptem belőle, azt rendszerint csak minimalizáltam. Éppen ezért teljesen bizonytalan voltam abban, hogy mi fut, és amikor valaminek a tulajdonságait szerettem volna piszkálni, akkor mindig valami másnak a tulajdonságai között matattam ugyanezen okból. Nagy összevisszaságnak tűnt az is, hogy a Dock-on – a képernyő alján felugró, scrollozható csík a telepített programok ikonjaival – nehezen igazodtam el azon, hogy éppen most mi fut. Nem értettem, hogy mi teszi azt, hogy mikor mi kerül a jobb oldalra az elválasztó vonalon túlra, mikor kerül kis apró háromszög a program ikonja alá. Egyébként is! Ebből a 8 x 8-as pixeltrutyiból kéne tudnom, hogy fut valami? C’mon! Régen volt ilyen jó a szemem...

Óriási lépés volt előre az, amikor az egygombos Pro Mouse-t lecseréltem egy kétgombos, gördítősre! A jobb gomb elővarázsolta azt, amit sohasem találtam a felső sorban, ott volt azonnal, nem kellett mindenért felszaladgálni a pointerrel. Őszintén nem értem, hogy az Apple miért erőlteti az egygombos egeret még mindig! Tudom, tradíció. De azért van egy olyan dolog is, hogy evolúció!

Attól egyenesen megőrültem, hogyha több böngészőablakot akartam nyitni, akkor az a Safarival valahogy nem ment olyan magától értetődő természetességgel, mint az Exploderrel. Egyébként a Safarit messze gyorsabbnak éreztem még ezen a régi vason is, mint az Explorert XP alatt, a 3 gigás P4-en. De el kell ismerjem, ez a megnyitás dolog is megszokás kérdése.

Az OS X elképzelése az ablakok maximalizálásáról is nagyon eltérő! Amikor valamit szerettem volna teljes képernyősre nyitni, akkor az nem a teljes rendelkezésre álló felületet terítette be, hanem csak annyit, amit az OS X úgy gondol, hogy annak annyi pont elég. Ez elsőre állatira nem tetszett, aztán rájöttem, hogy nem is rossz. Az OS X egyszerűen azt feltételezi, hogy az ablakok ott vannak nyitva az ember orra előtt és ugrál közöttük éppen annak megfelelően, hogy mit akar, nem pedig mint az XP-ben a tálcán kapcsolgatjuk, hogy mit is akarunk látni. Más gondolkodásmód, szokatlan, de nem nevezném rossznak, egyszerűen más.

Ha előbb van OS X, mint Windows XP, akkor nem vitás, hogy azonnal beleszeretek. De a fordított időrendi sorrend eldöntötte a sorsom. Az OS X csodás, lenyűgöző, de az XP kezelőfelülete sokkal jobban tetszik. Pontosan tudom, hogy van olyan Linux, ami az OS X felületét másolja, de az elgondolkodtató, hogy sokkal több Linux utánozza a Windows user interface-ét. Lehetséges, hogy nem én vagyok egyedül a véleményemmel?

Az már az én személyes nyomorom, hogy a játékaim amúgy sem futnának OS X alatt, tehát maradok csöködt Windows felhasználó. Csodálom az OS X-et, de „képzetem hegy-völgyét nem járja”.

Szépséges, de nem tudtam megszeretni. Az OS X felhasználói interfésze.

Nincsenek megjegyzések: