2005-09-30

Hurrá, nyaraltunk!

Nos, bármennyire is nehezemre esik, the show must go on!

Feltaláltam egy új szerencsejátékot! A játékos befizet egy komolyabb összeget, amiért cserébe egy számára ismeretlen légitársasággal egy meg nem nevezett országban, ismeretlen szálláson, ismeretlen körülmények között eltölthet az összeg nagyságától függően egy vagy két hetet. A mázlisták így eljuthatnak egy tisztességes állapotú repülőgéppel, mondjuk Spanyolországba, lakhatnak egy csinos panzióban, kultúrált körülmények között, ha mázlijuk van, akkor ott fognak maguknak egy unatkozó német milliomosnőt és élnek, mint Marci hevesen. A pecheseket pedig a budaörsi reptérről egy lepukkant, kukacbombázóból átalakított AN-2-essel elvisszük Mátészalka mellé egy kis tanyára, pottyantóssal az udvaron, négy farönkre állított olajoshordóból kondácsolt zuhannyal, ahol összeismerkedhetnek a szomszéd őstermelő hátborzongató lányával, Mancikával.

Marhaság, azt mondjátok? Dehogyis! Úgy hívják ezt a játékot, hogy „nyaralás” és minden évben emberek milliói játsszák. Egyfajta szerencsejáték, afféle orosz rulett light. Minden évben befizetsz egy komolyabb összeget egy cégnek, hogy vigyenek el egy ismeretlen légitársasággal – ki tudja ki üzemelteti a chartert? – egy helyre, ahol még nem jártál, hogy lakhass egy olyan szállodában, amiről maximum egy képet láttál és abból próbálod megítélni, hogy milyen. Továbbá, hogy ismeretlen emberekkel ülj le minden reggel és este enni olyan ételt, amiről csak remélheted, hogy jó lesz. Erre mondom én, hogy marhaság! Szerintem az élelmesebbje próbál persze kiskapukat keresni. Ha egyszer kifog egy jó helyet, akkor oda visszajár, esetleg épít egy kulipintyót valamelyik felhagyott bányató mellett és próbálja jól érezni magát – vagy mint mi, egy külhonba szakadt barát türelmét használja ki a végletekig, vérmérséklettől függően potya szállás, vagy szállásfoglalás erejéig. (Ez a jegyzet nem jöhetett volna létre, ha nincs Alíz!) A kevésbé élelmesebbje meg az utazási irodás haverjával, vagy az ott kenőpénzzel megvesztegetett alkalmazottal ráíratja a befizetést igazoló papírjára, hogy VIP és utána azt várja, hogy érkezéskor vörös szőnyeg és limuzin várja a reptéren a heti 120 ezréért, all inclusive. Azzal együtt nyaralni jó, bár egyre többször fordul meg a fejemben, hogy legközelebb megegyezek egy összegben MP-vel és beköltözünk hozzájuk egy hétre.

Mallorca dicsérete
Higgyetek nekem Feleim, Mallorca zsír hely! Sokat papolnak nekünk mostanában arról, hogy országimidzs. Hahahahahaha! A mallorcaiak ezt már rég feltalálták! (Azért nem írok „spanyolokat” mert azt ők pont akkora sértésnek veszik, mint az osztrákokra azt mondani, hogy németek. Egyébként egymás között ők a katalán egy sajátos dialektusát beszélik. Például Gaspar – Alíz férje – akkor tanult meg spanyolul, amikor elkezdett kölyökként iskolába járni, hiszen addig a családban, a szomszédságban a barátaival a fentebb említett nyelven beszélt. Szerintem pont az ilyen jellegzetességek tesznek érdekessé egy országot, nemde?) Ráadásul ők nem hiszik azt, hogyha egy vén, ámde ismert buzeránst beültetnek a kamera elé, hogy mondja azt róluk, hogy ők fasza hely, akkor már el is van intézve a dolog. Nem tisztelettel, ennél ők sokkal-sokkal okosabbak. Vannak olyan dolgok, melyek a természeti adottságokból következnek, vannak melyek az emberek vérében vannak, és vannak amik bizony kőkeményen anyagi vonatkozásúak. Menjünk sorban! Az, hogy Mallorca gyönyörű, azt nem részletezném, ennek a kifundálásához végképp nem kell sok ész. A legjobb a helyben, hogy van mit látni, hogy ott a tenger, hogy van egy fantasztikus óvárossal és szépséges belvárossal büszkélkedő fővárosuk, hogy cseppkőbarlangtól a kis sikátorokkal szabdalt apró városokig, falucskákig, ódon templomoktól erődítményekig minden van, amit „el lehet adni” a turistáknak. Azzal együtt gyanítom, hogy a látogatók 80%-ka mást sem csinál álló nap, mint döglik a parton, tömi a búráját meg vedel, tojik a látnivalókra. Tehát az adottságok megvannak, már csak el kell adni. (Hűha, mielőtt elfeledem! A helyi (pék?)sütik nagyon rendben vannak, ha oda vetődtök, feltétlenül próbáljátok ki! Nem tudom, minek hívják a cuccot, de isteni! Szóval tésztába töltenek mindenféle istenséget – pl. valamilyen tojásos husit, de szinte már-már főzelékszerű borsósat is burkoltunk – és azt kis pékségekben, meg cukrászdákban árulják. Beversz belőle kettőt és jól is laktál, pedig kisebbek, mint nálunk egy zsömle.)

Állítom, hogy a mallorcai ember végtelenül toleráns és van bennük egy olyan kedvesség, ami szerintem belőlünk már kiveszett. Nem állítom, hogy ott nincsenek zsiványok, mert az autóban hagyott táskáért éppúgy feltörik a verdát, mint bárhol a világon, de hát ez bizony Darwini természetes kiválasztódás, aki hülye haljon meg! Viszont simán megtörtént velünk, hogy a buszon a sofőr látta, hogy nagy köteg pénz van a pénztárcában – szándékosan nem mondom, hogy sok pénz, mert mindössze arról volt szó, hogy a váltáskor a 600 eurót 5-ös, meg 10-es címletekben kaptuk meg, meg kb. 20 000 forint is ezresekben, meg kétezresekben volt nálunk – és kedvesen, mosolyogva figyelmeztetett, hogy nem okos ennyi dinyérót villantani. De mondok mást! Áll a busz a megállóban, hülye turista vacakol az apróval. A sofőr vár, türelmes, nem csettinget a nyelvével, nem vág pofákat, a mögöttünk állók nem dudálnak, az utasok nem szólnak be, hogy „mi van már!?” A helyzet világos, a turista töketlenkedik, pont úgy, mint ahogy ők is töketlenkednének a világ egy ismeretlen szegletében és bőven van annyi eszük, hogy értelmetlen méltatlankodással nem lehet javítani a helyzeten. (Közbevetőleg: azért az utolsó napok egyikén sikerült kifognunk a sziget legnagyobb idiótáját. Elindul a busszal, amikor még nem is fizetünk, lekapcsolja a lámpát, nehogy megtaláld az aprót, közben majdnem nekitolat egy másik ott álló busznak. Mikor üvöltenek neki, hogy vigyázzon, akkor akkorát fékez, hogy odavertük magunkat a kapaszkodóhoz. Verának be is lilult a karja. Amikor megtelt az összes ülőhely, akkor nem hajlandó további utasokat felvenni. Két hét alatt senkit nem zavart, hogy az utasok álltak a buszon. De persze ez volt az egyetlen balfék, aki kell, hogy erősítse a szabályt.) Amit viszont nagyon-nagyon imádok az ottani emberekben, hogy három spanyol szóval, meg egy mosollyal ki lehet belőlük váltani azt, hogy visszamosolyogjanak rád, és még kedvesebbek legyenek mint addig, pedig tényleg semmi baj nincs az alapállapotukkal sem. Egyszerűen ahhoz vannak hozzászokva, hogy az alap német látogató egy tapló, meg sem próbálkozik azzal, hogy közeledjen a helyiekhez a „kérem, köszönöm, 1-2-3-4, jó napot, jó estét” helyi változatának alkalmazásával – nem mintha amúgy a saját nyelvükön olyan gyakran alkalmaznák ezeket a drága jó emberek – az angolok sem okosabbak, de én hallottam őket a buszon köszönni, fel vannak mentve! Szóval éppen ezért értékelik, ha próbálkozol és ők röhögnek a legnagyobbakat a nyelvi akadályokon. Nem rajtad! Veled! Nagy különbség! Apróság, de nagyon tetszett, hogy sehol nem éreztem úgy – ellentétben Krétával, ami szerintem egy szutyok hely – hogy engem most le akarnak húzni. Apróság, de… Szóval ha parkolni akarsz és a legfrekventáltabb helyen szottyan kedved, akkor persze fizetni kell. De ha hajlandó vagy ötven métert sétálni – nyaralsz, ráérsz és nem a nagybevásárlásból cipekedsz – akkor ingyen parkoltál. A múzeumok és hasonló helyek belépői teljesen megfizethetőek és ésszerű árakat kérnek.

Ami pedig a pénzen vehető dolgokat illeti… Nos, látszik, hogy a turizmusból befolyt pénzt visszaforgatják. Minden évben – lévén most voltunk harmadszor – tapasztaljuk, hogy vannak építkezések, amik csak arról szólnak, hogy a turista jobban érezze magát, hogy élhetőbb legyen a sziget még úgy is, hogy tavasztól őszig megsokszorozódik a lakosság. (A helyi lakosság 750 000 fő, ez nyaranta felmegy valami döbbenetesen sok millióra (!), ami azért is gáz, mert nincs elég víz. Ebből behozatalra szorulnak és most kezdték el két sótalanító üzem építését, aminél drágább édesvízforrás nincs.) Mindig azt látjuk, hogy egy évvel később ezek a munkálatok már befejeződtek, hogy amit elkezdtek az elkészült. A lépték az „új zuhanyzókat állítunk fel a partontól”, a „lekövezzük a parti sétányt és bringautat építünkön át”, a „további autópályákat építünk, mert máshogy ennyi ember nem tud közlekedni az amúgy nem túl nagy sziget egyik szegletéből a másikba” építkezésekig tart. A tömegközlekedés jól működik, a buszokat elkérném Budapestre, mert mind légkondicionált. A pontosság az változó, de tényleg csak a forgalom meg az utasszám függvényében, ellentétben a már citált Kréta, „valamikor majd jön” mentalitásával. (Mondom, baj van a Kréta körül!)

Németek dicsérete
Mallorcán mindig emlékeztetnem kell magam, hogy bizony, ez a nép adta a világnak Wagnert, Göethét, a BMW-ket, pedig ott mindenáron azt akarják elhitetni velem, hogy a német kultúra nem terjed túl Derricken, Rudi Fölleren és Teresa Orlowskin. Nem tudom teljes mértékben hibáztatni a németeket azért, hogy csak is kizárólag az édes jó anyjuk nyelvén hajlandóak megszólalni, mert mindenki ki akarja őket szolgálni. Az éttermekben, az üzletekben, a turisták látogatta összes helyen németül próbálkoznak kommunikálni és persze a feliratok is így vannak. Két hét alatt sikerült olyan túladagolást összeszednem a nyelvből és a kultúrából, hogy hazaérve azt hiszem ráteszem a gyerekzárat a tévében a német adókra és elfelejtem a kódot. A baj az, hogy drága jó barátaink nem tudnak mulatni, csak tombolni, az otthoni agyonszabályozott életmódjuk után itt teljesen kivetkőznek magukból és gyakran olyan debilek lesznek, hogy az már egyenesen ijesztő. A fiatalabb nemzedéket már megtapasztaltuk tavaly és tavalyelőtt. Most ők javarészt már hazahúztak, mert elkezdődött az iskola, a kindereket be kellett adni schuléba lernen, meg Hanzinak is be kellett menni fauvéket fabrikálni. Ezen kívül a területi megoszlás is jellemző. El Arenal és Playa de Palma környéke a Német megszállási övezet központja, kőkemény túristagettó, igazi büntetés. Ide vegyesen áramlanak fiatalok és idősebbek is, és persze ez a legolcsóbb. A fiatalabb jó német munkásemberek napi programja a reggeli felkeléssel, evéssel kezdődik, a parton dögléssel folytatódik, majd este a bebaszással és tombolással ér véget. Bár a bebaszás nincs napszakhoz kötve, az fakultatív. A legkeményebbek, az all inclusive szállodák, ahol az az alapvető stratégia, hogy „kifizettem, tehát leeszem-leiszom”, a többit el lehet képzelni! A fiatalok igencsak kreatívak a tombolást illetőleg. (Szerkesztői megjegyzés: a továbbiakban citált esetek nem a képzelet szülöttei, bármennyire is elképesztők, megtörténtek. Élő, vagy holt(részeg) személyekkel történő bármiféle egyezés nem a véletlen műve.) A második emeletről medencébe ugrálástól kezdve, a hatodikról kiszórt kerti székekig bőséges a repertoár. Egy esős, hideg napon azzal múlatták az időt, hogy egyenként, üvöltve berohantak a jéghideg tengerbe, majd ott lekuporodtak a vízben és biztatták a haverjaikat, hogy azok is tegyék ugyanezt. Hát tudja fene, sohase legyen jobb szórakozásuk! Az este náluk általában a discothekben ér véget, bár a szállodasor összes bárjában üvölt a ducc-ducc zene. Ha a szezonban odakeveredsz, az éjszakai alvást felejtsd el!

Az idősebbek már kicsit más tészta. Most Paguerában laktunk, míg a fenti két hely Palmától dél-délkeletre van, ez pont az ellenkező irányba, észak-északnyugatra és úgy tűnt ez az idősebb, középosztálybeli németek betelepítési övezete, így volt szerencsénk személyes tapasztalatokat szerezni. (Idefelé útba esik még Palma Nova, ami angol felségterületnek tűnt és legalább olyan keménynek, mint Arenal.) Ők esténként beülnek egy bárba és úgy vedelnek. A zenének persze nekik is üvölteni kell, de a repertoár az Anton aus Tirol technósított változata, valamint Mental Theo és Charlie Lownoise Ibiza DJ válogatott rémtettei helyett az elektro-sramli és az elektro-nyál közé korlátozódik. Mindkét műfaj főbb ismérvei a ducc-duccosított alapra felkevert borzalom. A Korda-Balázs terrorduó és Balázs Puli már-már színvonalnak hat mellettük. A németesített italodisco egyveleg több agysejtet pusztít, mint egy kiadós berúgás, a Kacsatáncot megkönnyeztem, a Modern Talkingért meg már egyenesen hálás voltam. Azt hiszem még két hét és belépek a David Hasselhof rajongók klubjába. Szerintem, ha egy börtönben ezt osztogatnák halmazatinak, akkor az Amnesty International kiverné a palávert. Szóval erre a zenére meresztik a valagukat az ötven felettiek a bárban, isznak, kedélyesen beszélgetnek, hatalmasakat röhögnek – a német humor évszázadai, ugye – nyerítve, mint a ló. Viszont ők javarészt 11 és hajnali egy között már kidőlnek, akkor lehet aludni reggel hatig, amikor megérkezik a kukásautó, hogy elvigye a szemetet. Aki nem ébredt még hajnalban arra, hogy a világ egy végtelen üvegcsörömpölés – mi legyen más a kukában, mint üres üveg, ilyen termelés mellett? – az semmit sem tud a világról. Oké, nem is kérdés, ide valószínűleg nem a német agysebészek és rakétatudósok járnak éves konferenciát tartani, de azon őszintén meglepődtem, amikor tavaly sikerült összefutni „König aus Mallorca”-val. Az ötvenes pali fején Burger Kinges koronát viselt, a nyakába egy szállodai függöny volt akasztva, aminek a csücskeit egy hasonló korú udvartartásából egy úriember csippentette újai közé és vitte utána. Még a vízbe is, amikor parasailingezni szottyant kedvük és irányba vették a motorcsónakot a vízben. Ha nincsenek legalább egy tucatnyian, akkor biztos elviszik őket a vigyorgóba. De nem! Komplett udvartartása volt a parton, hasonló módon kidekorálva. És ők azt gondolták, hogy jópofák. Az is gyakori, hogy társaságok ugyanúgy vannak öltözve. Egyenpólók, egyenbézbólsapkák a nevükkel behímezve. Tudja a rák, de én mindig szétröhögöm magam, ha egy ötven körüli, szétfolyós, szopottgombóc fejű csajszit látok a tűző napon rombolni, szigorúan fekete pólóban, Gudrun felirattal.
Persze az igazán gazdagoknak is megvan a saját gettójuk a szigeten, egymillió eurós jachtokkal és bár ott is vannak bőven éttermek és bárok, ott azért éjjel kuss van már egy utcával beljebb. Akárhogyan is, ha pihenni akarsz úgy igazán egy mallorcai nyaralás alatt, akkor arra kell törekedni, hogy messzire lakj a németektől, de ez egyenesen kivitelezhetetlen. Talán ha a sziget belsejében bérelsz egy házat, akkor megy, normál esetben el kell viselned őket, pedig atomkemények.

Magyarok dicsérete
A jó magyar munkásember nem beszél nyelveket, ez tény. Ezen kívül hajlamos minden élelmességét levetkőzni egy perc alatt, ha külföldre utazik. Így ha valaki arra adná a fejét, hogy telepített idegenvezető lesz valahol, akkor némi Pethő Intézetes előélet jól jöhet. Ez a foglalkozás az, amikor olyan feladataid vannak, hogy a charterről leeső embereket a megfelelő buszra tereld fel – nem egyszerű, mert miután megmondják, hogy melyik számúra is kell felszállni X családnak, ők természetesen másikra tápászkodnak fel, ezért a buszon ismételt névsorolvasás van. A szállodában időnként rájuk nézzen, a fogadóórákon – amikor odamegy a szállodákba a delikvensekhez –, akkor szervezett kirándulásokat adjon el nekik, meg bérautót. Távozáskor meg feltegyen a buszra és a gépre, ha meg a kettő között valami nagyon-nagy baj van, akkor a vészhelyzeti „SOS telefonon” elérhető legyen. Mindezen feladatai csinos kis brosúrában betűbe is vannak öntve, a legszükségesebb helyi tudnivalókkal megspékelve a kezébe vannak adva a jó turistának – bár aki azt fordította, annak gyakran nem sok köze volt édes anyanyelvünkhöz –, aki valószínűleg a brosúrát nem olvassa el. Sőt! Már a borítékot sem olvassa el, amiben a brosúra van és rá van írva annak a busznak a száma, ami a szállodájába fogja vinni. Éppen ezért az éjjel-nappal bekapcsolt „SOS telefonra” egészen hajmeresztő hívások képesek befutni. Ha telepített idegenvezető barátoddal együtt próbálsz időt tölteni a nyaralásod alkalmával annak szabadnapjain, akkor figyelj arra oda, hogy soha, semmilyen körülmények között se röhögj hangosan, míg ő telefonál! A beérkező hívások a teljesen érthetőektől – szerencsétlen flótás vakbele pont a nyaralás hetét választja ki, hogy begyulladjon, és gazdáját kórházba juttassa – a döbbenetesen debilekig tartanak. Azt hiszem, ha a nyaralni vágyóknak egy IQ tesztet kéne kitölteniük, akkor az utazási irodák csődbe mennének, nagyon rövid idő alatt. Azt hiszem az a két csaj is teljes egészében „Tajgetosz pozitív”, akik két napig azért nem ettek egy falatot sem, „mert nem tudták hol van a szállodában az étterem”. Könyörgöm, ha egy rohadt szót sem beszél idegen nyelven – bár elképzelni sem tudom, hogy azt nem hallotta még életében, hogy „resztaurant” –, de odamegy a recepción az alkalmazotthoz és közli vele, hogy „hamm-hamm”, miközben kitátja a szájacskáját, és kanalazó mozdulatokat imitál, akkor ne jönnének rá arra, hogy mi a fészkes fenét is akar. Arról a módszerről már nem is beszélve, hogy esetleg elindul az orra után kajaidőben. Vagy azok is megérettek egy alávetésre a fenti hegyről, akik képesek voltak megérkezni a szigetre egy szál büdös euró nélkül, csak forinttal a zsebben, gondolván, hogy majd itt beváltják. Aztán csodálkoztak, hogy Mallorcán valamiért nem akarnak forintot venni a bankokban. De ugyanezek képesek voltak telefonálni, hogy „hogyan kell képeslapot küldeni”. Lehet, hogy nem lennék jó idegenvezető, mert valószínűleg én javasoltam volna nekik, hogy „áldozzatok fekete kakast, bazdmeg!” De volt olyan is, aki az autópályáról telefonált, hogy melyik kijáratnál kell lekanyarodnia, meg késő este, hogy szerencsétlen idegenvezető „meséljen a szigetről”. Persze az ilyen megérdemli, hogy kőkemény forint ezreket fizessen ki aztán otthon telefonszámla gyanánt. A kedvencem az az állat volt, aki azért telefonált, hogy „hol lehet porszívót bérelni, mert a gyerek, porszívóra szerelhető orrszívó berendezését szeretnék működtetni”. Igen, ahhoz angyali türelem kell, hogy az ember ilyenkor javasolja, hogy menjenek be egy patikába és vegyenek egy pumpásat. Persze a legjobbak azok, akik valószínűleg otthon valami lepukkant lakótelepen laknak, a kedvenc szórakozásuk, hogy a szomszéd lábtörlőjére szaratják a kutyát, de itt persze semmi sem elég jó nekik. A részvételi jegyre, golyóstollal felírt „VIP” felirat éppúgy lehet az ő egyéni próbálkozásuk, mint az utazási irodai alkalmazott, borravaló ellenében kiváltott próbálkozása, vagy egy titkos, iparági közös jelzés, a különösen debilek megkülönböztetésére (Valami Iszonyat Primitív). Debilek meg vannak bőven! Ahhoz is rengeteg sok ész kell, hogy a repülőjegyet az érkezéskor kidobják a népek. Annak ellenére, hogy arra Budapest - Palma de Mallorca - Budapest van írva, ez rendszeres. Nem tudom, hogy ilyenkor számítanak-e fel vagy sem külön költséget az utazási irodák az új jegyért, de én megtenném. A tápláléklánc csúcsán – vagy éppenséggel az alján, nézőpont kérdése – azok állnak, akik nem elég, hogy hihetetlen ostobák, de ráadásul okoskodnak is. Példák: Azon meg lehet lepődni és lehet bosszankodni, hogy a félpanzióban a vacsorához nem jár ingyenesen ital. Az első alkalommal, mikor mi voltunk így nyaralni, mi is meglepődtünk, befizettük az X eurót a két üvegecske narancsléért és többet nem kértünk, amikor jöttek megkérdezni, hogy mit is innánk. De a következő alkalommal bizonyosan nem próbálnék meg beállítani egy palack ásványvízzel, vagy ha mégis, hát nem csodálkoznék azon, hogy kivágnak, mint a gerelyt. De az egész biztos, hogy ezért nem hívnám fel az idegenvezetőt, nem panaszkodnék neki erről, nem vezetném le a szupermarketes árakból kiindulva, hogy ez nyolcszáz százalékos haszon és fenyegetőznék azzal, hogy beszélni fogok a szálloda vezetőjével erről. Nem, ehhez nagyon-nagyon hülyének kell lenni! (Elképzeltem azt is, hogy egy hotelmanager végighallgat egy ilyen levezetést, és azt mondja, hogy „Uram! Önnek igaza van! Röstellem magam, most felhívom a szállodalánc tulajdonosát és megmondom neki a magamét! Micsoda szemét vadkapitalista!”) Szóval ez az idegenvezetősködés kemény kenyér! A fentiek mind-mind kitűnő szereplői lennének egy „Mallorcai hülyeséggyűjtemény” című könyvnek, melyet az itteni idegenvezetők tapasztalataiból táplálkozna. (Van még sztori bőven, de egyszerűen túl hihetetlenek.)
Nem állítom, hogy a németek, vagy az angolok egy árva IQ-val is okosabbak lennének, mint mi, de legalább ők abban az előnyben vannak, hogy irgalmatlan sokan vannak, ezért más népek beszélik a nyelvüket. Mi még ezt sem mondhatjuk el!

Air Teutonic
Ha már elmeséltem régebben, hogy hogyan indított Air Berlin, akkor el kell mesélnem azt is, hogy hogyan szolgáltatott. Gondolkodtam rajta, hogy írok egy kedves levelet az ügyfélszolgálatuknak, hátha érdekli őket, hogy egy első alkalommal a szolgáltatásukat igénybe vevő utas miért dönt úgy, hogy kerülni fogja őket a jövőben, mint a pestist, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme sem lenne.
A foglaláskor a rendszerük felkínálja, hogy fejenként nyolc euróért foglalhatsz magadnak széket és nem kell könyökölnöd a beszálláskor. Ez – mint kiderült – hatalmas lehúzás, mert mindenképpen kapsz beszállókártyát ülésszámmal, tehát máris értelmetlen az egész, ha csak azt nem nézzük, hogy oda ülsz, ahová szeretnél – gépeleje, géphátulja, ahová tetszik – ha befizeted a 8 ajró hülyeségi pótlékot. Befizettük, fölösleges volt. A gépünk késett, kb. 45 percet. Senki sem vette a fáradtságot, hogy kiírja ezt a képernyőkre, senki sem vette a fáradtságot, hogy elnézést kérjen. A gépen a kötelező bejelentéseket eldarálták angolul is, de a légikisasszony arcára őszinte döbbenet ült ki, amikor nem németül próbáltunk velük kommunikálni. Legalább kétszer visszakérdezett, pedig azért a „Dájet Kók”-ot nem nevezném a nyelv legnagyobb magasságainak. Végül a „lájtkóla” átment. Legnagyobb meglepetésemre a kapitány a szokásos bejelentkezését azzal az átszállás szempontjából kritikus információval, hogy végül mennyit fogunk késni, csak németül tette meg. Megkérdeztem a frájlájntól, hogy „Vuldjúbíszókájnd to tell mí, ven vi vill get tu düsszldorf? Ájem vörrijing abót our konneksönflájt.” A második ismétlésre felfogta mit akarok, ígéretet tett arra, hogy kideríti és visszajön az infóval. Igen! Úgy van! Jól sejtitek! Többet nem láttuk. A leszálláskor kiderült, hogy belefért a késés, elértük a csatlakozásunkat.
Düsseldorfból induló gépünk késett. A menetrend szerinti indulás időpontja előtt kicsivel bemondták, hogy a gépünk egy másik kaputól fog indulni. Ott még fél órát kellett várnunk míg a gép előkerült. Senki sem vette a fáradtságot, hogy kiírja ezt a képernyőkre, senki sem vette a fáradtságot, hogy elnézést kérjen. A gépen a kötelező bejelentéseket eldarálták angolul is, de a légifiatalember arcára őszinte döbbenet ült ki, amikor nem németül próbáltunk velük kommunikálni.
A fedélzeti magazinban a cikkek kizárólag németül íródtak, ami ellentétben áll azzal a szokással, hogy a légitársaság „anyanyelvén” és angolul olvashatóak az írások a világon mindenhol.
Nos, ha egy légitársaság ennyire az anyaországa felé orientált, ha a személyzetének ennyire komoly problémái vannak a repülés nemzetközi nyelvének a megértésével – emlékezzünk csak vissza a foglalás körüli problémákra –, ha ennyire megbízhatatlanok a járatai, akkor nem értem, hogy mit akarnak elérni a nemzetközi piacon. Miért vannak honosított weboldalai fél tucat nyelven? Szerintem bátran cseréljék le a cégérüket Air Teutonic-ra, és a szlogenjük is lehetne „Wir fliegen Deutsche”. Air Berlin, köszönjük! Soha többé!

Nyaralni mindazonáltal jó! Végezetül néhány rendhagyó kép Mallorcáról, maximálisan giccses képeslap témáktól mentesen! (Néhány kép mobillal készült, mert amikor ciki lett volna előhúzni a fényképezőgépet, ott kényszermegoldásokhoz kell ugye folyamodni.)

Commodore számítógépeket értékesítő szaküzlet.

A főcímzene dallamára: „Villog a fény KITT elején, minden részt megnézek én!” A Fantasztikus Autó DVD kiadása, a főszerepben David Hasellnuss.

Ruszkik haza! Na jó, azért a helyieknek is tele lehet a törpje a szezon végére.

Kutyát a kukába tüfködni tilos!

Nekünk van Szürke Gulyánk, nekik Szürke Pinájuk!


Félek nem látszik jól – mobillal készült a kép –, de a képen egy darab angol anyuka látható, aki pórázon rángatja két év körüli ikerlányait. Szerintem ki kéne vele próbáltatni, hogy milyen az, amikor én rángatom őt egy napig pórázon.


Mint ahogy a tévében is láttuk! Sándorkám! Yikez!


Na, ehhez már Trauka is kéne! Gyanítom ő tudna magyarázatot adni arra, hogy ez a bizonyosan amerikai repülőgép hordozó mi a fenyőt keresett Palma előtt.

"József az én nagy barátom!" És igen! A helyiek megemlékeztek rólam! KÖSZÍÍÍÍÍÍ!

Nincsenek megjegyzések: