2005-09-10

Plázázni jó!

A múlt hétvégén elintéztük a nyaralás előtti bevásárlást. Semmi extra, csak a szokásos marhaságok, csupa olyasmi, amiről az ember indulás előtt jön rá, hogy kezd kikopni belőlük. Lévén mindketten dolgozunk hét közben, marad a hétvége és maradnak a plázák. Én ugyan szívből gyűlölöm ezeket a helyeket, mert – tisztelet a kivételnek – javarészt bunkók az eladók és úgy viselkednek, mintha valami hatalmas szívességet tennének nekem azzal, hogy szóba állnak velem, de kénytelen-kelletlen oda mentünk vásárolni.

Mondjuk ezt a bunkóskodás dolgot nem értem. Senki sem tartja vissza őket attól, hogy tovább képezzék magukat mondjuk részecskefizikusnak! De nem, nekik rám kell olyan képet vágniuk, mintha valami nagyon kellemes tevékenységben akadályoznám őket én, akinek létezése számukra groteszk és érthetetlen és egyébként is valami nagyon-nagyon visszataszító bugyrából bújtam elő az univerzumnak, ennek megfelelően jómagam is meglepően visszataszító lényként. Ez az ábrázat tökéletesen alkalmas például birkák felvigyázása közben, ámde azokra alkalmazni, akiknek a pénzéből él az ember, hááát… Szerintem nem szerencsés!

Az sem fér a fejembe, hogy mitől van az, hogy a ruházattal foglalkozó kereskedelmi egységek tulajdonosai valamilyen fura oknál fogva azt gondolják, hogy gatyaboltot csak úgy lehet üzemeltetni, hogy a ducc-ducc-ducc-rakatakának kell üvölteni! Ez akkor csak igazán praktikus, mert ki kell üvöltened a próbafülkéből, hogy „IGEN, EBBŐL A RUHÁNAK CSÚFOLT, TÚLÁRAZOTT FELMOSÓRONGYBÓL KÉNE EGY SZÁMMAL NAGYOBB!”

Szóval nem gondolom, hogy túlzó várakozással néztem a dolog elébe, de rövid expedíciónk azonban még így is tartogatott számomra meglepetést! Bevallom, azt hittem, hogy már minden olyat megtapasztaltam plázajellegű kereskedelmi értékesítés vonalon, ami nekem már totálisan elvette a kedvem az ilyen helyeken vásárlástól és nem tudnak újat mutatni, de tévedtem!

A C&A fantázianevű, minimum 2000 négyzetméteres létesítményben EGYETLEN eladót sem sikerült fellelnünk. Ezen persze nem voltam olyan nagyon-nagyon meglepve. Nem mondom, hogy hordjanak szerencsétlenek barna színű, „Centrum Áruházak,” nylon munkaköpenyt – ezek az idők már elmúltak szerencsére – de, legalább ha valami alapján meg lehetne különböztetni őket a betérőktől, az már nagy segítség lenne. A differenciálás vevő és eladó között azért is nehéz, mert – tapasztalataim szerint – a jelen divat szerint a tizensok és harminckevés közé eső korú, a vásárló- és értékesítőközönség zömét adó nőnemű egyedek öltözködését annak a szakmának a stílusjegyei uralják, melynek űzéséhez a „4000 a szakszi kabátban, 8000 a komplett, anált nem vállalok” szakkifejezéstár ismerete elegendő. Jelzem ez egy mozi utáni fagylaltozást kísérő bambulás esetén nem feltétlenül hátrány, de nekem kifejezetten elveszi a kedvem a vásárlástól, ha azon kell tanakodnom, hogy az eladó az most az a csaj, akinek a csüngő hasú vietnami malachoz hasonlatos bendője türemkedik át a miniszoknya felett, vagy az, akinek nonfiguratív tetkói uralják szoláriumbarna vállait és futnak le fonnyadt kebleihez, melyből a vékony felsőrész mit sem takar.

Viszont ami végképp vitte a pálmát, hogy az egyik helyen – miért is ne jutalmaznánk a kitűnő ötletet némi nyilvánossággal? Westend, New Yorker – implementálták a nyilvános próbafülke nevű intézményt! Az egész installáció festetlen idomvasakból hegesztődött össze, a fülkék a terem szélén találhatóak és a rajtuk lévő ajtó nagyjából annyit takar, mint a vadnyugati ivók lengőajtaja. Zseniális, nem?

Lényeg a lényeg, a fentebb vázolt kereskedelmi egységek sikerrel megtalálják azt a közönséget, akiket meg akarnak szólítani. Rombolunk az egyik ilyen ruházati ellátó intézményben, jön szembe egy 18-20 éves nyálbuzi gyerek – szétszolizva, pornósztár napszemüvegben –, a fülén mobil. Aszongya: „De én nem is tudom, hogy te melyik Andi vagy! Az a… dagadt?”

Valamelyest idevág Moncsi sztorija, aki egy másik plázának egy másik ruházati létesítményében osztályvezető. A nyitásuk óta cserélődnek a biztonsági őrök, mert az egyik nagyobb tulok, mint a másik. A minap megszólalt a jól ismert szkenner riasztója az ajtóban, amikor egy nő próbált átslisszolni rajta – nem lehetett túl gyakorlott szarka. Ijedtében eldobta a zacskót, amibe a szajrét tette és elszaladt. A biztonsági ogre meg csak nézett utána. Móni kérdőre vonta a fickót:
– Nem kéne esetleg utána menni?
– Nem tudom, én az ilyen helyzetekben úgy parázom!
– Ne hülyéskedj már! Fuss utána!
– Nekem olyan rossz az arcmemóriám! Már nem is tudom hogy nézett ki!”
Kész…

Nincsenek megjegyzések: