2006-03-29

Kirándulásaim Macintosh Földre
Második rész: Hogyan nem lettem Macszállott

A Windowsok után az OS X nagyon fura világ. Eleve szokatlan, hogy minden alkalmazásnak ott vannak fölül a legfelső sorban a tulajdonságai és beállítanivalói. Zsigerből olyasmit keresnék ott, amit a Windows Start gombja mögött találni meg a 9x-ekben, meg az XP-ben, mert megszoktam, hogy a programok hóbelevancai logikusan a programok ablakában keresendők. Világos, hogy ez egy sajátosság és nem hiba. De nagyon megnehezítette az első lépéseimet. Valami, amit meg kell szokni, ki kell tapasztalni és mikor az ember rájön, hogy hogyan működik, akkor vagy megszereti, vagy nem. Nekem nem sikerült.

Fokozta a nyűgömet az, hogy éppen melyik programnak vannak felül az ügyes-bajos dolgai, azt az teszi, hogy mi aktív. Az OS X itt lökte elém az első taposóaknát! Amikor valamiről azt hittem, hogy kiléptem belőle, azt rendszerint csak minimalizáltam. Éppen ezért teljesen bizonytalan voltam abban, hogy mi fut, és amikor valaminek a tulajdonságait szerettem volna piszkálni, akkor mindig valami másnak a tulajdonságai között matattam ugyanezen okból. Nagy összevisszaságnak tűnt az is, hogy a Dock-on – a képernyő alján felugró, scrollozható csík a telepített programok ikonjaival – nehezen igazodtam el azon, hogy éppen most mi fut. Nem értettem, hogy mi teszi azt, hogy mikor mi kerül a jobb oldalra az elválasztó vonalon túlra, mikor kerül kis apró háromszög a program ikonja alá. Egyébként is! Ebből a 8 x 8-as pixeltrutyiból kéne tudnom, hogy fut valami? C’mon! Régen volt ilyen jó a szemem...

Óriási lépés volt előre az, amikor az egygombos Pro Mouse-t lecseréltem egy kétgombos, gördítősre! A jobb gomb elővarázsolta azt, amit sohasem találtam a felső sorban, ott volt azonnal, nem kellett mindenért felszaladgálni a pointerrel. Őszintén nem értem, hogy az Apple miért erőlteti az egygombos egeret még mindig! Tudom, tradíció. De azért van egy olyan dolog is, hogy evolúció!

Attól egyenesen megőrültem, hogyha több böngészőablakot akartam nyitni, akkor az a Safarival valahogy nem ment olyan magától értetődő természetességgel, mint az Exploderrel. Egyébként a Safarit messze gyorsabbnak éreztem még ezen a régi vason is, mint az Explorert XP alatt, a 3 gigás P4-en. De el kell ismerjem, ez a megnyitás dolog is megszokás kérdése.

Az OS X elképzelése az ablakok maximalizálásáról is nagyon eltérő! Amikor valamit szerettem volna teljes képernyősre nyitni, akkor az nem a teljes rendelkezésre álló felületet terítette be, hanem csak annyit, amit az OS X úgy gondol, hogy annak annyi pont elég. Ez elsőre állatira nem tetszett, aztán rájöttem, hogy nem is rossz. Az OS X egyszerűen azt feltételezi, hogy az ablakok ott vannak nyitva az ember orra előtt és ugrál közöttük éppen annak megfelelően, hogy mit akar, nem pedig mint az XP-ben a tálcán kapcsolgatjuk, hogy mit is akarunk látni. Más gondolkodásmód, szokatlan, de nem nevezném rossznak, egyszerűen más.

Ha előbb van OS X, mint Windows XP, akkor nem vitás, hogy azonnal beleszeretek. De a fordított időrendi sorrend eldöntötte a sorsom. Az OS X csodás, lenyűgöző, de az XP kezelőfelülete sokkal jobban tetszik. Pontosan tudom, hogy van olyan Linux, ami az OS X felületét másolja, de az elgondolkodtató, hogy sokkal több Linux utánozza a Windows user interface-ét. Lehetséges, hogy nem én vagyok egyedül a véleményemmel?

Az már az én személyes nyomorom, hogy a játékaim amúgy sem futnának OS X alatt, tehát maradok csöködt Windows felhasználó. Csodálom az OS X-et, de „képzetem hegy-völgyét nem járja”.

Szépséges, de nem tudtam megszeretni. Az OS X felhasználói interfésze.

2006-03-28

Betegen hallgatnak a múzsák...

Valahogy nincs mostanában kedvem írni, pedig tartozom még a Mac-es anyag második felével. Egyetlen mentségem, hogy a hangom még simán elmenne az Amanda Lear utánzó versenyen, esténként meg a köhögésemre lövi be a tüzérség a sündisznóállásunkat. De ami késik az a vonat!
Más: Ma infóra volt szükségem a Nokia 6230-ról. Google-ba be, a második oldalnak feldobta EZT. Hát szégyen! "Club Nokia: Itt lehet csatlakozni." Oké, ez elmegy, bár kissé rücskös. "Forum Nokia: Eszközök, lehetőségek a mobil-alkalmazások fejlesztőinek a Forum Nokia oldalain." Fordítóemberek lehetségesek, nem pedig robotok a Nokia oldalain? De a kedvencem a 3D nézet! Az ikonosztáz a következőt mondja: "Nézzük közelebb". Well done! Bár ez az előbbi nyelv sem megy nekik jobban. Ha a 3D nézetet hívod le, akkor meg azt mondja: "Loading a moment". Uuuuuh, nice!
Végezetül egy kis politika:

2006-03-22

Üzemszünet

Műsorszünet volt eleddig, mert sikerült a CeBIT-ről hazahoznom egy XXL-es megfázást. Annak azért örülök, hogy akkor tört ki rajtam, mikor már leadtam a cikkem a kinti dolgokról. Nem csak a helyi fűtési szokásokat okolom - ami ellen a vastag pizsama sem véd -, hanem a legutolsó tárgyalásunkon az üzleti partnerünket is, aki az egész közepén felállt és átadott minket két másik kollégának, lévén olyan lázas volt. Köszi szépen! Miért nem maradtál otthon, egyetlen barátom?

Már a hétvége óta tart félhalott állapotom és ma először - az ember tudja megünnepelni megfelelően a születésnapját - éreztem úgy, hogy fog annyira az agyam, hogy egyáltalán bevegyem magam mellé az ágyba a notebookot. Munka célzattal leginkább.

Napok óta nem nagyon megy más, mint a tévébámulás. Fantasztikus dolgokat láttam, hallottam és olvastam!

A Cool tévén napközben klippek mennek. A kép alján fut egy felirat a - mint megtanultam a "csíkon"-, amire SMS-eket lehet küldeni, gondolom nem kevés pénzért! Na, tisztelettel ez hihetetlen korkép! Az emberek analfabéták, bár gondolom ide nem a részecskefizikusok üzengetnek. Helyesírásnak nyomait sem lehet felfedezni, de nyelvet megújító szép szó annál több van! Kedvencem az "ismizzünk", mely az "ismerkedjünk" nem sokkal rövidebb, de annál randább változata az "olyan depi vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek" vonulatból.

Igazán kedvelem viszont az Ifjú Indiana Jones sorozatot. Ebből egy mai gyöngyszem:
"Nem tudom feladni ezt a levelet, mert nincs bélyegzőm..." Stamp - bélyeg. OMFG.

2006-03-16

Csak úgy firkálgatok...

Sikerült egy darabban megérkezni a távoli Hannoverből, az éves, kötelező jellegű CeBIT túlélőgyakorlatról. A kiállítást inkább hagyjuk. Munka, talpalás, rengeteg találkozó, pofavizit – mint rendesen. De van pár dolog, mely szöget bírt ütni a kis buksimba az utazás kapcsán.

Ha valakinek van valami ötlete, hogy ma, Magyarországon melyik az a weboldal, ahonnan meg lehet tudni, hogy a szomszédos országokban milyen útviszonyok várják az utazót, az ne habozzon megosztani velem az információt! A tévéből mást sem láttunk egész nap, mint hogy Németország déli részén az emberek állnak az autópályán a havazásban. Ebből kifolyólag azzal töltöttük az időnket, hogy aggódtunk. Ezzel szemben minden út száraz volt.

Úgy szeretném megtudni, hogy miért jó az, hogy a németek éjjel nem fűtenek! Én eddig azt hittem, hogy Familie Dobrunz az, aki ennyire jó fej, de most tapasztaltam, hogy ez valami népszokás lehet arrafelé, lévén most máshol laktunk. Mindenesetre kellemetlen arra ébredni, hogy reggel öt van és fázom. Aztán még rosszabb ráébredni, hogy melegvíz szolgáltatás is csak reggel hattól van a házban. Mondjuk ez utóbbit még megértem, de az előbbit nem annyira tudom elfogadni.

A vadkapitalizmus rohad, az alapvető élelmiszerek és a Milka csokoládé olcsóbb, mint nálunk.

Ezen kívül Chuck Norris jó fej, de tényleg! Tessék meggyőződni róla! Én nem biztos, hogy ilyen jól tűrném az ilyesmit, de szerintem más sem. Persze én nem is vagyok Chuck Norris.

...három és elég!

2006-03-07

Mert igény van rá...

Bebuktam! Trauka is úgy emleget Turmix blogján, hogy a Matchboxos csávó, hát legyen! Egyrészt egy kép a legújabb és legfantasztikusabb szerzeményről alább. Másrészt egy újabb link egy nagyon kafa Matchboxos oldalról!

2006-03-06

Chuck Norris fan club II.

Árokszállási kolléga gyűjtésében:

Chuck Norris meg tudja gyújtani a hangyákat egy nagyító segítségével...Éjszaka.

Az ókorban Chuckk Norris azért nem lehetett Gladiátor, mert az Oroszlánok nem egyeztek bele.

Chuck Norrist nem marja a fagy. Ő marja a fagyot.

Chuck Norris 8*10-es funérlemezt használ WC-papírnak.

Chuck Norris soha nem üt két legyet egy csapásra. Az összes legyet megöli egy csapásra.

Chuck Norris tudja a pi utolsó számjegyét.

Chuck Norris úgy döntött, hogy nem mossa többé a ruháit az óceánban. Túl sok lett a tsunami áldozat.

Kínában él egy ősi mondás: egyszer eljön a földre egy hős gyermek akit a sárkány szül, férfivé válik és eltünteti a földről hatalmas erejével a bűnt és a rosszat. Ez az ember nem Chuck Norris, mert Chuck Norris ölte meg ezt az embert.

Chuck Norris nem "vesztette" el a szüzességét, csupán megfogta és megölte.

Chuck Norris az igazi apja Luke Skywalkernek.

Cuck Norris soha nem vizelt be az ágyába gyerekként. Az ágy félelmében magától izzadt meg.

Amikor Chuck Norris fekvenyom, nem magát nyomja ki. A földet nyomja le.

A Jurassic Parkban NEM a T-rex üldözte a dzsippet. Chuck Norris üldözte a T-rexet, és a dzsippet.

Chuck Norris egyszer egy egész doboz altató vett be. Egyet pislantott.


A képen Vóker látható, a texasi pokó. Agy gyűjtésében.

Baromfi

( Ha megbököd megnő!)

2006-03-05

2006-03-03

Kirándulásaim Macintosh Földre
Első rész: A vas és a telepítő

Régi vágyam volt, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek a Macintosh világával. Egyszerűen érdekelt, hogy mi az amitől a „mekes” az pont egy olyan kaszt, mint a „linukszos”.

Tisztelet a kivételnek, de tapasztalatom szerint mindkét rassz meg van győződve saját megdönthetetlen felsőbbrendűségéről, tévedhetetlenségéről és atyaian furcsálló lenézéssel tekint a számítógép használó populáció azon lelki szegénységben tobzódó tömegeire, mely mást használ – urambocsá szeret –, mint ő. A „mekes” ráadásul hardver addikt is. Megmagyarázhatatlan módon hajlandó kifizetni pofátlanul magas összegeket bizonyos alma alakú logó mögé bújtatott számítógépekért, melyek belsejükben egyre inkább PC-re emlékeztetnek, de ezt persze a kényszeres függő a világon semmiért sem ismerné el. Persze az almás gépek kevés kivétellel gyönyörűségesek, de azért – lássuk be – manapság már létezik szép PC is bőven.
Isten ments, hogy jó kis PC vs. Mac flame-et indítsak és - ismételném magam -, tisztelet a kivételnek! A lényeg: érdekelt a Mac-es függőség miértje. Magam DOS és Windows felhasználó vagyok a 3.0 és a 95 óta, a „tán csodállak, ámde nem szeretlek, képzetem hegyvölgyed nem járja” szinten. Őszinte nyitottsággal, de alapvetően kritikusan vetettem magam a Mac-re, mérlegelve azt a veszélyt, hogyha ez a cumó olyan jó, akkor minden további nélkül rá fogok kattanni én is.

Az ismerkedés szere egy Power Macintosh G4-es, 466-os CPU-val, 2001-ből. Ez a Pentium III éra végéről, P4 éra elejéről származó, grafikustól levetett gép minden további nélkül képes arra, hogy futtassa az OS X-et, az Apple legfrissebb kiadású oprendszerét - jelen esetben nem elhanyagolható mértékben a 768 MB RAM-nak köszönhetően, ami azért valamelyest ellenpontozza a manapság harmatosnak számító processzor hiányosságait. Természetesen tudatában voltam annak, hogy a szerkezet nem azt fogja nyújtani, amit a pre-Intel, gigahertz feletti Macik és véletlenül sem hagytam, hogy a sebessége befolyásoljon verdiktemben. (Hozzátenném: meglepően szépen megy rajta az OS X!)

A vas vitán felül lenyűgöző. A „szürke doboz” PC érából származó gépezet nagy és szép. A négy csücskén lévő négy fül nem csak dísz, lehet azoknál fogva cipelni. A gépet kinyitni egyetlen "kilincsnél" fogva lehet. Az így lenyíló oldallapon csücsül az alaplap. Zseniális! Úgy módolták ki az egész vasat, hogy a lenyitáshoz ne kelljen kihúzni egyetlen drótot sem, tehát ha az ember gyereke éppen szerelés közben próbálgatja, akkor azt minden további nélkül megteheti nyitott „motorháztetővel” is. A gépezetben kisebb winchesterhalom fogadott. A torony G4-es minden további nélkül képes eltüntetni négy, 3,5”-es meghajtót. Ezek kis tálcákon csücsülnek – három tálca van, de az egyik úgy dupla, mint egy emeletes ágy –, melyeket egyetlen csavar, meg rögzítő sínek tartanak a helyükön a ház alsó lemezén. Ha az ember akar valamit a vinyótól, akkor kitekeri a csavart, kiveszi a tálcával együtt. A tálcához a négy szokásos csavar rögzíti a meghajtót. Zseniális! Az alapvetően már IDE felületű meghajtókra építő gépezet nálam lévő példányát kiegészítették egy SCSI meghajtóval és SCSI kártyával is. A procin passzív hűtés van, a tápegység belső ventilátora legalább 18 centis, a külső a hagyományos PC-táp nyolcas. Az egész készség meglehetősen csendes, a táp maga átszellőzteti a gép teljes belsejét. Mint később megtudtam, a gépet jó fél évvel előtte takarították ki mielőtt hozzám került, így túl sokat nem kellett foglalkoznom vele. Ronggyal áttöröltem a belsejét, a hűtőbordáknak és a táp ventilátorlapátjainak – már amennyire a borításon keresztül hozzáfértem – megmutattam a porecsetet. Láttam már márkás PC-t, meg zseniálisan szerelhetőnek kitalált házat belülről, de ehhez hasonlatosat csak nagyon drága, nagyon hot-swap, nagyon szerverekben tettek eddig elém. Ez pedig egy desktop gép 2001-ből, ráadásul a Macikat nem szokták igazán hardverileg háborgatni. Egyszer összerakják, aztán csókolom! Szóval a vas zseniális, nagyon tetszik.

Meglepetésemre valamiért a SCSI vinyót kikötötték – de azért a tápot gondosan benne hagyták, hagy járjon csak, meg zörögjön, meg melegedjen. Visszakötöttem, de az egyébként a gépen lévő OS 9 nem látta. Kiszereltem, átállítottam az SCSI ID-t, amitől azonnal meglátta a gépezet. Fura. Lehet, hogy volt valami még rajta, amitől ment? Talán scanner?

A gépre telepített OS 9 kifejezetten nem tetszett, talán, mert egy valaki más által már „belakott” rendszert kaptam, talán mert az SCSI incidens kapcsán azt éreztem az oprendszertől, hogy nem akarja, hogy belelássak az ő kis titkaiba. Abból az információból, amit az SCSI kártyáról hajlandó volt elárulni, nem lettem okosabb a hibakeresésben. Ennél azért a Win95 is többet ad az ember tudtára. Az OS 9 előttei Apple OS-ek, melyek kísértetiesen ugyanúgy néznek ki, forradalminak számítottak a maguk idejében, de mára jócskán eljárt felettük az idő. Nem bántott a dolog, én nem is ezért jöttem, OS X-et akartam látni.

A vinyókat kiszedtem, beépítettem egy 40 gigásat és előszedtem az OS X telepítő DVD-t. Annak tudatában voltam, hogy a gépben egy korabeli Superdrive van – azaz egy Matsushita aka. Panasonic CD-író – ezért rögtön azzal indítottam, hogy előbányásztam a notebookom külső, USB-s kombó meghajtóját, majd elkezdtem bogarászni a netet a bootoláskor lenyomható gombkombinációk után. Én balga azt hittem, hogy az a gép, ami képes FireWire-ről bootolni, az képes USB-ről is. Hát nem! Ne mondja nekem senki, hogy ezt előttem senki nem akarta egy G4-estől! A ládafiában még volt – ki sem merem mondani – mezitlábas DVD olvasóm. Nekiláttam, hogy beépítsem. Na, ez a G4-es Macin úgy néz ki, hogy lehajtjuk az oldalát, az előlapot fedő, dizájnos műanyag előlapot óvatosan kipattintjuk. (Két műanyag fülecskét kell magunk felé húzni és közben előre kilökni. Ha az ember tudja, hogy mit kell csinálni, nem nagy kunszt. Ha nem tudja, akkor egy pillanat alatt szilánkos törést lehet okozni az előlapnak, ami szerintem pótolhatatlan, vagy ha mégis, akkor gyémánt árban szaladhat.) Így hozzáférhetővé válik az a két csavar, ami az egyetlen 5,25-ös meghajtó keretet, meg az alatta lévő FDD helyet – opcionális HDD hely! – magában foglaló fémbölcsőt tartja. Ha kihúzzuk a meghajtóból a kábeleket hátul – van hely bőven, kényelmesen megtehető, ráadásul a rohadék drótok pont olyan hosszúak amilyen hosszúnak lenniük kell, az adatkábel valahogy furmányosan el van vezetve az oldallapon, sírni kell tőle, olyan kafa az egész – akkor simán ki lehet venni az egészet előre. Itt jön az első meglepetés, ami a gyanútlan csavarhúzóhuszárt eltántoríthatja a további gányolástól. Az IDE CD-írót a szokásos négy csavar fogja, kijön az egész előre, nulla perc alatt. Igen ám, de a meghajtó nagyon rövid, nem mély. Ha az amit be szeretnénk építeni meg hosszabb, akkor az első blikkre el vagyunk meszelve, mert a persely hátulja zárt, a szükséges helyeken folytonossági hiányosságokkal, hogy be lehessen dugni a drótokat. Némi tüzetesebb szemlélődés után kiderül, hogy a persely hátulja egy külön darab, tulajdonképpen egy vékony, alumínium idom. Ez három (!) pozícióba állítható, mert egy retesz-szerű készség tartja a helyén az egész hóbelevancot, belefér bármekkora meghajtó. Használtam már a „zseniális” kifejezést? Az előlap meg méltó párja, mert a CD/DVD nyitó gomb az ugyan középen van, és a mögötte lévő mechanizmus egy vízszintes pálca, ami gyakorlatilag bármilyen helyre elhelyezett, bármekkora nyitógombot képes megnyomni – ellentétben az AOpen barebone gépem hasonló készségével. Igen, tudom, mondtam már, de zseniális!

Innentől már semmi sem állhatott a telepítés útjába! Az IDE DVD-t gond nélkül felismerte és szépen boot-olt is a „C”-nyomására. Az OS X telepítője is azt a ridegséget, fagyosságot sugározza, mint amit számomra az egész oprendszer. Olyan, mint egy skandináv stílusban berendezett lakás. Szép, de nem érzem benne jól magam és ezt az oprendszer gyakori „én jobban tudom mint te, ha meg nem tudod, magadra vess” attitűdje, súgótlansága csak erősíti. Szóval a telepítő szépen feljött, majd szólt, hogy nincs olyan merevlemez, amire telepedni tudna. Nem csodálkoztam, lévén a 40 gigás Quantum előtte még PC-ben vendégszerepelt mint második meghajtó és szándékosan rajta hagytam egy NTFS partíciót, hogy lássam, hogy mit kezd vele Mac apó. Ostoba módon a telepítő itt elengedi az ember kezét, hogy maga találja meg azt az amúgy kitűnő disk menedzser programot, ami része az OS X-nek és a telepítőnek is. Ezzel gond nélkül sikerült partícionálni a cuccot, de ott megint csak bizonytalankodtam, hogy a felajánlott partíciótípusok közül melyik is kell nekem. Értem én, hogy egy Mac már telepített oprendszerrel érkezik, amit nem szoktak újra rakni, ha csak valami nagy gáz nincs, aki meg telepíti, jobbára tudja, hogy mit csinál. Azért egy „recommended” felirat elfért volna...
A partícionálás szerencsésen megtörtént, a találomra választott "naplózott" partícióra - elkezdődött maga a telepítés. Arra világosan emlékszem, hogy kérdezett valami olyasmit, hogy hagyom, hogy menjen a saját feje után, vagy advanced akarok lenni és én válogatok. Megálltam ennél a kérdésnél, mert valami más dolgom volt, de amikor visszaültem a gép elé, akkor már javában telepített. Hogy csak türelmetlen volt és azért ment tovább, vagy madárka szállott a fekete Pro Mouse gombjára, már sohasem fogom megtudni. Olyan ez, mint a félkezes tapsolás – örök rejtély!

Innentől a telepedés már csak idő kérdése volt. A bitek szépen vándoroltak a meghajtóra, amikor elég sok lett belőlük, akkor szólt a rendszer, hogy akkor ő most készen van és újra indul. S lőn!
(Folyt. Köv.)

A G4-es Power Maci. Szerintem szép.

Ilyen, amikor lenyitják az oldalát. A belső tervezés azzal van elfoglalva, hogy rulezál.

Bonnie Tyler tribute

Nagy napra ébredtünk! Árokszállási kolléga 1-es erősségű poént küldött az Árokszállási Skálán! Az ismeretlen nemzetiségű, Hurra Torpedo banda művét nézzétek és hallgassátok meg Ti is!
Update:
A Hurra Torpedo officiális site!
Szép napot!