2005-11-18

Pimp máj Gány...

Ha jól számoltam, otthon 25 csatornát szolgáltat nekem a UPC. A Music Television-t az utolsó előtti csatornahelyre hangoltam be – az uccsó az a francia TV5, az utolsóelőtti előtti, meg a VIVAmeg, született Zémeg, mert az is pont annyira érdekel –, de csak azért, hogy meglegyen a leltárban, „ha már van”. Nézni azt nem szoktam.

Valamelyik este csatornaszörföltem és valami rejtélyes okból eljutottam az MTV-ig. Egy adás végét csíptem el, egy meglehetősen lepukkant verdát bevittek egy kaliforniai tuningshopba és ott beletettek minden földi jót a szakmandrók. Mit tagadjam? Rákattantam! Persze mint kiderült én vagyok az utolsó, aki hallott az egészről – mint mondottam volt, nem vagyok MTV fogyasztó. Az első szezon beszerzése tán ha fél nap kérdése volt.

„If you wanna be a player…”
Aki már pontosan tudja, hogy a Pimp my Ride című sorozatról igyekszem itt szaporítani a biteket, az bátran átugorhatja az egész bekezdést, de ha esetleg van valaki aki – hozzám hasonlóan – MTV ügyekben barlanglakónak számít, jobban teszi, ha marad. Szóval a kb. „Pofozd ki a Verdám” című széria valóságshownak látszó tárgy. A bevezetőben felbukkan Xzibit, aki ritmikus amerikai poézist (RAP) művelő afroamerikai művészember. Be kell valljam, hip-hop ügyekben való cromagnoniságom is; a jó munkásemberről mindössze annyit tudok, hogy az Electronic Arts fémjelezte Need for Speed: Underground 2-ben is felelős a soundtrack jelentős részéért. Nos, ő vezeti fel a műsort, amiben valami „szerencsés” jóember úgy tesz, mintha övé lenne a földkerekség legnagyobb, négy keréken guruló szemétdombja. Néha a tulajdonlás valóság lehet, de a jó háttéremberek tesznek róla, hogy még szörnyűbbnek látszódjon a helyzet, mint amilyen. Az egyik figurának például egy régebbi, de tökéletesen decens Mitsubishi Galan… Izé… Mirage-zsa volt, de az ügyes kezek beverték az egyik oldalablakot, az egyik acélfelnis kereket lecserélték az autóhoz tartozó pótkerék virslire, megszaggatták az üléshuzatot és kilazították a helyzetjelző armatúráját, hogy az egész a vezetéken lógjon. (Különösen a kerékcsere volt gáz, mert nem sokkal később világosan látszott, hogy megvan mind a négy eredeti felni, mert bölcsen a csomagtartóba rejtették.) A dramaturgia szerint, a jármű tulajdonosa a látványos panaszáradat végén az obligát „Please MTV, pimp my ride!” mondattal zár. Ilyenkor megjelenik Xzibit – eksz tu dö zí – és szemügyre veszi a gépet, hülyén fintorog, és még hülyébben röhögcsél. Aztán becsönget a mit sem sejtő – hát persze! – tulajhoz, aki vérmérséklettől és nemtől függően a nyakába ugrál, gyakran olyan combkulcsolással, hogy Maya Gold legkomolyabb produkciója ahhoz képest csak Lolka-Bolka, de legalábbis lapogatja a hátát. Aztán együtt kimennek a verdához – az alanyok valahogy mindig valami kertvárosban laknak – és együtt is konstatálják hogy, aközben sem lett szebb, mint amikor utoljára látták. Ilyenkor Xzibit megkapja a kulcsokat és a már megismert módon, hülyén vigyorog és látványosan utálkozik az egésztől, majd elhajt a West Coast Customs nevű helyre, ahol megkezdődik a látványos átváltozás. Én nem mondom, hogy minden autószerelőnek úgy kell kinéznie, mint Tom Cruise-nak, de a WCC-sek valamiért úgy néznek ki, mint egy csapat köztörvényes. Még a legszolidabb arcnak is komoly kábítószeres múltja lehet, de mindegy, ez van, lendüljünk ezen túl. Az autóipari vademberek semmit sem tisztelnek, a sorozat során látszik pár művük a létesítmény körül. Lamborghini, Hummer H2, Bentley, 69-ces Pontiac GTO. Mindegyik olyan beavatkozás után, ami láttán a tervezőik minden kétséget kizáróan alkoholizmusra adnák a fejüket. Szóval Eksztudözí megérkezik a létesítmény udvarára a gépjárművel, ahol spontán várja a brigád. Ők hihetetlen fikázásnak vetik alá a gépet. Kicsit rugdossák, kicsit leszaggatnak ezt-azt, aztán betolják a műhelybe, ahol konzíliumot ülnek felette, hogy mi is kerüljön bele. Ilyenkor van minden, hátsó fejtámlákba 12”-es monitorok – tök jó, hogy csak a mögötte jövő tudja őket nézni – XBOX, PS2, jó drága Hi-Fi, akvárium, cipőszekrény, pöpec fényezés, meg minden marhaság. Ha ez megvan, akkor jön az átalakítás. A végén persze mindig jön a műbalhé, hogy „jujj, itt a tulaj siessünk!” Akkor elkezdenek sietni, leleplezik a verdát, a tulaj örül, Zibit meg úgy tesz, mint ha ő lenne az inverz télapó és ad neki valami extra ajándékot, mintha legalábbis a saját zsebéből menne a balhé. Tulaj örül, tulaj barátai örülnek, tulaj megköszöni az MTV-nek, hogy pimpelték a rájdját. (Mivel a tárhelyem véges, ezért nézegessétek inkább a show hivatalos oldalát képek ügyében!)

„...but your wheels ain’t fly...”
Azon túl, hogy végig kilóg a lóláb, a dolog még mindig messze jobb, mint a Bajkeverők című művalóságshow. De valahogy az egész annyira amerikai! Egyrészt a fene tudja, hogy bevállalnám-e hogy égessem magam azzal, hogy azt mondjam, hogy én bizony azzal a trágyadombbal járok amit ott mutatnak, egy olyan országban, ahol az autó nem luxuscikk, hanem mindenki által könnyedén megszerezhető használati tárgy. Másrészről az valami döbbenetes, hogy mit gányolnak ezek a fickók! Egy párszáz köbcentis motorú mikrobusz alá betenni 17”-es kerekeket úgy, hogy ki kelljen vágni a karosszériából, az nekik tök alap és nem tudom elképzelni, hogy erre van méretezve a futómű. Vagy egy eléggé csoffadt Trans-Am-ot úgy felcsicsázni, hogy aztán a motorháztető mellé beszaladna a kezem, olyan illesztési hézagok vannak, szintén nem zavarja őket. Vagy amikor a csávó valamelyik részben behúzza bőrrel az ülést és fodros marad a bőr, nincs eldolgozva... Normálisak ezek? Szóval Pimp my gány! Azzal együtt érdekes, na. Tessék nézni, úgyis jönnek a hosszú téli esték! Ha meg valakinek megvannak az első utáni szezonok, ne kíméljen!

A legmókásabb a dologban, hogy a Cool tévén nyomják a saját verziójukat, „Cool a verda!” címen. Háát… Ki nem állhatom a Majka nevű csávót aki az egyik host, de ott állítom lényegesen szebb munkát mutatnak be a jó munkásemberek. Persze sokkal szerényebb költségvetésből, de sokkal értelmesebb dolgokat.

Nincsenek megjegyzések: