2005-09-30

Hurrá, nyaraltunk!

Nos, bármennyire is nehezemre esik, the show must go on!

Feltaláltam egy új szerencsejátékot! A játékos befizet egy komolyabb összeget, amiért cserébe egy számára ismeretlen légitársasággal egy meg nem nevezett országban, ismeretlen szálláson, ismeretlen körülmények között eltölthet az összeg nagyságától függően egy vagy két hetet. A mázlisták így eljuthatnak egy tisztességes állapotú repülőgéppel, mondjuk Spanyolországba, lakhatnak egy csinos panzióban, kultúrált körülmények között, ha mázlijuk van, akkor ott fognak maguknak egy unatkozó német milliomosnőt és élnek, mint Marci hevesen. A pecheseket pedig a budaörsi reptérről egy lepukkant, kukacbombázóból átalakított AN-2-essel elvisszük Mátészalka mellé egy kis tanyára, pottyantóssal az udvaron, négy farönkre állított olajoshordóból kondácsolt zuhannyal, ahol összeismerkedhetnek a szomszéd őstermelő hátborzongató lányával, Mancikával.

Marhaság, azt mondjátok? Dehogyis! Úgy hívják ezt a játékot, hogy „nyaralás” és minden évben emberek milliói játsszák. Egyfajta szerencsejáték, afféle orosz rulett light. Minden évben befizetsz egy komolyabb összeget egy cégnek, hogy vigyenek el egy ismeretlen légitársasággal – ki tudja ki üzemelteti a chartert? – egy helyre, ahol még nem jártál, hogy lakhass egy olyan szállodában, amiről maximum egy képet láttál és abból próbálod megítélni, hogy milyen. Továbbá, hogy ismeretlen emberekkel ülj le minden reggel és este enni olyan ételt, amiről csak remélheted, hogy jó lesz. Erre mondom én, hogy marhaság! Szerintem az élelmesebbje próbál persze kiskapukat keresni. Ha egyszer kifog egy jó helyet, akkor oda visszajár, esetleg épít egy kulipintyót valamelyik felhagyott bányató mellett és próbálja jól érezni magát – vagy mint mi, egy külhonba szakadt barát türelmét használja ki a végletekig, vérmérséklettől függően potya szállás, vagy szállásfoglalás erejéig. (Ez a jegyzet nem jöhetett volna létre, ha nincs Alíz!) A kevésbé élelmesebbje meg az utazási irodás haverjával, vagy az ott kenőpénzzel megvesztegetett alkalmazottal ráíratja a befizetést igazoló papírjára, hogy VIP és utána azt várja, hogy érkezéskor vörös szőnyeg és limuzin várja a reptéren a heti 120 ezréért, all inclusive. Azzal együtt nyaralni jó, bár egyre többször fordul meg a fejemben, hogy legközelebb megegyezek egy összegben MP-vel és beköltözünk hozzájuk egy hétre.

Mallorca dicsérete
Higgyetek nekem Feleim, Mallorca zsír hely! Sokat papolnak nekünk mostanában arról, hogy országimidzs. Hahahahahaha! A mallorcaiak ezt már rég feltalálták! (Azért nem írok „spanyolokat” mert azt ők pont akkora sértésnek veszik, mint az osztrákokra azt mondani, hogy németek. Egyébként egymás között ők a katalán egy sajátos dialektusát beszélik. Például Gaspar – Alíz férje – akkor tanult meg spanyolul, amikor elkezdett kölyökként iskolába járni, hiszen addig a családban, a szomszédságban a barátaival a fentebb említett nyelven beszélt. Szerintem pont az ilyen jellegzetességek tesznek érdekessé egy országot, nemde?) Ráadásul ők nem hiszik azt, hogyha egy vén, ámde ismert buzeránst beültetnek a kamera elé, hogy mondja azt róluk, hogy ők fasza hely, akkor már el is van intézve a dolog. Nem tisztelettel, ennél ők sokkal-sokkal okosabbak. Vannak olyan dolgok, melyek a természeti adottságokból következnek, vannak melyek az emberek vérében vannak, és vannak amik bizony kőkeményen anyagi vonatkozásúak. Menjünk sorban! Az, hogy Mallorca gyönyörű, azt nem részletezném, ennek a kifundálásához végképp nem kell sok ész. A legjobb a helyben, hogy van mit látni, hogy ott a tenger, hogy van egy fantasztikus óvárossal és szépséges belvárossal büszkélkedő fővárosuk, hogy cseppkőbarlangtól a kis sikátorokkal szabdalt apró városokig, falucskákig, ódon templomoktól erődítményekig minden van, amit „el lehet adni” a turistáknak. Azzal együtt gyanítom, hogy a látogatók 80%-ka mást sem csinál álló nap, mint döglik a parton, tömi a búráját meg vedel, tojik a látnivalókra. Tehát az adottságok megvannak, már csak el kell adni. (Hűha, mielőtt elfeledem! A helyi (pék?)sütik nagyon rendben vannak, ha oda vetődtök, feltétlenül próbáljátok ki! Nem tudom, minek hívják a cuccot, de isteni! Szóval tésztába töltenek mindenféle istenséget – pl. valamilyen tojásos husit, de szinte már-már főzelékszerű borsósat is burkoltunk – és azt kis pékségekben, meg cukrászdákban árulják. Beversz belőle kettőt és jól is laktál, pedig kisebbek, mint nálunk egy zsömle.)

Állítom, hogy a mallorcai ember végtelenül toleráns és van bennük egy olyan kedvesség, ami szerintem belőlünk már kiveszett. Nem állítom, hogy ott nincsenek zsiványok, mert az autóban hagyott táskáért éppúgy feltörik a verdát, mint bárhol a világon, de hát ez bizony Darwini természetes kiválasztódás, aki hülye haljon meg! Viszont simán megtörtént velünk, hogy a buszon a sofőr látta, hogy nagy köteg pénz van a pénztárcában – szándékosan nem mondom, hogy sok pénz, mert mindössze arról volt szó, hogy a váltáskor a 600 eurót 5-ös, meg 10-es címletekben kaptuk meg, meg kb. 20 000 forint is ezresekben, meg kétezresekben volt nálunk – és kedvesen, mosolyogva figyelmeztetett, hogy nem okos ennyi dinyérót villantani. De mondok mást! Áll a busz a megállóban, hülye turista vacakol az apróval. A sofőr vár, türelmes, nem csettinget a nyelvével, nem vág pofákat, a mögöttünk állók nem dudálnak, az utasok nem szólnak be, hogy „mi van már!?” A helyzet világos, a turista töketlenkedik, pont úgy, mint ahogy ők is töketlenkednének a világ egy ismeretlen szegletében és bőven van annyi eszük, hogy értelmetlen méltatlankodással nem lehet javítani a helyzeten. (Közbevetőleg: azért az utolsó napok egyikén sikerült kifognunk a sziget legnagyobb idiótáját. Elindul a busszal, amikor még nem is fizetünk, lekapcsolja a lámpát, nehogy megtaláld az aprót, közben majdnem nekitolat egy másik ott álló busznak. Mikor üvöltenek neki, hogy vigyázzon, akkor akkorát fékez, hogy odavertük magunkat a kapaszkodóhoz. Verának be is lilult a karja. Amikor megtelt az összes ülőhely, akkor nem hajlandó további utasokat felvenni. Két hét alatt senkit nem zavart, hogy az utasok álltak a buszon. De persze ez volt az egyetlen balfék, aki kell, hogy erősítse a szabályt.) Amit viszont nagyon-nagyon imádok az ottani emberekben, hogy három spanyol szóval, meg egy mosollyal ki lehet belőlük váltani azt, hogy visszamosolyogjanak rád, és még kedvesebbek legyenek mint addig, pedig tényleg semmi baj nincs az alapállapotukkal sem. Egyszerűen ahhoz vannak hozzászokva, hogy az alap német látogató egy tapló, meg sem próbálkozik azzal, hogy közeledjen a helyiekhez a „kérem, köszönöm, 1-2-3-4, jó napot, jó estét” helyi változatának alkalmazásával – nem mintha amúgy a saját nyelvükön olyan gyakran alkalmaznák ezeket a drága jó emberek – az angolok sem okosabbak, de én hallottam őket a buszon köszönni, fel vannak mentve! Szóval éppen ezért értékelik, ha próbálkozol és ők röhögnek a legnagyobbakat a nyelvi akadályokon. Nem rajtad! Veled! Nagy különbség! Apróság, de nagyon tetszett, hogy sehol nem éreztem úgy – ellentétben Krétával, ami szerintem egy szutyok hely – hogy engem most le akarnak húzni. Apróság, de… Szóval ha parkolni akarsz és a legfrekventáltabb helyen szottyan kedved, akkor persze fizetni kell. De ha hajlandó vagy ötven métert sétálni – nyaralsz, ráérsz és nem a nagybevásárlásból cipekedsz – akkor ingyen parkoltál. A múzeumok és hasonló helyek belépői teljesen megfizethetőek és ésszerű árakat kérnek.

Ami pedig a pénzen vehető dolgokat illeti… Nos, látszik, hogy a turizmusból befolyt pénzt visszaforgatják. Minden évben – lévén most voltunk harmadszor – tapasztaljuk, hogy vannak építkezések, amik csak arról szólnak, hogy a turista jobban érezze magát, hogy élhetőbb legyen a sziget még úgy is, hogy tavasztól őszig megsokszorozódik a lakosság. (A helyi lakosság 750 000 fő, ez nyaranta felmegy valami döbbenetesen sok millióra (!), ami azért is gáz, mert nincs elég víz. Ebből behozatalra szorulnak és most kezdték el két sótalanító üzem építését, aminél drágább édesvízforrás nincs.) Mindig azt látjuk, hogy egy évvel később ezek a munkálatok már befejeződtek, hogy amit elkezdtek az elkészült. A lépték az „új zuhanyzókat állítunk fel a partontól”, a „lekövezzük a parti sétányt és bringautat építünkön át”, a „további autópályákat építünk, mert máshogy ennyi ember nem tud közlekedni az amúgy nem túl nagy sziget egyik szegletéből a másikba” építkezésekig tart. A tömegközlekedés jól működik, a buszokat elkérném Budapestre, mert mind légkondicionált. A pontosság az változó, de tényleg csak a forgalom meg az utasszám függvényében, ellentétben a már citált Kréta, „valamikor majd jön” mentalitásával. (Mondom, baj van a Kréta körül!)

Németek dicsérete
Mallorcán mindig emlékeztetnem kell magam, hogy bizony, ez a nép adta a világnak Wagnert, Göethét, a BMW-ket, pedig ott mindenáron azt akarják elhitetni velem, hogy a német kultúra nem terjed túl Derricken, Rudi Fölleren és Teresa Orlowskin. Nem tudom teljes mértékben hibáztatni a németeket azért, hogy csak is kizárólag az édes jó anyjuk nyelvén hajlandóak megszólalni, mert mindenki ki akarja őket szolgálni. Az éttermekben, az üzletekben, a turisták látogatta összes helyen németül próbálkoznak kommunikálni és persze a feliratok is így vannak. Két hét alatt sikerült olyan túladagolást összeszednem a nyelvből és a kultúrából, hogy hazaérve azt hiszem ráteszem a gyerekzárat a tévében a német adókra és elfelejtem a kódot. A baj az, hogy drága jó barátaink nem tudnak mulatni, csak tombolni, az otthoni agyonszabályozott életmódjuk után itt teljesen kivetkőznek magukból és gyakran olyan debilek lesznek, hogy az már egyenesen ijesztő. A fiatalabb nemzedéket már megtapasztaltuk tavaly és tavalyelőtt. Most ők javarészt már hazahúztak, mert elkezdődött az iskola, a kindereket be kellett adni schuléba lernen, meg Hanzinak is be kellett menni fauvéket fabrikálni. Ezen kívül a területi megoszlás is jellemző. El Arenal és Playa de Palma környéke a Német megszállási övezet központja, kőkemény túristagettó, igazi büntetés. Ide vegyesen áramlanak fiatalok és idősebbek is, és persze ez a legolcsóbb. A fiatalabb jó német munkásemberek napi programja a reggeli felkeléssel, evéssel kezdődik, a parton dögléssel folytatódik, majd este a bebaszással és tombolással ér véget. Bár a bebaszás nincs napszakhoz kötve, az fakultatív. A legkeményebbek, az all inclusive szállodák, ahol az az alapvető stratégia, hogy „kifizettem, tehát leeszem-leiszom”, a többit el lehet képzelni! A fiatalok igencsak kreatívak a tombolást illetőleg. (Szerkesztői megjegyzés: a továbbiakban citált esetek nem a képzelet szülöttei, bármennyire is elképesztők, megtörténtek. Élő, vagy holt(részeg) személyekkel történő bármiféle egyezés nem a véletlen műve.) A második emeletről medencébe ugrálástól kezdve, a hatodikról kiszórt kerti székekig bőséges a repertoár. Egy esős, hideg napon azzal múlatták az időt, hogy egyenként, üvöltve berohantak a jéghideg tengerbe, majd ott lekuporodtak a vízben és biztatták a haverjaikat, hogy azok is tegyék ugyanezt. Hát tudja fene, sohase legyen jobb szórakozásuk! Az este náluk általában a discothekben ér véget, bár a szállodasor összes bárjában üvölt a ducc-ducc zene. Ha a szezonban odakeveredsz, az éjszakai alvást felejtsd el!

Az idősebbek már kicsit más tészta. Most Paguerában laktunk, míg a fenti két hely Palmától dél-délkeletre van, ez pont az ellenkező irányba, észak-északnyugatra és úgy tűnt ez az idősebb, középosztálybeli németek betelepítési övezete, így volt szerencsénk személyes tapasztalatokat szerezni. (Idefelé útba esik még Palma Nova, ami angol felségterületnek tűnt és legalább olyan keménynek, mint Arenal.) Ők esténként beülnek egy bárba és úgy vedelnek. A zenének persze nekik is üvölteni kell, de a repertoár az Anton aus Tirol technósított változata, valamint Mental Theo és Charlie Lownoise Ibiza DJ válogatott rémtettei helyett az elektro-sramli és az elektro-nyál közé korlátozódik. Mindkét műfaj főbb ismérvei a ducc-duccosított alapra felkevert borzalom. A Korda-Balázs terrorduó és Balázs Puli már-már színvonalnak hat mellettük. A németesített italodisco egyveleg több agysejtet pusztít, mint egy kiadós berúgás, a Kacsatáncot megkönnyeztem, a Modern Talkingért meg már egyenesen hálás voltam. Azt hiszem még két hét és belépek a David Hasselhof rajongók klubjába. Szerintem, ha egy börtönben ezt osztogatnák halmazatinak, akkor az Amnesty International kiverné a palávert. Szóval erre a zenére meresztik a valagukat az ötven felettiek a bárban, isznak, kedélyesen beszélgetnek, hatalmasakat röhögnek – a német humor évszázadai, ugye – nyerítve, mint a ló. Viszont ők javarészt 11 és hajnali egy között már kidőlnek, akkor lehet aludni reggel hatig, amikor megérkezik a kukásautó, hogy elvigye a szemetet. Aki nem ébredt még hajnalban arra, hogy a világ egy végtelen üvegcsörömpölés – mi legyen más a kukában, mint üres üveg, ilyen termelés mellett? – az semmit sem tud a világról. Oké, nem is kérdés, ide valószínűleg nem a német agysebészek és rakétatudósok járnak éves konferenciát tartani, de azon őszintén meglepődtem, amikor tavaly sikerült összefutni „König aus Mallorca”-val. Az ötvenes pali fején Burger Kinges koronát viselt, a nyakába egy szállodai függöny volt akasztva, aminek a csücskeit egy hasonló korú udvartartásából egy úriember csippentette újai közé és vitte utána. Még a vízbe is, amikor parasailingezni szottyant kedvük és irányba vették a motorcsónakot a vízben. Ha nincsenek legalább egy tucatnyian, akkor biztos elviszik őket a vigyorgóba. De nem! Komplett udvartartása volt a parton, hasonló módon kidekorálva. És ők azt gondolták, hogy jópofák. Az is gyakori, hogy társaságok ugyanúgy vannak öltözve. Egyenpólók, egyenbézbólsapkák a nevükkel behímezve. Tudja a rák, de én mindig szétröhögöm magam, ha egy ötven körüli, szétfolyós, szopottgombóc fejű csajszit látok a tűző napon rombolni, szigorúan fekete pólóban, Gudrun felirattal.
Persze az igazán gazdagoknak is megvan a saját gettójuk a szigeten, egymillió eurós jachtokkal és bár ott is vannak bőven éttermek és bárok, ott azért éjjel kuss van már egy utcával beljebb. Akárhogyan is, ha pihenni akarsz úgy igazán egy mallorcai nyaralás alatt, akkor arra kell törekedni, hogy messzire lakj a németektől, de ez egyenesen kivitelezhetetlen. Talán ha a sziget belsejében bérelsz egy házat, akkor megy, normál esetben el kell viselned őket, pedig atomkemények.

Magyarok dicsérete
A jó magyar munkásember nem beszél nyelveket, ez tény. Ezen kívül hajlamos minden élelmességét levetkőzni egy perc alatt, ha külföldre utazik. Így ha valaki arra adná a fejét, hogy telepített idegenvezető lesz valahol, akkor némi Pethő Intézetes előélet jól jöhet. Ez a foglalkozás az, amikor olyan feladataid vannak, hogy a charterről leeső embereket a megfelelő buszra tereld fel – nem egyszerű, mert miután megmondják, hogy melyik számúra is kell felszállni X családnak, ők természetesen másikra tápászkodnak fel, ezért a buszon ismételt névsorolvasás van. A szállodában időnként rájuk nézzen, a fogadóórákon – amikor odamegy a szállodákba a delikvensekhez –, akkor szervezett kirándulásokat adjon el nekik, meg bérautót. Távozáskor meg feltegyen a buszra és a gépre, ha meg a kettő között valami nagyon-nagy baj van, akkor a vészhelyzeti „SOS telefonon” elérhető legyen. Mindezen feladatai csinos kis brosúrában betűbe is vannak öntve, a legszükségesebb helyi tudnivalókkal megspékelve a kezébe vannak adva a jó turistának – bár aki azt fordította, annak gyakran nem sok köze volt édes anyanyelvünkhöz –, aki valószínűleg a brosúrát nem olvassa el. Sőt! Már a borítékot sem olvassa el, amiben a brosúra van és rá van írva annak a busznak a száma, ami a szállodájába fogja vinni. Éppen ezért az éjjel-nappal bekapcsolt „SOS telefonra” egészen hajmeresztő hívások képesek befutni. Ha telepített idegenvezető barátoddal együtt próbálsz időt tölteni a nyaralásod alkalmával annak szabadnapjain, akkor figyelj arra oda, hogy soha, semmilyen körülmények között se röhögj hangosan, míg ő telefonál! A beérkező hívások a teljesen érthetőektől – szerencsétlen flótás vakbele pont a nyaralás hetét választja ki, hogy begyulladjon, és gazdáját kórházba juttassa – a döbbenetesen debilekig tartanak. Azt hiszem, ha a nyaralni vágyóknak egy IQ tesztet kéne kitölteniük, akkor az utazási irodák csődbe mennének, nagyon rövid idő alatt. Azt hiszem az a két csaj is teljes egészében „Tajgetosz pozitív”, akik két napig azért nem ettek egy falatot sem, „mert nem tudták hol van a szállodában az étterem”. Könyörgöm, ha egy rohadt szót sem beszél idegen nyelven – bár elképzelni sem tudom, hogy azt nem hallotta még életében, hogy „resztaurant” –, de odamegy a recepción az alkalmazotthoz és közli vele, hogy „hamm-hamm”, miközben kitátja a szájacskáját, és kanalazó mozdulatokat imitál, akkor ne jönnének rá arra, hogy mi a fészkes fenét is akar. Arról a módszerről már nem is beszélve, hogy esetleg elindul az orra után kajaidőben. Vagy azok is megérettek egy alávetésre a fenti hegyről, akik képesek voltak megérkezni a szigetre egy szál büdös euró nélkül, csak forinttal a zsebben, gondolván, hogy majd itt beváltják. Aztán csodálkoztak, hogy Mallorcán valamiért nem akarnak forintot venni a bankokban. De ugyanezek képesek voltak telefonálni, hogy „hogyan kell képeslapot küldeni”. Lehet, hogy nem lennék jó idegenvezető, mert valószínűleg én javasoltam volna nekik, hogy „áldozzatok fekete kakast, bazdmeg!” De volt olyan is, aki az autópályáról telefonált, hogy melyik kijáratnál kell lekanyarodnia, meg késő este, hogy szerencsétlen idegenvezető „meséljen a szigetről”. Persze az ilyen megérdemli, hogy kőkemény forint ezreket fizessen ki aztán otthon telefonszámla gyanánt. A kedvencem az az állat volt, aki azért telefonált, hogy „hol lehet porszívót bérelni, mert a gyerek, porszívóra szerelhető orrszívó berendezését szeretnék működtetni”. Igen, ahhoz angyali türelem kell, hogy az ember ilyenkor javasolja, hogy menjenek be egy patikába és vegyenek egy pumpásat. Persze a legjobbak azok, akik valószínűleg otthon valami lepukkant lakótelepen laknak, a kedvenc szórakozásuk, hogy a szomszéd lábtörlőjére szaratják a kutyát, de itt persze semmi sem elég jó nekik. A részvételi jegyre, golyóstollal felírt „VIP” felirat éppúgy lehet az ő egyéni próbálkozásuk, mint az utazási irodai alkalmazott, borravaló ellenében kiváltott próbálkozása, vagy egy titkos, iparági közös jelzés, a különösen debilek megkülönböztetésére (Valami Iszonyat Primitív). Debilek meg vannak bőven! Ahhoz is rengeteg sok ész kell, hogy a repülőjegyet az érkezéskor kidobják a népek. Annak ellenére, hogy arra Budapest - Palma de Mallorca - Budapest van írva, ez rendszeres. Nem tudom, hogy ilyenkor számítanak-e fel vagy sem külön költséget az utazási irodák az új jegyért, de én megtenném. A tápláléklánc csúcsán – vagy éppenséggel az alján, nézőpont kérdése – azok állnak, akik nem elég, hogy hihetetlen ostobák, de ráadásul okoskodnak is. Példák: Azon meg lehet lepődni és lehet bosszankodni, hogy a félpanzióban a vacsorához nem jár ingyenesen ital. Az első alkalommal, mikor mi voltunk így nyaralni, mi is meglepődtünk, befizettük az X eurót a két üvegecske narancsléért és többet nem kértünk, amikor jöttek megkérdezni, hogy mit is innánk. De a következő alkalommal bizonyosan nem próbálnék meg beállítani egy palack ásványvízzel, vagy ha mégis, hát nem csodálkoznék azon, hogy kivágnak, mint a gerelyt. De az egész biztos, hogy ezért nem hívnám fel az idegenvezetőt, nem panaszkodnék neki erről, nem vezetném le a szupermarketes árakból kiindulva, hogy ez nyolcszáz százalékos haszon és fenyegetőznék azzal, hogy beszélni fogok a szálloda vezetőjével erről. Nem, ehhez nagyon-nagyon hülyének kell lenni! (Elképzeltem azt is, hogy egy hotelmanager végighallgat egy ilyen levezetést, és azt mondja, hogy „Uram! Önnek igaza van! Röstellem magam, most felhívom a szállodalánc tulajdonosát és megmondom neki a magamét! Micsoda szemét vadkapitalista!”) Szóval ez az idegenvezetősködés kemény kenyér! A fentiek mind-mind kitűnő szereplői lennének egy „Mallorcai hülyeséggyűjtemény” című könyvnek, melyet az itteni idegenvezetők tapasztalataiból táplálkozna. (Van még sztori bőven, de egyszerűen túl hihetetlenek.)
Nem állítom, hogy a németek, vagy az angolok egy árva IQ-val is okosabbak lennének, mint mi, de legalább ők abban az előnyben vannak, hogy irgalmatlan sokan vannak, ezért más népek beszélik a nyelvüket. Mi még ezt sem mondhatjuk el!

Air Teutonic
Ha már elmeséltem régebben, hogy hogyan indított Air Berlin, akkor el kell mesélnem azt is, hogy hogyan szolgáltatott. Gondolkodtam rajta, hogy írok egy kedves levelet az ügyfélszolgálatuknak, hátha érdekli őket, hogy egy első alkalommal a szolgáltatásukat igénybe vevő utas miért dönt úgy, hogy kerülni fogja őket a jövőben, mint a pestist, de aztán rájöttem, hogy semmi értelme sem lenne.
A foglaláskor a rendszerük felkínálja, hogy fejenként nyolc euróért foglalhatsz magadnak széket és nem kell könyökölnöd a beszálláskor. Ez – mint kiderült – hatalmas lehúzás, mert mindenképpen kapsz beszállókártyát ülésszámmal, tehát máris értelmetlen az egész, ha csak azt nem nézzük, hogy oda ülsz, ahová szeretnél – gépeleje, géphátulja, ahová tetszik – ha befizeted a 8 ajró hülyeségi pótlékot. Befizettük, fölösleges volt. A gépünk késett, kb. 45 percet. Senki sem vette a fáradtságot, hogy kiírja ezt a képernyőkre, senki sem vette a fáradtságot, hogy elnézést kérjen. A gépen a kötelező bejelentéseket eldarálták angolul is, de a légikisasszony arcára őszinte döbbenet ült ki, amikor nem németül próbáltunk velük kommunikálni. Legalább kétszer visszakérdezett, pedig azért a „Dájet Kók”-ot nem nevezném a nyelv legnagyobb magasságainak. Végül a „lájtkóla” átment. Legnagyobb meglepetésemre a kapitány a szokásos bejelentkezését azzal az átszállás szempontjából kritikus információval, hogy végül mennyit fogunk késni, csak németül tette meg. Megkérdeztem a frájlájntól, hogy „Vuldjúbíszókájnd to tell mí, ven vi vill get tu düsszldorf? Ájem vörrijing abót our konneksönflájt.” A második ismétlésre felfogta mit akarok, ígéretet tett arra, hogy kideríti és visszajön az infóval. Igen! Úgy van! Jól sejtitek! Többet nem láttuk. A leszálláskor kiderült, hogy belefért a késés, elértük a csatlakozásunkat.
Düsseldorfból induló gépünk késett. A menetrend szerinti indulás időpontja előtt kicsivel bemondták, hogy a gépünk egy másik kaputól fog indulni. Ott még fél órát kellett várnunk míg a gép előkerült. Senki sem vette a fáradtságot, hogy kiírja ezt a képernyőkre, senki sem vette a fáradtságot, hogy elnézést kérjen. A gépen a kötelező bejelentéseket eldarálták angolul is, de a légifiatalember arcára őszinte döbbenet ült ki, amikor nem németül próbáltunk velük kommunikálni.
A fedélzeti magazinban a cikkek kizárólag németül íródtak, ami ellentétben áll azzal a szokással, hogy a légitársaság „anyanyelvén” és angolul olvashatóak az írások a világon mindenhol.
Nos, ha egy légitársaság ennyire az anyaországa felé orientált, ha a személyzetének ennyire komoly problémái vannak a repülés nemzetközi nyelvének a megértésével – emlékezzünk csak vissza a foglalás körüli problémákra –, ha ennyire megbízhatatlanok a járatai, akkor nem értem, hogy mit akarnak elérni a nemzetközi piacon. Miért vannak honosított weboldalai fél tucat nyelven? Szerintem bátran cseréljék le a cégérüket Air Teutonic-ra, és a szlogenjük is lehetne „Wir fliegen Deutsche”. Air Berlin, köszönjük! Soha többé!

Nyaralni mindazonáltal jó! Végezetül néhány rendhagyó kép Mallorcáról, maximálisan giccses képeslap témáktól mentesen! (Néhány kép mobillal készült, mert amikor ciki lett volna előhúzni a fényképezőgépet, ott kényszermegoldásokhoz kell ugye folyamodni.)

Commodore számítógépeket értékesítő szaküzlet.

A főcímzene dallamára: „Villog a fény KITT elején, minden részt megnézek én!” A Fantasztikus Autó DVD kiadása, a főszerepben David Hasellnuss.

Ruszkik haza! Na jó, azért a helyieknek is tele lehet a törpje a szezon végére.

Kutyát a kukába tüfködni tilos!

Nekünk van Szürke Gulyánk, nekik Szürke Pinájuk!


Félek nem látszik jól – mobillal készült a kép –, de a képen egy darab angol anyuka látható, aki pórázon rángatja két év körüli ikerlányait. Szerintem ki kéne vele próbáltatni, hogy milyen az, amikor én rángatom őt egy napig pórázon.


Mint ahogy a tévében is láttuk! Sándorkám! Yikez!


Na, ehhez már Trauka is kéne! Gyanítom ő tudna magyarázatot adni arra, hogy ez a bizonyosan amerikai repülőgép hordozó mi a fenyőt keresett Palma előtt.

"József az én nagy barátom!" És igen! A helyiek megemlékeztek rólam! KÖSZÍÍÍÍÍÍ!

2005-09-28

Isti elment

Jó ideje nem frissült a Vízlépcső, azon egyszerű oknál fogva, hogy nyaralni voltunk. Jelentem megjöttünk és ha valami jópofaságra számítotok most, akkor nem jártok messze a valóságtól, a notebookomon pihen két anyag is és biztos kikerülnek majd ide előbb, vagy utóbb, de...
Idézet a Lánglovagok.HU-ról:
"Két halott egy Fiatban Dunaföldvárnál2005. szeptember 27, kedd - [16:15][Belföld] Személygépkocsi és teherautó karamboljában két fiatalember életét vesztette, egy ember súlyosan sérült kedden délelőtt a 6-os főúton, Dunaújváros és Dunaföldvár között. A paksi tűzoltóság tájékoztatása szerint Dunaföldvár határában egy Fiat Punto egy építőanyagot szállító MAN pótkocsis teherautóval ütközött, majd mindkét jármű az út menti árokba csapódott, a teherautó fel is borult. A Fiat eleje teljesen összeroncsolódott, az autóból a paksi és a dunaújvárosi tűzoltók két holttestet szabadítottak ki. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a Fiatban két férfi - a 27 éves sofőr és 24 éves utasa - vesztette életét. A mentők a személygépkocsi másik utasát, egy fiatal nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A paksi tűzoltóság munkatársa közölte: később a mentés közben, a feltorlódott kocsisorban az előtte álló kisteherautóba rohant egy másik kisteherautó. A sofőrt szintén a tűzoltók szabadították ki. (Lánglovagok) Képek a balesetről"
A számotokra ez csak egy hír, de nekem... Az autót Isti - aka. Few - barátom, kollégám vezette. A hírt tegnap este kaptam még Mallorcán, szétbőgtem az agyam és éjszaka nem sokat aludtam. Ültem a parton és néztem a sötétséget, meg ittam, az agyam meg üres azóta is. Nem megy a fejembe, hogy elment. Isti állt a PC Studio első huszonvalahány részében a kamera mögött, ő vágta az adást. Pont ugyanúgy volt az ő gyereke is a PC Studio, mint amennyire nekem is, meg a többieknek. Együtt dolgoztunk, együtt örültünk és bosszankodtunk. Szerepeltem a vizsgafilmjében, és együtt csináltunk egy anyagot a Totalcar pályázatára, amivel harmadikak lettünk. Itt van, nézzétek meg, ha nem ismernétek: http://totalcar.hu/tv/ladapickup/
Számtalanszor mondtam neki, hogyha ez vagy az nem lesz kész időre, akkor "kinyírom". Hát... Most nem mondhatom már neki többet. Nem mondhatom neki, hogy "Stefán" úgy Harrysan a Derrickből, meg Besenyő Margitosan, hogy "Mondom a páromnak, Pityu!" Nem tudom többé lebaszarintani, hogy igazán odaadhatná már a lét a World of Warcraft előfizetésért, amit az én hitelkártyámról fizetett.
Persze még most sem hiszem el. Nem megy a fejembe, nem létezik, pedig ott vannak a képek a roncsról, ültem abban az autóban nem is egyszer és nem, nem, nem, nem, nem lehet, nem hiszem el, nem igaz, valamikor majd belép az ajtón és képembe röhög, hogy ez valami hülye vicc!
Nincs szó arra, mennyire fáj!

2005-09-11

Hurrá, nyaralunk! Part 0,5

El vagyok átokozva, mint Bagaméri!
A földi személyzet várható sztrájkja valószínűleg bekavar majd. Holnap kiderül, hogy mi lesz, tehát lehet, hogy nem is kettőt kell aludni indulásig, egy elég lehet.

Pénteken jött az alábbi levélke Wizz Air-től:

"Kedves Utasunk!
A Budapesti Replotr fldi kiszolgl szemlyzetnek kpviseloi, Szeptember 12. s 13-ra egy lehetsges sztrjkot jelentettek be. n erre az idoszakra eso helyfoglalssal rendelkezik a Wizz Air egyik jratra.Vrhatan csak vasrnap jflkor fog eldolni, hogy lesz-e sztrjk vagy sem. Arra krjk, hogy az rintett jratokra vonatkoz friss informcikrt rendszeresen ltogassa a Hreket, amelyet a wizzair.com fooldalnak aljn tall, s kvesse figyelemmel a sztrjkra vonatkoz hreket a sajtban. A valsznu fennakadsok miatt, krjk, hogy rkezzen a replotrre 3 rval a jrata indulsa elott.

Wizz Air gyflszolglat"

+ Kedves figyelmesség tőlük, hogy figyelmeztetnek!
- Visszavonom a régebbi dicséretet! Ők sem képesek egy ékezetes e-levelet elküldeni, ami így 2005-ben szerintem nagyon-nagyon ciki.
Ha szót fogadunk, akkor mehetünk hajnali háromra (!) a reptérre. Örülök! Drukkolok, hogy egyezzenek meg, holnap már okosabbak leszünk, hogy mi az ábra.

2005-09-10

Plázázni jó!

A múlt hétvégén elintéztük a nyaralás előtti bevásárlást. Semmi extra, csak a szokásos marhaságok, csupa olyasmi, amiről az ember indulás előtt jön rá, hogy kezd kikopni belőlük. Lévén mindketten dolgozunk hét közben, marad a hétvége és maradnak a plázák. Én ugyan szívből gyűlölöm ezeket a helyeket, mert – tisztelet a kivételnek – javarészt bunkók az eladók és úgy viselkednek, mintha valami hatalmas szívességet tennének nekem azzal, hogy szóba állnak velem, de kénytelen-kelletlen oda mentünk vásárolni.

Mondjuk ezt a bunkóskodás dolgot nem értem. Senki sem tartja vissza őket attól, hogy tovább képezzék magukat mondjuk részecskefizikusnak! De nem, nekik rám kell olyan képet vágniuk, mintha valami nagyon kellemes tevékenységben akadályoznám őket én, akinek létezése számukra groteszk és érthetetlen és egyébként is valami nagyon-nagyon visszataszító bugyrából bújtam elő az univerzumnak, ennek megfelelően jómagam is meglepően visszataszító lényként. Ez az ábrázat tökéletesen alkalmas például birkák felvigyázása közben, ámde azokra alkalmazni, akiknek a pénzéből él az ember, hááát… Szerintem nem szerencsés!

Az sem fér a fejembe, hogy mitől van az, hogy a ruházattal foglalkozó kereskedelmi egységek tulajdonosai valamilyen fura oknál fogva azt gondolják, hogy gatyaboltot csak úgy lehet üzemeltetni, hogy a ducc-ducc-ducc-rakatakának kell üvölteni! Ez akkor csak igazán praktikus, mert ki kell üvöltened a próbafülkéből, hogy „IGEN, EBBŐL A RUHÁNAK CSÚFOLT, TÚLÁRAZOTT FELMOSÓRONGYBÓL KÉNE EGY SZÁMMAL NAGYOBB!”

Szóval nem gondolom, hogy túlzó várakozással néztem a dolog elébe, de rövid expedíciónk azonban még így is tartogatott számomra meglepetést! Bevallom, azt hittem, hogy már minden olyat megtapasztaltam plázajellegű kereskedelmi értékesítés vonalon, ami nekem már totálisan elvette a kedvem az ilyen helyeken vásárlástól és nem tudnak újat mutatni, de tévedtem!

A C&A fantázianevű, minimum 2000 négyzetméteres létesítményben EGYETLEN eladót sem sikerült fellelnünk. Ezen persze nem voltam olyan nagyon-nagyon meglepve. Nem mondom, hogy hordjanak szerencsétlenek barna színű, „Centrum Áruházak,” nylon munkaköpenyt – ezek az idők már elmúltak szerencsére – de, legalább ha valami alapján meg lehetne különböztetni őket a betérőktől, az már nagy segítség lenne. A differenciálás vevő és eladó között azért is nehéz, mert – tapasztalataim szerint – a jelen divat szerint a tizensok és harminckevés közé eső korú, a vásárló- és értékesítőközönség zömét adó nőnemű egyedek öltözködését annak a szakmának a stílusjegyei uralják, melynek űzéséhez a „4000 a szakszi kabátban, 8000 a komplett, anált nem vállalok” szakkifejezéstár ismerete elegendő. Jelzem ez egy mozi utáni fagylaltozást kísérő bambulás esetén nem feltétlenül hátrány, de nekem kifejezetten elveszi a kedvem a vásárlástól, ha azon kell tanakodnom, hogy az eladó az most az a csaj, akinek a csüngő hasú vietnami malachoz hasonlatos bendője türemkedik át a miniszoknya felett, vagy az, akinek nonfiguratív tetkói uralják szoláriumbarna vállait és futnak le fonnyadt kebleihez, melyből a vékony felsőrész mit sem takar.

Viszont ami végképp vitte a pálmát, hogy az egyik helyen – miért is ne jutalmaznánk a kitűnő ötletet némi nyilvánossággal? Westend, New Yorker – implementálták a nyilvános próbafülke nevű intézményt! Az egész installáció festetlen idomvasakból hegesztődött össze, a fülkék a terem szélén találhatóak és a rajtuk lévő ajtó nagyjából annyit takar, mint a vadnyugati ivók lengőajtaja. Zseniális, nem?

Lényeg a lényeg, a fentebb vázolt kereskedelmi egységek sikerrel megtalálják azt a közönséget, akiket meg akarnak szólítani. Rombolunk az egyik ilyen ruházati ellátó intézményben, jön szembe egy 18-20 éves nyálbuzi gyerek – szétszolizva, pornósztár napszemüvegben –, a fülén mobil. Aszongya: „De én nem is tudom, hogy te melyik Andi vagy! Az a… dagadt?”

Valamelyest idevág Moncsi sztorija, aki egy másik plázának egy másik ruházati létesítményében osztályvezető. A nyitásuk óta cserélődnek a biztonsági őrök, mert az egyik nagyobb tulok, mint a másik. A minap megszólalt a jól ismert szkenner riasztója az ajtóban, amikor egy nő próbált átslisszolni rajta – nem lehetett túl gyakorlott szarka. Ijedtében eldobta a zacskót, amibe a szajrét tette és elszaladt. A biztonsági ogre meg csak nézett utána. Móni kérdőre vonta a fickót:
– Nem kéne esetleg utána menni?
– Nem tudom, én az ilyen helyzetekben úgy parázom!
– Ne hülyéskedj már! Fuss utána!
– Nekem olyan rossz az arcmemóriám! Már nem is tudom hogy nézett ki!”
Kész…

2005-09-08

Obelixnek volt igaza

A hír: Az Apple bejelentette az új MP3 játszóját, az iPod nano-t. Attól még nem ájulnék el, hogy két-, meg négygigás változatban kapható a Flash memóriás parány, hogy színes a kijelzője, hogy zseniális a menüje, hogy méretben a shuffle meg a mini között helyezkedik el, meg amúgy is gyönyörű. Nem! Amitől el kell ájulni, hogy a 199 / 249 dolláros kis gyöszt akár havi 5 dolláros részletre is meg lehet venni az Apple Store-ban online... az amcsiknak. Nem, nem nekünk! Obelix már megmondta: „Hülyék ezek a rómaiak!"

2005-09-07

Óhhh... Bazzzz...

Nem, egyszerűen nem lehet kamu, mert hozzáértő nem talál ki ilyet. Ehhez ilyen hülyének kell leni! Köszi BB!
http://content.ytmnd.com//140000/140430/image.jpg

2005-09-05

Hurrá, nyaralunk! Part 0

Ahogy MP szokta mondani, „már vágom a centit”. Nagyjából egy hét múlva indulunk nyaralni, és már alig várom. A rizikófaktor, hogy most először fapadossal. Az úti cél – immár harmadszor – Mallorca. Közel van, kafa, így szezon végén már nincsenek olyan baromi sokan sem, és ami a legfontosabb ott van Alizunk meg Gaspar. Igen ám, de amikor bementem az utazási irodába charter jegyárakat tudakolni, akkor közölték, hogy 180 000 kettőnknek, úgyhogy inkább passzoltam. Egy életem, egy halálom, nézzük meg a fapadosokat – gondoltam én akkor.

Én kis buta, akkor még nem tudtam, hogy a fapados az olyan, hogy mindig egy irányba értékesíti a jegyeket, tehát simán és egyszerűen meg tudod játszani, hogy egyik irányba X társasággal közlekedsz, visszafelé meg Y-nal, nincs rád nézve hátrányos következménye árilag. Nézegettük az igénybe vehető járatokat Budapest és Palma de Mallorca viszonylatban és hamar rájöttünk, hogy közvetlen kapcsolatot csak a WizzAir biztosít így szeptember közepén, de annak is ez az utolsó járata a szezonban. (Mint ilyen, amúgy tök üres kifelé – ki az a marha, aki olyan járattal megy ki, amivel nem tud visszajönni, nemde? – és 2900 forintos egységáron értékesíti a jegyeket. Rulez!) Visszafelé majd csak jövőre. Maradt Air-Berlin, akik egy németországi átszállással juttatnak oda, de fapados létükre biztosítják az átszállás lehetőségét. (Kis magyarázat: a fapadosok ezt a varázslatot általában nem tudják, erre fel is hívják a figyelmet.) Interneten a magyarul beszélő oldalon megrendelni a jegyeket pillanatok műve, fizetni hitelkártyával szintén nem egy nagy kaland. Azonnal megjött a visszaigazolás és két nap múlva le is emelték a kártyámról a 100-100 Euró előleget.
Béke, barátság! E-mail Aliznak, hogy mikor érkezünk és távozunk, ő lefoglalja a szállodát, jön elénk, meg majd kivisz a reptérre, bár ez utóbbi mozzanatot mindig nagyon utálom.

Hipp-hopp, elreppen két hét, és jön egy levélke az Air-Berlintől – hozzáteszem, hogy angolul és németül –, hogy ők nagyon sajnálják, de a kifelé menő járatunkat törölték ezért a következő napra tudnak leghamarabb helyet biztosítani, természetesen mindez nekünk nem kerül egy vasunkba sem, ugyanannyiért visznek oda, mint amennyibe az eredeti jegy került. (Jaaaj, de jóóó! Köööszíííí! Megcsókolhatom a cipődet?) Megvizsgálva az ajánlatot kiderül, hogy nagyon nem jó bolt, mert valamikor késő este érnénk oda, gyakorlatilag bukunk egy teljes napot, de fizetjük a szállodát. Szóval unrulez az egész. Megvizsgálva a WizzAir oldalát még mindig van jegy ugyanarra a napra, és még mindig 2900 forint. Felhívom – 800-as szám, ingyenes – az Air-Berlin ügyfélszolgálatot, ahol egy fülhallomást német ajkú fiatalember fogadja a hívást. (Már itt közbeszúrnám, hogy a Magyarországnak megadott számon azt várná az ember, hogy magyarul beszélő call-centeres fogadja a hívást, különös tekintettel arra, hogy a magyarság jobbára sajnos be van oltva nyelvtudás ellen.) Semmi gond, angolul – akkor még – úgy tűnt, boldogulunk. Vázoltam a helyzetet és megkérdeztem, hogy van-e arra mód, hogy a kifelé történő foglalásunkat töröljék, ámde a visszafelé irányút megtartsák. A fiatalember szabadkozik, meg kell kérdeznie a főnökét, de ha adok egy számot, visszahív. (Azért ez barátságos lépés, nemde?) Megadom a mobilom, ami két-három perc múlva csörög is. Az ember jelentkezik, igen, van rá lehetőség, de küldjek már egy e-mail-t, vagy faxot, amiben ezt leírom. Semmi gond, mondom, legyen e-mail. Emberünk lediktálja a címét. Megköszönöm, elbúcsúzunk. Összedobom az emilt, elküldöm. Persze azonnal visszapattan. Nézem a címet, van benne „j” betű. Élek a gyanúperrel és megpróbálom „g”-vel is a jól ismert „dzséj-dzsí” tévesztés okán. Persze visszapattan. Sóhaj, telefon újra. Idősebb női hang. Elkérem a faxszámot, mert a ki tudja hány call-centeres közül kideríteni, hogy kivel is beszéltem, több mint reménytelen. A hölgy elnézést kér, de csak németországi faxszámot – aha, jól hallottam én! – tud adni, mert ők ott vannak. Nem baj, az is jó. Elküldöm a faxot és lesem az e-mail-t, hogy mikor jön a visszajelzés. Az is megjön úgy húsz perc multán, ámde – na, kitaláljátok? – az elvarázsolt fatökű lepkevadász az egész utat törölte! Pánikszerű telefonálás a 800-as számra! Harmadik kezelő – hölgy –, erős akcentus, de már az első mondat után érzem, hogy jobban értjük egymást, mint az első delikvenssel. Vázolom a helyzetet és érdeklődöm, hogy akkor most mi a pálya, jön-e egy újabb foglalás-visszaigazolás a visszaútra, vagy mi nyű van? Kicsi türelmet kér. A háttérből papírokkal való zörgés hallatszik be, billentyűkattogás és egy halk „sájze” is. Igen, az észlény törölte az egész utat. A hölgy elnézést kér és megnyugtat, hogy azonnal visszafoglalja a visszafelé utat. Persze én közben többször megdöntöm a nemzeti rekordot vérnyomás terén. Hálásan megköszönöm és – valamelyest megnyugodva leteszem a telefont. Nem egész kettő perc múlva csörög a mobilom. A legutóbbi hölgy jelentkezik. Sajnos a rendszerük azonnal értékesítette a jegyeinket, amint törölték a foglalást. (Itt kicsit meghaltam.) De két nappal korábban, vagy egy nappal később még van hely, mi legyen? Persze azonnal lecsaptam az egy nappal későbbi lehetőségre. Még ha reptéren alszunk, akkor is tovább maradunk inkább, mintsem két nappal hamarább hazajöjjek! Sűrű szabadkozások mindkét oldalról, pár perccel később megérkezik a visszaigazolás, de végképp csak akkor nyugodok meg, amikor a hitelkártyám elszámolásán is láthatóvá válik, hogy visszafizették - újra ráterhelték tranzakciót.

Kedves gyerekek! A mese tanulsága következik! Csak akkor foglaljatok fapados jegyet on-line, ha tudtok külföldiül és módotokban áll faxot küldeni külföldre. Ha mégis így tesztek, akkor ne akadjatok fenn olyan apróságon, hogy az egyik szolgáltató tökéletes számlát küld e-mail-ben HTML formátumban (WizzAir), míg a másik (Air-Berlin) annyira sem képes PDF-ben – PDF-ben! –, hogy ékezeteket „nyomtasson” – nemes egyszerűséggel hi nyoznak az kezetes bet k, vagy egyms nyakra torldnak a szavak. Megnézném melyik könyvelő vagy APEH-es fogadná el ezt a trágyadombot. Továbbá a szerződési feltételek Angolul szerepelnek, ugyanezen a dokumentumon.

Most meglehetősen tele van a pelusom az utazást illetőleg, de ami ilyen vacakul indul, annak feltétlenül jónak kell lennie a végére, nemde?

Oldtimerek

Ma munkába jövet még láttam a hétvégi forgatás "romjait". Köztük ezeket a gyönyörűségeket.

Ford Capri
Hillman szemből
Hillman hátulról
Rover Mark III szemből
Rover Mark III hátulról
Rover Mark III közeli

Fotózgattam volna még, de hát dolgozni is kell, meg a vigyázó emberek is méregettek már.

Trauka dalai

Trauka nótázik. Ezt úgy csinálja, hogy Messengerben küldözgeti a szövegeket otthonról. Idézném!
„Tisza partján mandulafa virágzik...” dallamára:
Varos melyeeeen oreg Boeing viraaaagzik, / kigyulladva, szenne egve pipaaaaaazik, / Indoneznek repulgetni, dsej, de rossz, sej, de rossz, / lehet: indonez volt talaaaan Ikaaaaa-rooooosz...

„Által mennék én a Tiszán...” dallamára.
Altal mennek a varoson repulooon, repuloon de repuuuu-hu-loooon. / Pattognek en jokedveel fenn a tetoooon, a teton, fenn a teeee-he-tooon / Boingemnek bal szarnya / beakadt a susnyasba. / Piros tuzgomb, kerozinszag, torzsem eeeeg, torzsem eeeg de torzseee-hem eeeg...
Szóljon, aki szerint normális! De hát pont ezért szeressük... 8-)

2005-09-02

Csak engem hagyjanak ki!

Nem tudom eldönteni, hogy velem van a baj, vagy a világgal. Valamelyik este megyek haza és a szomszédunk már lesben vár, hogy elkapjon. „Vettem a lányomnak egy számítógépet, de hát nem értek hozzá, dugd már össze!” Persze az ember segít. Multiplázacenteres olcsógép, megkockáztatom, hogy százezerért teljesen elfogadható. Persze ennyi pénzért operációs rendszer nincs telepítve. Ez akkor derül ki, amikor először próbáljuk beindítani a szerkezetet. Rövid kutakodás után egy régebbi UHU Linux változat telepítőlemeze kerül elő az egyik dobozból. Az ifjú tulajdonos – 14 éves Britney Spears wannabe, 95 kiló, merő öntudat, amúgy köszönni azt nem tud és nagyon ráférne már egy könnyű, átmozgató, reggeli verés – azonnal hisztériázni kezd, azon a frekvencián, ami a papából valószínűleg a „bármit megteszek, csak hagyja már abba” ingert váltja ki. „Denekem ikszpéé kell!” És néz rám sokatmondóan.

Állunk sorba a menzán. Az ételt mérő srác azonnal fellelkesül, amint meglátja kicsiny csapatunkat. „Jajj, de jó, hogy jöttök! Kéne nekem a kólofduti összes kiegészítő pályája! Hogyan tudnék hozzájutni?” Már éppen kicsúszna a számon, hogy „Szerintem a cédégalaxis van hozzánk a legközelebb”, mikor sokat próbált CD szerkesztő kollégám megelőz a válasszal „Bocsi, de mi nem foglalkozunk játékokkal.” Igaza van, így diplomatikus. Félek, másként rosszul járnánk – már ami a napi meleg étkezésünket illeti.

Az a helyzet hogy marhára nem értem az embereket, hogy miért gondolják azt, hogyha kiszakadnak a PECSÁ-ba és kétezerért megveszik a „Láncfűrészes Hétvége 4: Tépd le a fejét és **arj a nyakába!” című programot DVD-n a kalóztól, esetleg sikerrel lemásolják Bódult Guszti és a Bázarekettyei Fekete Nyulak CD-t, akkor ők az univerzum császárai. Illetve ezt még megértem, mert ugye van ez a „Shock to the System” érzés, innentől már hackernek érzi magát. De! Miért érzik kötelességüknek ezt elmesélni nekem, és miért gondolják azt, hogy nekem az életcélom, hogy szoftvert lopjak nekik? Vagy ha már túl vannak ezen a szinten, és van saját lopott szoftver forrásuk, akkor miért várják el, hogy én fátyolos szemmel csodáljam őket, ha ezt elmesélik? Oké, mindenki belepisil a medencébe a strandon, ezt régóta tudom, de mi a fenéért kell ezt a trambulinról csinálni, és miért néznek hülyének, ha én nem vagyok hajlandó melléjük állni, hogy keresztezzük a sugarakat?!

2005-09-01

Rendőrrel jöttem haza

Ma rendőr kíésért haza. Lezárták az utcánkat mert itt is forgatnak. Amikor meg át akartam jönni, akkor rendőr, meg biztonsági őr ugrott rám, hogy hová is megyek. Elmagyaráztam nekik. Erre átkísértek a forgatás helyszínén. Most éppen Párizs voltunk. A hétvégén meg München leszünk. Ezt onnan tudom, hogy összefutottam Queue-val, aki most a nyáron sofőr. A kellék autókat hozza el a forgatás helyszínére, aztán a végén meg visszaviszi ahová kell. Közben meg csinálja a semmit. Statisztálni is fog, mint német rendőr. Mondtam neki, hogy csörögjön rám, ha ráérek, lemegyek lefotózom. Ja, láttam Spielberget. Van keze meg lába és ember. Nahát!
Ja, előtte meg egy srác szólított le a buszmegállóban, ahol Ytsével dumáltunk, mert vártuk az ötöst. Azt kérdezte, hogy "PC World?" Mondtam neki, hogy nem. De Ytse elrontotta. Mondta, hogy "Már nem." Aztán váltottunk néhány suta mondatot. Ez most fordult elő harmadszor és én ilyenkor nagyon zavarban vagyok. Valószínűleg azt gondolják ilyenkor, hogy vagy nagyképű vagyok, vagy idióta... Vagy mindkettő.

Szigetre fel!

Kedves emberek! Tessenek elmenni a moziba és megnézni a The Island című filmet! Igen kellemesen csalódást okozott! Annak ellenére, hogy a MANCS – én nem olvasom, de B.B. igen, és ő mutatta – szerint „akciógiccs”. Szerintem Michael Bay főműve, aki – mint tudjuk – a (sz)Armageddon-t, meg a Pearl Harbor-t szabadította a gyanútlan emberiségre és ezekért bizonyosan forró olajban fogják sütögetni virgonc ördögfik, a pokol filmrendezőknek fenntartott bugyrában. A Sziget nem egy Gattaca, de Öböl Misi kiradírozhat érte egy feketét, mert időnként bizony elgondolkodtat, aztán a közepe felé van benne egy jópofa fordulat. Használati utasítás: ha tetszik az eleje és a fordulat után a közepe nem, akkor maradj bent a teremben a végére. Ha meg az eleje nem tetszik, akkor várd ki a közepét! Teccikérteni? Ja és amerikai autóbuziknak meg egyenesen kötelező!

A másé lett


A legnehezebb az eBay-en elengedni valamit és azt mondani, hogy "Oké, ennyit már nem ér!" 120 USD-nél azt mondtam, hogy legyen másé ez a brazil, Microdigital TK-82C, ZX81 klón. Mindegy, legalább láttam egyet és nem kell kifizetni a postázást meg az áfát. Igen, savanyú a szőlő! ;-)

Háborúzz, ne szeretkezz!

Bocsásson meg nekem a világ, de én így harmincon túl is azt gondolom, hogy a számítógépes játékokkal történő időtöltés az egyik legjobb szórakozás. Eszem ágában sincs vitatkozni arról, hogy mit is kéne tenni az erőszakos játékokkal! Nem tisztem eldönteni, hogy mennyire károsak a zsenge korúakra, de csendben megjegyezném, hogy én még nem hallottam olyan esetről, amikor egy osztálytermi mészárlás után bárki is a fegyvergyártókat okolta volna, ellenben ha találtak az elkövető szobájában egy Quake kópiát, akkor máris megvolt a bűnbak, ami nekem fura. A számítógépes játékok között több az erőszakos, mint a szelíd, ez tény. Azt hiszem, el kell fogadnunk, hogy ilyen az emberi természet. Több embert érdekel a „Láncfűrészes Hétvége IV”, mint a „Öntözd meg a százszorszépeket 2: Locsolókanna újratöltve”. A horrorfilmek is több nézőt vonzanak, mint a balett.
A számítógépes játéktörténet egyik legerőszakosabb, de egyúttal a játékos számára legnagyobb cselekvési szabadságot nyújtó, forradalmi megoldásoktól hemzsegő játéka a Grand Theft Auto: San Andreas. A Sony jó érzékkel felismerte a helyzetet és olyan szerződést kötött a Take2-val, hogy a jó fél évig csak PlayStation 2-re adja ki a programot. A dolog bejött. A játék 2004 októberében jelent meg PS2-re és sikerrel lehelt új életet a korosodó konzol gyengülő eladásaiba. Az PC-s és XBOX-os változat pedig most május végén került az üzletekbe. A történetben egy afro-amerikai fiatalembert domborítunk, aki a gettó közepén él és nem éppen egy jótét lélek. A történet során a legszolidabb bűncselekmény, amit elkövetünk majd a biciklilopás lesz. A skála másik végén a tömeggyilkosság áll, és a köztes stációkból csak a kútmérgezés marad ki az életellenes cselekedetek közül. Az akció abszolút mértékben éles, nincsenek stilizált, „budspanceres” pofonok, kitakart, cenzúrázott jelenetek. A végeredmény egy erőszakos, de nagyon izgalmas és élvezetes játék.
Az Entertainment Software Rating Board (ESRB – a játékszoftverek korhatár besorolását végző amerikai szervezet) mégis a „tizenhét évnél fiatalabbaknak nem eladható” kategóriába sorolta. Most viszont áll a bál! A PC-s változat kiadását követően megjelent az interneten egy nem hivatalos módosítás a játékhoz, ami láthatóvá és játszhatóvá teszi azt a mozzanatot, amit a program készítői az utolsó pillanatban kihagytak a történetből. (Ez egyáltalában nem szokatlan a játékprogramoknál. Egyszerűbb és veszélytelenebb bent hagyni a programkódot, de átugrani, nem használni, mintsem eltávolítani és aztán csodálkozni, hogy a játék fagy, kiakad.) Jelen esetben arról van szó, hogy a történetben módunk nyílik összebarátkozni az ellenkező nem képviselőivel és hát... khmm... behatóbban is megismerni őket. A hivatalos verzióban ilyenkor kívülről látjuk azt az épületet, ahol az „akció” zajlik, miközben félreérthetetlen hangok hallatszanak – némi kameramozgással dúsítva –, melyek egyértelművé teszik, hogy mi is folyik odabent. A nem hivatalos patch viszont elénk tárja a meztelen igazságot és ritmusérzékünket is próbára teszi. A játék e része annyira nincs befejezve, hogy a meztelen testet ábrázoló textúrák is hiányoznak. Az Egyesült Államokban óriási botrányt kavart az ügy, a korábbi elnök felesége, jelenleg demokrata szenátor, a flower-power generáció tagja, Hillary Clinton egészen odáig merészkedett hogy kijelentse, a San Andreasban elrejtett szexjelentek ugyanolyan károsak az amerikai ifjúságra nézve, mint a cigaretta vagy az alkohol.
Tetszenek érteni? Mert én nem! Az nem baj, hogy van a játék, élő egyenesben mutatja be az erőszakot, a drogozást, a bandaháborúkat, gyilkosságot, rablást, kerítést; csak úgy repkednek a szövegben „biccsek” meg a „fukkók”? (De persze a legszörnyűbb az, hogy nagyon valószínű, hogy egyfajta valóságot ábrázol.) Így megkaphatja a „17+” minősítést! Viszont ha már van benne egy kis rejtett, külön beavatkozással előcsalható pixelszex, az baj, abból „18+”-t kell csinálni!
A botrány vége az lesz, hogy a kiadónak újra kell nyomni a borítókat és vissza kell hívnia a boltokban lévő példányokat. Ráadásul az egész „eső után köpönyeg”, hiszen az eltelt másfél-két hónapban már lefutott a megjelenést követő értékesítési csúcs. A Take2 Interactive részvényei máris hét százalékkal érnek kevesebbet és a várt 215 millió dolláros bevétel helyett „mindössze” 170 millióval kalkulálnak.

Sohasem értettem Bill-t, hogy mi a csodáért kellenek neki olyan randa nők, mint Monica, vagy a többi hölgy, akikkel hírbe hozták. Hillary fenti akciója után kezdem már érteni. Bocs, Bill!

Boot up

Ez van, ezt is megértük. Blogot nyitottam!
Miért? Azt hiszem leginkább azért, hogy legyen egy leeresztő vészszelepem, ahol kiírhatom magamból, ami a bögyömet nyomja – mint TRf mester. Meg azért, hogy olyasmikről írjak, amik érdekelnek. Hasonlóan mint Trau májsztró, bár ő tényleg nagyon hardcore.

Hogy miért pont Vízlépcső BBS memorial site lett a neve? Mi másért, mint szép emlékű FIDO Net BBS-em (2:371/4) okán. Ott már bevált. ;-)