2005-10-28

Yoda in da house!

Yoda ‘n da homies! Check this out!

2005-10-27

Üveggyöngy!

Nem hiszem, hogy újdonságot mondok azzal, hogy a cégek egy-egy sajtóesemény után apróbb-nagyobb ajándékkal szokták lekenyerezni az újságírókat. Nem kell semmi komolyra gondolni, sohasem kaptunk még Lear Jet-et, vagy Aston Martin-t, de pólóing-esőkabát szinten előfordul mindenféle hasznos, vagy kevésbé hasznos dolog. Na, viszont amit a mai szép napon a Nokia szórt közénk, az nem volt semmi! Kezdem úgy érezni magam, mint szegény emberevő pápuák, akik közé a nagy fehér hittérítő beszórt egy marék üveggyöngyöt. Szó szerint ezt tették ugyanis. Ez most az új imidzs, a mobiltelefon szerintük divatcikk! Nagyon ígéretes az út, hajrá! Nem a Siemens mondta pont ugyanezt, mielőtt jött a Benq, hogy megvegye kilóra az egész mobil üzletágat? Vagy rosszul emlékszem?

Tehát az ajándék kicsivel nehezebb, mint a funkciója illusztrálásához használt Sony-Ericcson készülék (nem tartozék!) melyre felerősítettük. Tartozéka a kis Nokia logó, illetve a tövénél a további bővítmények csatlakoztatására szolgáló kis karabiner. Ronda, nagy, nehéz, tönkrekarcolja a fém bazirgáival a telefont és buzis. Ha boltban lehetne kapni, vinnék mint a cukrot!

2005-10-23

Beszélni kicsit madzsar II.

Tegnap volt valami "zs kategóriás" akciófilm valamelyik kereskedelmi tévén. (Na, ez több szempontból is informatív volt! "Valamelyik tévén", mert lövésem sincs, hogy melyiken, World of Warcraftoztam, Vera tévészörfözött csak. "Zs kategóriás", mert ugye vannak a normális filmek, normális költségvetéssel, meg vannak a "b kategóriások" erősen behatárolt költségvetéssel. Na, ez a legalja, az abc utolsó betűjével. Teccikérteni? Azért szóljatok, hogyha nem igénylitek, hogy minden fáradt poénom mellé közlekedési rendőrt állítsak!) Megüti a fülem többször is, hogy "elektrolizáló tank". Felkapom a fejem a tizennegyedik szintű Tauren sámánom terelgetéséből, hogy mi a rák ez, valami Sci-Fi? Rá fogtok jönni a magyarázatra?
Nos, a harckocsiból eredetileg úgy lett tank, hogy az Angolok az első világháborúban a szupertitkos fegyvert úgy szállították a frontra - meg úgy egyáltalán mindenhol azon a kódnéven hívták -, hogy "tartály", azaz - hát persze - tank! Igen, spéci tartályokról volt szó...
Ezek frankón nem nézik, amit fordítanak?

2005-10-19

A nap szava

A Word helyesírásellenőrzője vicces egy jószág. Régebben az Amigát mindig agyigára szerette volna javítani, de ezt a mókás tévedését a legfrissebb változatokban már helyrehozták. Viszont mindig fedezek fel új tréfákat tőle. A nap ilyen szava - ami szerinte teljesen helyes - az "alkalmazattak". LOL

2005-10-18

Megfelelő ember a kényes feladatra

A hír: „Az Apple magyarországi képviselete nevében az ARC és a Morpho Communications iPod tok pályázatot hirdet ipar- és képzőművészek, ipar-, és képzőművész diákok és hallgatók, valamint a téma iránt érdeklődő alkotók számára. A verseny lehetőséget nyújt a pályázóknak arra, hogy mindennapi feladataik mellett egy már-már kultikus tárgy, az Apple iPodok számára olyan tokokat és táskákat tervezzenek, amely - a számtalan egyéb kiegészítőn kívül - egyedivé teszi az mp3 lejátszókat és védelmet is nyújt a mindennapos használat során. A pályamunkákat kilencfős zsűri bírálja majd el, a tokokból kiállítás is nyílik decemberben az Andrássy út 4. szám alatti Apple Centerben, továbbá az értékes nyeremények mellett a legjobbaknak lehetősége lesz az általuk tervezett tokok Apple hivatalos kiegészítőként való értékesítésére is.”
Ez oké, teljesen rendben van, tök süti! Ahol azonban az agyam leverte a gépszíjat: „Geszti Péter és a Megasztárból jól ismert Lakatos Márk, stylist is tagja a jeles ipar- és képzőművészekből álló a kilenc fős szakmai zsűrinek.” Gesztit megértem. Ő az iPod arca, itt a helye. Sikeres, tehetséges ezért vagy szeretik a népek, vagy utálják, de olyan embert még nem láttam, aki közömbös lenne iránta. De Lakatos Márk? Az ember, aki a komplett Megasztárt képes volt úgy felöltöztetni, hogy simán elmentek volna egy csepeli turkáló reklámjának? Na neeee! Azóta sem tudom kiheverni Trilla Trilla zakó alá felvett sweat shirt-jét, a zakó felé kicsapott kapucnival! Én sokáig azt gondoltam, hogy Görög Zitára akár egy krumpliszsákot is ráadhatnának, fölébe nylonotthonkával, az is jól állna neki. Lakatos Márk bebizonyította, hogy ő még egy olyan fantasztikus nőt is fel tud öltöztetni szarul, mint Zita, mert vagy a frizurája volt szörnyű, vagy a ruhája, vagy mindkettő. Nem állítom, hogy én lennék a divat császára – viszont legalább nem veszek zöld zoknit barna csukához –, viszont ha „ipar- és képzőművész, ipar-, és képzőművész diák és hallgató, valamint a téma iránt érdeklődő alkotó” lennék, akkor bizonyos, hogy az illető úrnak az ítészek közötti jelenléte eltántorítana attól, hogy részt vegyek a nemes versengésen. Ti kihagytátok a Megasztárt? Nem tudjátok, hogy miről beszélek? Vagy egyszerűen azt gondoljátok, hogy Görög Zita nem is jó nő? Semmi gond, Lakatos úr gondoskodott a megfelelő referenciaanyagról! http://www.lakatosmark.com/ Brrrr...

2005-10-17

„Ván átó! Ócó! Hányász te lábad?”

Amikor bloggolásba kezdtem, tettem egy szent esküvést, hogy nem leszek íráskényszeres csak az idő múlása okán, és csak akkor koptatom a biteket, ha valami érdekes történik, ami érdekelhet másokat is. Remélem ezt eddig sikerült betartani, mert rettentően gyűlölöm az olyan bloggereket, akik a székletük halmazállapotát is megírják.

Viszont a Vízlépcső állapotát közügynek tekintem. A hétvégén találtam egy használható számlálót, amit szerettem volna már régen ide. A felülete állította, hogy magától bele tud költözni a Blogspot HTML templétjébe. És tényleg! Viszont úgy elkurtította azt, hogy kénytelen voltam nyomni egy kövér resetet a templéten. Ennek következménye, hogy a retroháttér eltűnt, meg a szép scroll is, azokat nem tudtam magamtól visszaállítani. TRf megígérte, hogy segít, tehát mikor ezt olvassátok, már lehet, hogy minden visszaállt. De már most jó helyen van a számláló, meg egyébként is Free Piglet! Büszke vagyok magamra, mert ahhoz képest, hogy a HTML-hez közöm sincs, nem is rossz eredmény. Szóval ha TRf kész lesz a restaurálással, akkor hivatalosan is elérjük a 2.0-ás változatot. Ezen kívül majd rumot osztok szét és a hegyszorosnál mindenki békaember felszerelést húz! (Aki tudta, hogy ez egy idézet, az most örül...)

Lévén most igazi retrogeekség lenne csak terítéken, ellenpontoznám egy közérdekű autós közleménnyel. (Kezdek olyan lenni, mint a Napló. „Hamarosan beszámolunk a bázarekettyei négyszárnyú molylepke születéséről, de előbb tekintsék meg interjúnkat Pongóval!” Arrrgghhh...)

Osztom Caris kolléga régóta hangoztatott álláspontját, miszerint hamarosan kétféle autót lehet majd csak kapni; Daewoot és Samsungot. Ennek első jelei, az olcsó koreai autók már jó ideje elérték Európa partjait. De itt a kínai veszedelem is! A Jiangling Landwind egyértelműen a Honda Passport / Isuzu Trooper / Isuzu Rodeo / Opel Frontera (földrészenként eltérő a megnevezés) kalózkoppintása. Amikor a Totalcar először írt a gépről, nekem – be kell valljam –, tetszett. A ráaggatott árcédula meg még jobban. Nos, az ADAC – a német autóklub, aki nem tudta egyes! – letesztelte az Euro NCAP normák alapján, törésileg. Erről érdemes megtekinteni két sokkoló jellegű videót. A kéttonnás doboz egy 65 kilométer per órás ütközésnél az a-oszlopon túl törik finggá, nem túlélhető sérülést okozva a vezető fején és mellkasán. Ugyanez az ütközés megvan belülről is. Hátborzongató! Ugyan az 50-es oldalütközésről nem találtam kép vagy videóanyagot, de állítólag abban is hasonlóan szerepelt. Ezzel a produkcióval sikerült a masszív nulla csillagot elérnie, ami negatív csúcs. A dolog szépsége, hogy a kinaiak természetesen nekiestek az ADAC-nak, aminek az eredménye egy – a tesztdarabon a gyártó módosításai után elvégzett – újratesztelés lett, immáron csak 54-gyel, frontálisan. Erről is van video. Hááát... Aki azt hitte, hogy egy kínai autóba egy kicsivel is több és jobb minőségű anyagot gyömöszölnek, mint az életveszélyes, piacos kenyérpirítóba, hajszárítóba és karácsonyfaizzó-füzérbe együttvéve, az tévedett! Mindazonáltal én látnék fantáziát a hazai értékesítésben, „Anyósmobil” fantázianéven! Nagyon jó kis extra felszereltség ötleteim vannak! Szuperkönnyített karosszéria, bereszelt alváz, lukas légzsák, beroskadó felfüggesztés, távirányítással folyadék-mentesíthető kétkörös fékrendszer, „Tükör” típusú, fehérbetűs radiálok, nem-összecsukló „Gerely” fantázianevű kormányoszlop mind-mind feláras extraként lenne rendelhető. De egy hat hangszórós, ipari árammal boostolt sztereórendszer sem tűnik hülyeségnek. Már a szlogent is kitaláltam: „Jiangling, kimegtöri mindkifing!”

Now, something completely different:
Bali kitette a cikkem a Sinclair.HU-ra, amin mostanában dolgozgattam és hátráltatta a blogolást. Mit csináljak, az egyik hobby erősebb, mint a másik. Kockuljatok, ha nincs jobb dolgotok!

2005-10-15

Ha esetleg nem ismernétek

Igyekszem a közt is szolgálni!
Társadalmi célú hírdetés!
http://www.angryalien.com/
(Hint: Tessenek kedves lenni áthuzigálni a kurzort a "Play Again!" feliratok felett!)

2005-10-14

Back in the High Life again!

Akkor mondom sorjában a történéseket!
Guska kölcsön ADSL doboza zsír, nagy segítség és állati hálás vagyok érte neki is, meg Gazdag úrnak is! Ez a bejegyzés nem jött volna létre, ha ők nincsenek. Marhára hiányzik a Wi-Fi, mert az olyan „túlpörögtem, nem tudok elaludni, olyan fáradt vagyok” estéken – mint ez a mai is –, kitűnően tudok a végső fenékzsibbadásig frissítgetni a fürdőszobából. Most a szobában gyűröm az ipart, mert Vera már megint elaludt a tévé előtt, keresztben fekszik az ágyon az összes pokróc és paplan alatt, de ha lekapcsolnám a ricsajdobozt, azonnal felébredne. De így nem zavarja a billentyűkvatyalikvatty. Ő tudja. Remélem MP hamarosan megvajákoltatja a Linksyst, ha meg nem tudja, akkor kell egy új. Szponzorok jelentkezését várom!

Azt hiszem, női betegségem van! Ha rossz a kedvem vásárolok. Úgyhogy megvettem a fél internetet, vettem egy halom Sinclair cumót. Van köztük igazi ritkaság és már meg is jöttek! Rulez! Barebone G, ma csinált féltucat tökéletes fotót az izgalmasabbjáról. Annyira megihletett a dolog, hogy nekiláttam egy hosszabb, elbeszélő jellegű költeménynek a holmiról, ami most 90 százalékos állapotban van. Holnap bizonyosan elküldöm Balinak, aki ha kiteszi majd a Sinclair.HU-ra, ide is belinkelem, bár megageek anyag lesz. Napközben rászálltam az eBay ügyfélszolgálatra, mert már iszonyatosan szeretném visszakapni a 180 fontom és egy ostoba automatikus válaszadó robot kihozott a sodromból. Bízom bennük, de azért tartok is a végkifejlettől.

Ide is készül egy értelmesebb anyag az „egy csecsemőnek minden vicc új” irányelv szellemében, csak győzzétek kivárni. A szöveg az olyan 40 százaléknyi készültségi fokú, de kell hozzá egy talicska kép, és azzal el kell majd szöszölnöm.

Nekiláttunk a South Park ötödik szezonnak. Az új szinkron a régit még csak nem is karistolja. Iszonyat nem értem, hogyha valaki nekilát egy új szinkronnak, akkor miért nem tud igazodni a régihez! Miért lesz Nagy Meleg Alból, Nagy Buzi Al? Miért lett az „Ééééérteem?”-ből nem is tudom micsoda. Kár érte!

Nézzétek addig is Trauka okosságait – ott a link jobbra –, most a repülés helyett katonapolitika van nála műsoron, és tök igazsága van neki. Nekem is kell egy Free Piglet logó, RSS, meg szeretnék számlálót is. Majd piszkálom az online manókat bent. Szegények! Az idegeikre fogok menni!

2005-10-11

Tehnikál difikultiz

Megfetrengett az otthoni wireless router. Arra értem haza, hogy villog rajta minden LED. Nyomtam neki egy kövér resetet, akkor abbahagyta. Aztán már csak a Power meg a Diag LED égett. Aztán elkezdtek halványodni, mint a Terminátor szeme. Aztán kész. Semmi életjel. Persze át lehetne kötni az asztali gépet direktbe, de a fenének sincs kedve vacakolni a kábelekkel, meg talán fel sem érnéne a bejövő drót a kábelmodemtől addig. Ha minden jól megy, holnap kapok egy routert kölcsön Guskától - áldassék a neve - míg a sámánok megpróbálják megvajákolni a cuccot.
Lehet, hogy MP nem véletlenül vette ki árlistából a Linksys-t? Bár ez kihúzott két vagy három év nonstop üzemet. Lehet, hogy nem kellett volna kikapcsolni a nyaralás idejére? Ellustult volna? A lényeg a lényeg, pár napig biztos nem frissítek olyan lelkesen, mert nem szeretem a cégtől intézni az ilyesmit.
Bocs!

2005-10-09

Tolerancia II.

Láttam ma egy gyönyörűséges óriásplakátot. Hogyaszongya: "A cigányzene hungarikum. A cigányozás ne legyen az!" Most nekem ettől rosszul kéne éreznem magam? Összeszégyelni magam, hogy jajj, hát én hogy elnyomom szegény kissebbséget? Ide nekem a "Szakállas Bácsi" díjat akár, de szerintem meg "A cigányzene hungarikum. A cigánybűnözés ne legyen az!"

2005-10-08

Mentsük meg Malackát és beszélni kicsit madzsar

Igértem értelmes tartalmat, csapjunk belé!

Anno azért helyeztem el az oldalon a linkeket, mert gyakori vizsgálatra érdemesnek találom azokat a helyeket, melyekre mutatnak. (A nyilvánvaló kivétel, nyilvánvaló, hogy miért kivétel.) Ha nem így járnátok el velük kapcsolatban, akkor javaslom, pótoljátok a hiányosságot! Mindenekelőtt vizsgáljátok meg Trauka két szösszenetét, melyek egymással szorosan összefüggnek. Szigorúan a tolerancia jegyében úgy gondolom, hogy a tisztelt Dudley városatyáknak elment az eszük.

Az UPC által ránk zúdított tévéadó dömpingből én a természettudományos csatornákat kedvelem a legjobban, bár ugye volt egy időszak, amikor a Spektrum főműsoridőben csak és kizárólag múmiát, cápát, krokodilt, pókot és hullát tudott adni, normális témák csak este tíz után tudtak előkerülni. Amennyire tudom, nem csak én vagyok így, mások is ezekre a kanálisokra menekülnek a Győzikesó és a kereskedelmi adók hasonló elektronikus környezetszennyezése elől. Lévén a műsor sok rövidfilmből áll össze, irgalmatlan tempóban kell, hogy fordítsák a kivétel nélkül külföldi, javarészt amerikai gyártású filmeket. Értem én, hogy nem győzik a melót, meg igyekeznek minél olcsóbban megoldani a dolgot, de talán-talán nem lenne baj, hogyha valaki olyan próbálkozna a fordításokkal, aki ha még nem is ismeri tökéletesen a nyelvet, azért megáll gondolkodni egy olyan kifejezés hallatán, amit esetleg nem ismer. Ez persze nem történik meg! A mai estén a National Geographics lőtte el az amúgy nem létező „bombarazzia” kifejezést, a V2 rakéták gyártásának hátráltatásával kapcsolatban. Az eredetiben nagy valószínűséggel a „bombing raid”, azaz a „bombatámadás” lehetett. Emberünk nem találta meg a szótárban, összerakta a két szót, emlékeztetett a bombariadóra, ízlelgette, majd leírta. Ügyes!

2005-10-07

Under construction

Már van némi tartalom a Vízlépcsőn, itt az ideje, hogy ki is nézzen valahogy! A hátteret gondolom észrevettétek, de vannak további ötleteim is, hogy hogyan lehetne még szebb. TRf vadul túrja a CSS jegyzeteit, kihívásnak tekinti a hülye ötleteim megvalósítását.
Köszönetnyilvánítások:
-Köszi a Retro Gamer weboldalának az eredeti háttérért!
-Köszi TRf-nek a CSS tudásért és azért, hogy igyekszik valami HTML alapokat önteni a setét fejembe!
-Köszi Armitage-nak az ötletekért és a helyesírási hibák javításáért!
-Köszi Traunak a helyesírási hibák javításáért.
-Köszi MP-nek a buzdításért és az olvasóközönség verbuválásáért! (Nem, nem lesz fizetős az oldal, nyugi!) 8-)
Nem, nem költöztem barlangba, van mondanivalóm, tehát hamarosan értelmes tartalom is várható! Stay tuned!

2005-10-05

Trucker's Song

Zsenge gyermekkorom meghatározó mozija – lett volna, ha beengednek rá, mert 18 éven felülieknek volt – a Convoy. Amikor megjelent a DVD, azonnal megvettem és a feledhetetlen főcímzene is már ezer éve megvan MP3-ban. Na, most megkerítettem a dal szövegét! Érdekes nyelv! Angolra emlékeztet időnként. 8-]

The Works of C.W. McCall : Music From The Motion Picture "CONVOY"
Convoy (new version)
(Louis F. Davis, William Fries, C.W. McCall)
[On the CB]
Ah, breaker one-nine, this here's the Rubber Duck. You gotta copy on me, Love Machine? Ah, 10-4, Pig Pen, fer shure, fer shure. By golly, it's clean clear to Taco Town. Yeah, we definitely got us the front door, good buddy. Mercy sakes alive, looks like we got us a convoy...

Arizona, noon, on the seventh of June
When they highballed over the pass
Bulldog Mack with a can on back
And a Jaguar haulin' ass
He's ten on the floor, stroke an' bore
Seatcover's startin' ta gain
Now beaver, you a-truckin' with the Rubber Duck
An' I'm about ta pull the plug on your drain

[Chorus]
'Cause we got a little ol' convoy
Rockin' through the night
Yeah, we got a little ol' convoy,
Ain't she a beautiful sight?
Come on and join our convoy
Ain't nothin' gonna get in our way
We gonna roll this truckin' convoy
'Cross the U-S-A
Convoy!

[On the CB]
Ah, breaker, Pig Pen, this here's the Duck, again, and ah you wanna back off on them go-go girls? 10, roger, 'bout five mile or so. Yeah, them hogs is gettin' in-tense up here.

New Mexico, on I-four-oh
Like a Texas lizard on glass
One thousand pedals was mashin' the metal
Them bears was a-walkin' the grass
We trucked all day and we trucked all night
Big Benny improvin' our style
We could tell by the smell
We was headin' for Hell
And the Devil was Dirty Lyle

[Chorus]
'Cause we got a great big convoy
Rockin' through the night.
Yeah, we got a great big convoy,
Ain't she a beautiful sight?
Come on and join our convoy
Ain't nothin' gonna get in our way.
We gonna roll this truckin' convoy
'Cross the U-S-A.
Convoy!


[This next verse appears only in the movie itself; it's not in the song on the soundtrack album.]

Texas dawn and the charge was on to the pits of Alvarez town
We had nine of our best comin' outta the west
And the ultimate hammer was down
Yeah, speed-trap city and we showed no pity
'Cause the whole damn place was a pile
We could tell by the smell it was trucker's hell
And the devil was Dirty Lyle

[On the CB]
Ah, now here's the plan, Pig Pen. When we get to the pass, we're gonna put on our fish costumes, pass out the Vaseline® an' an extra ration a' rum for the men. That should do it.

Now Lyle was a creep
He was tacky and cheap
But he had him a badge an' a gun
He hated the Duck and he hated his truck
And he loved to bust truckers for fun
So he followed the line
And he bided his time
And he watched for his chance to strike
Then he picked on a trucker
Yeah, a wiry ol' sucker
Yeah, the trucker they call Spider Mike
But the great Rubber Duck
Sorta run outta luck
When he crossed that final bridge
There's choppers and rigs full'a guns an' pigs
They's wall-to-wall on the ridge
He showed no fear as he grabbed his gear
An' he stuck it in grandaddy low
Them guns went boom
An' his ass went zoom
An' the Mack took a terminal blow

[On the CB]
Ah, how 'bout ya, Big Nasty, c'mon there. Say, listen, Big Nasty, we sure are glad you was along on this here run ta kick ass, dontcha know? Ah, 10-4, I know you can't say "kick ass" on the CB. Back.

Well, that big black Mack stopped dead in her tracks
When the trailer blew high in the air
There was pieces of truck and some pieces of Duck
And junk and debris everywhere
Then the rig took a drink an' commenced to sink
And there was no Duck no more
But that evil smile from Dirty ol' Lyle
Shone south from the north Texas shore

[Chorus]
'Cause we got a mighty convoy
Rockin' through the night.
Yeah, we got a mighty convoy,
Ain't she a beautiful sight?
Come on and join our convoy
Ain't nothin' gonna get in our way.
We gonna roll this truckin' convoy
'Cross the U-S-A.
Convoy!


Convoy! Ah, 10-4,
Convoy! Pig Pen, what's your twenty? Omaha? Well,
Convoy! they oughta know what to do with them hogs out there fer shure. Well, listen, good buddy,
Convoy! keep the bugs off'n your glass and the bears off'n your ass. We'll
Convoy! catch you on the flip-flop. This here's the Rubber Duck on the side. Southbound an' down.
Convoy! We gone. 'Bye,'bye.

2005-10-04

Kis Tehén jr.

Asszem elment az eszem. A TotalCar-os őrültek új főcímzenét készítettek, amiről videó is van Karottánál. Nagyon beteg! Én barom meg elkezdem keresni Few-et a Messengerben, hogy elküldjem neki a linket. 8,-( Hiányzol Öregem és nagyon remélem, hogy most hülyére röhögöd magad rajtam ott a felhő szélén, ahonnan lógatod a lábaidat. Valószínűleg hülyén festhetsz a nagy szárnyaiddal, de azért nem bánnám, ha valamikor megpingetnél World of Warcraftban.

Eredetileg Kis Tehén Juniorról akartam írni. Még Mallorcán ugrott elém, fagylalt volt a hasában és beleszerettem a kis sutyerák fejébe, a kakastaréjával. Azt hiszem az asztalomon álltában csavarokat, meg jumpereket tart majd ugyanott, bár nem túlzottan nagynövésű állat. Még pocakilag sem.

2005-10-01

Fabricado en España

Jó régen írtam régi vasról, itt az ideje egy kis geekségnek! Már egy éve Alízéknál pihent két csomagom is, és végre most rá tudtam tenni a mancsom. Mit mondjak, el vagyok ájulva! A Spanyol 128-cas gyönyörű! A popóján még ott van az Investronicás garancia zárjegy, ez a gép sohasem volt még kinyitva. Remélem a billentyűfóliája is rendben van, nem szeretném „elvenni a szüzességét”. Utána kell olvassak a neten majd ennek az Investronica – Indescomp dolognak. Eddig úgy tudtam, hogy az előbbi importálta a Sinclair gépeket Spanyolországba, de ezek szerint nem csak erről van szó, mert a 128-cas popsiján ott virít a „készült Spanyolországban felirat”.
Mi több a tápja is – mely ugyan hasonlít a standard Sinclair tápra – itt készült, ráadásul ráver a Sinclair tápra abban, hogy az elején ott egy piros LED a bekapcsolt állapot jelzésére, a 220-as vezeték belépésénél meg beépítettek egy ki-be kapcsolót.

Ami viszont sokkal nagyobb szám, az a numerikus klaviatúra. A 128-casokat itt kezdték el árusítani először és itt járt hozzá a numerikus klavi is, alapáron. Ugyanezért a szigetországban még legomboltak a delikvensről egy komoly összeget. A pontos árakra nem emlékszem, de valami olyasmi rémlik, hogy a 180 font körüli gép mellé egy húszas körül fájt a klavi. Horror! Nagyon remélem, hogy minden működni fog, mert Mallorcán azon kívül, hogy gyorsan lefotóztam őket a szállodai szobánk teraszán a fémasztalon mást nem igazán tudtam velük kezdeni. (Valószínűleg én vagyok az első a világtörténelemben, aki a nyaralása alatt ilyesmivel foglalatoskodott.) Izgultam a hazaszállítás miatt is, de a sporttáskás módszer bevált.A 128-cas mellé van még egy +2A-is, szintén Spanyol verzió. Érdekes, hogy ez már viszont Tajvanon készült, ugyanúgy, mint az Angol verziók. A magnója kicsit dzsuvásnak néz ki, amúgy szép állapotban van. Érdekes, hogy ugyan a tápja is tajvani, a Sinclair logó az elején nagyon fura. Valahogy sokkal „cingárabbak” a betűk, mintha nem találták volna el a megfelelő karakterkészletet. Nem értem, hogy mi lehet az oka, külön öntőszerszámot készítettek volna a Spanyol verziójú tápoknak? Elég valószínűtlen!


Valamelyik géphez kaptam egy Indescomp Centronics interfészt is. Érdekes és egész pofás, bár közel sem olyan izgalmas, mint a gépek. Valószínűleg a csatlakozó kiosztásai felderíthetetlenek – nem mintha használni akartam volna.